|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 22:38 - |
 |
[213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 -Le kell szoknom. A kávéról. -Reggel ugyan ittam egyet, de azóta folyamatosan harcoltam a kísértéssel, hogy vegyek egy újabb adagot magamnak a Starbucksban. Már napok óta tartott a koffeinmegvonás, és ahogy arra számítani lehetett, elég fáradtnak éreztem magam napközben. Persze a mostani állapotomhoz képest ez semmi volt, mondhatni, csak vonszoltam magam Maire-ék háza irányába az út szélén. Már nem volt olyan melegem, mint mikor kijöttem, szóval jól jött volna most egy pulcsi, vagy ilyesmi. Főleg, miután elkezdett szemeregni, amivel amúgy nem lett volna bajom egy átlagos napon, de fél egykor, a város közepén...
-Sajnálom az újságot. -említettem meg a cikkeket egy idő után, mikor újra kifogytunk a témából. Amúgy is jó lett volna beszélni róla, hiszen tudtam, hogy Maire-t érzékenyebben érinti az ilyesmi, mint engem általában. Az már más téma, hogy a rajongók létrehoztak egy Maire elleni formációt a Facebook-on, ahol csoportosan és nyilvánosan utálhatják. Ettől lehet, hogy még én is kikészülnék. |
- Valaki biztosan szívesen megnézi veled - nevetem. Lehet, hogy Lou csak költői kérdésnek szánta, de nem tudtam megállni, hogy ne válaszoljak rá. Figyeltem, ahogy kisétál az ajtóig és addig követtem.
- Rendben, várlak majd - bólintottam, majd mosolyogva hallgattam a beszámolóját. - Helyes, szerintem nincs abban semmi rossz, ha van beleszólásod a dologba, akkor sem, ha ők nem feltétlenül szeretnék - folytattam. Mikor kilépett, visszaintegettem neki.
- Meglesz - mondtam mosolyogva, aztán becsuktam azajtót, miután elment és visszamentem, hogy tényleg körülnézzek még kóbor kukoricaszemek után, elmosogassak és egyeek, szóval, hogy folytassam a napom.
//Lezárt kör, köszi a játékot :D// |
 -Ezt öröm hallani. De akkor ki nézi meg velem a Szerelmünk lapjait? -sóhajtottam bánatosan. Megint léptem egyet hátrébb, azután pedig tényleg kimentem az ajtóig. -Mindenképpen ott leszek, Maire Moore. Tényleg érdekel, mit csinálsz ilyenkor. -Én személy szerint nagyon királyul elfoglalom magam a feléneklés után. Mindig figyelem, ahogy kiigazítják a hangokat a felvételen, meg minden. Utálják, ha belepiszkálok, de nem rakhatnak ki még erőszakkal sem. Gondolom, Maire nem ilyen, meg ő amúgy sem sokszor énekel fel semmit, ahogy hallottam. -Neked is. Takaríts ki rendesen. -Már fél lábbal kint voltam az utcán, úgyhogy integettem, amíg ilyen jó közel vagyok, és rendesen látni lehet. |
Csak elmosolyodtam a köszönetét hallva, de igazán nem tartozott vele, ahhoz képest, hogy egymásba botlottunk a parkban és elég paprikás hangulatban voltam, egészen jól alakult a délutánom.
- Hát, hajrá - nevettem fel halkan, nem tudtam, mennyire gondolja komolyan, nemrég ivott kávét. De igazából már nem csodálkoztam volna, ha ezt is bevállalja. - Inkább, mint egy csöpögő romantikus film - vontam meg a vállam szórakozottan, filmből nekem bármi jöhetett, amifelkeltette az érdeklődésem, talán a horror kivételével.
- Akkor holnap találkozunk, a próbán gondolom, ha benézel. Majd figyelek, nehogy elszalasszam - mosolyodtam el. - Szép napot neked - búcsúztam, persze nem szerettem volna mindenképp meneszteni, csak úgy tűnt, már tényleg távozni készült. |
-Én köszönöm. -biccentettem. Gondolom, én voltam az, akinek szórakoztatásra volt szüksége, úgyhogy... -Nem kell, asszem hazatalálok.Betolok előtte egy felest valahol, és nem lesz baj. -vigyorodtam el megint. Meg amúgy is kint vannak ilyenkor már a pedofilok, úgyhogy nem lenne túl jó ötlet Maire-nek egyedül hazajönni utána. -Na, akkor keresek neked valami ütős akciófilmet. Úgy látszik, azokat nagyon szereted. -utaltam a mai telepatikus gyerekes filmre, majd lassan léptem egyet hátra, a kijárat felé. |
- Nem, dehogy zavar. Sokan szoktak beülni, ha épp nincs más dolguk, őszintén szólva lehet, annyira el lennék foglalva, hogy észre sem venném, mikor jössz be - csóváltam meg a fejem és figyeltem, ahogy készülődik, aztán én is felálltam.
- Köszönöm, hogy hazakísértél, meg a filmnézést is, tényleg. Elkísérjelek valameddig? - érdeklődtem mosolyogva, aztán a következő kérdésére felnevettem. - Nem tudom, most te választasz - ajánlottam, bár nem tudtam, mennyire gondolta komolyan. |
-Remélem, nem zavar a közönség, mert akkor biztos, hogy benézek. Érdekel, mit csinálsz. -Anélkül, hogy leültem volna, visszavettem a cipőimet. Úgy néz ki, mégis csak menni kéne. Nem akartam feltartani Maire-t, mert így is tök rendes volt tőle, hogy egy délutánra befogadott. -Mit nézünk meg holnap? -vigyorogtam rá, mikor kész lettem a cipőhúzással. Egész nap rövidujjúban voltam a jó idő miatt, de most mondjuk nem jött volna rosszul egy dzseki. Abszolút nem voltam fázós, de tényleg nem akartam tüdőgyulladást kapni lemezkészítés közben. |
- Á, azt biztosan nem. Majd csak hazaér - mosolyodtam el. Tényleg nem aggódtam Meáért, tudtam, hogy valami csak közbejött, vagy elhúzódott és ezért jön később, mintszokott.
- Nos, igen, az tényleg rám férne - hirtelen tényleg ólomsúllyal zuhant rám a fáradtság. Kicsit durva volt erre így ráébredni, de igaz, ami igaz, tényleg kiszívott a mai nap.
- Igen, bent leszek. A zenekari próba miatt biztosan, meg lehet, hogy az album körül is lesz pár teendőm - sóhajtottam fel. - Akkor lehet, hogy összefutunk majd - jegyeztem meg, ha ő is bejön a stúdióba holnap. |
-Aha. Lehet, hogy ő is elköltözött. -adtam ötleteket, hátha eltalálom, miért késik Maire húga. Engem mondjuk annyira nem zavart, hogy végig kettesben voltunk, de két lánnyal is simán benne vagyok mindenben. Ezt nevezik igazi társasági életmódnak. -Na jó, Maire Moore, azt hiszem, rád férne egy alvás. Holnap dolgozol? Én bent leszek, asszem. -Az volt az igazság, hogy megint be kellett volna mennem a stúdióba, de még nem voltam hozzászokva ehhez a folyamatos munkához. Na, nem mintha annyival korábban keltem volna, egyszerűen csak nem szerettem minden egyes dalt tizenötször felénekelni, hogy végre megfeleljen mindenkinek. |
- Nem tudom, de örülnék, ha már itthon lenne, mert nem szokott ilyen későn jönni - feleltem. Az előző megjegyzésére, vagyis inkább kérdésére nem is válaszoltam, mert tudtam, akkor megint kezdődne a szivatás és már a gondolatra is rekeszizomgörcsöm volt. Inkább előkerestem én is a telefonom és megnéztem, de nem, nem jött üzenet Meától, akkor biztos csak bent tartják még valamiért. |
| -Ideköltözhetek? Most komolyan. Mikor jön haza a húgod? -Megint körülnéztem, hátha találok valami érdekeset, amivel elbaszhatom az időt. Tényleg nem akartam otthon üldögélni, pedig ma egész jó napom volt. Van, mikor nem így van, és akkor depressziósan szoktam fekszem a sötétben egész este. Elővettem a mobilom, hhogy tweeteljem a rajongóknak, milyen klassz helyen vagyok. Megjelöltem Maire-t is, hogy örülhessenek a követői. |
Államat a tenyerembe támasztottam és úgy figyeltem Lout, ahogy feláll a kanapéról.
- Őszintén szólva? Fogalmam sincs - sóhajtottam fel. Nem tudom, ő hogy volt vele, de én eléggé elfáradtam, nem feltétlenül miatta, de délelőtt még dolgoztam és akármennyire is szereti az ember a munkáját, van abban valami fárasztó, ha egy albumon dolgozik még akkor is, ha a producere a legjobb barátnője. Így hát teljesen kiégtem az ötleteket illetően így estefelé. |
Bólintottam egyet, aztán egy darabig én is csendben üldögéltem. Végül aztán felálltam a kanapéról, mert már jó ideje nem mozogtam, és kezdett hiányozni a hiperaktív énemnek. -Na és most? Mit csináljunk, Maire Moore? -Megértettem volna, ha azt mondja kifárasztottam, de annyira azért még nem akartam hazamenni. Ilyenkor sosem tudok mit kezdeni magammal az üres lakásban, úgyhogy a legközelebbi embereket, például a személyzetet idegesítem. |
- Egyetértek, valahogy soha nem tudtam jó szemmel nézni az ilyen emberekre - tettem hozzá a saját véleményem, valamivel bővebben kifejtve. Persze mindenki mindent máshogy él meg, csak az nem igaz mindig, hogy az adott ember problémája a legnagyobb. És az sem biztos, hogy jóra vezet, ha csak azzal törődik és nem nyit a világ felé, vagy nem próbál meg kilábalni a gondokból. Jól el is gondolkodtam ezen, így csendben voltam, ám, ha Lou megszólalt, akkor rá figyeltem. |
-Igen, nem volt rossz. -Még tényleg nem tudtam, mit gondoljak a filmről. Mármint kreatív volt ez a dokumentálós stílus, meg minden, és a történettel sem volt probléma, csak... -Az a gyerek egy geci. -fejtettem ki a véleményem egy mondatban, nem túl kultúráltam. Az én anyám is meghalt, és az apám ugyanúgy belebetegedett. Annyi volt a különbség, hogy én megúsztam ezt az egészet, mert nem emlékszem rájuk. Nem tudom, hogy jó emberek voltak-e, vagy ilyesmi, és hacsak nem keresem meg az egyetlen élő szülőmet, nem is fogom mostanában megtudni. |
Ez után már csendben néztük végig a filmet, ami őszintén szólva jobb volt, mint amire számítottam, akárki akármit mond, én akkor is látok fantáziát a történetben.
- Igen, ennyi - bólogattam szorgalmasan és leállítottam a filmet, majd odaléptem a lejátszóhoz, kivettem a dvd-t és elraktam a korbbi helyére. -Jobb volt, mint amire számítottam, így első benyomásra - sétáltam vissza a kanapéhoz, miután elpakoltam és újból leültem. Kíváncsi voltam, Lounak mi a véleménye a látottakról, hallottakról. |
Miután ilyen jól megbeszéltük a dolgainkat, csak simán figyeltem tovább a filmet és próbáltam az átbeszélgetett jelenetek ellenére kitalálni, mi lesz a vége. Egészen addig amúgy meg sem szólaltam, mint aki kifáradt a hülyeségben. -Huhh. -sóhajtottam fel, mikor legördült a stáblista. -Ennyi? -fordultam félig Maire felé. Ilyenkor még nem szoktam tudni eldönteni, tetszett-e a film, hanem hagyom egy kicsit leülepedni a vélemény nyilvánítás előtt. Megint nyújtóztam egyet a helyemen. |
Láttam Loun, hogy eléggé meglepődött, mikor visszaért. - Itt járt a jótündér. Vagy a kedves boszorkány - vontam meg a vállam és figyeltem, ahogy elhelyezkedik. - Remek - jegyeztem meg arra, miszerint felfedezett még egy popcornt. Reméltem, én már sehol nem fogok kóbor szemekbe botlani a filmnézésünket követően. Arra felesleges volt mit mondanom, hogy kényelembe helyezheti-e magát, de nem bántam, ő már csak ilyen volt, ezt kevesebb, mint két napnyi ismeretség után is minden habozás nélkül megmondhattam. Felvettem a távirányítót és elindítottam a filmet, aztán visszatettem az eszközt az asztalra és a képernyőt kezdtem figyelni. |
Mire visszaértem, tökéletes rend és tisztaság fogadott a kanapé körül, pedig öt percnél biztosan nem voltam kint hosszabb ideig. -Azta, Maire Moore, ügyesen feltakarítottál. Képzeld, én találtam még egyet az előbb a farzsebemben. -osztottam meg a mai nap legérdekfeszítőbb információját, és egyben a vécén átélt kalandomat. Visszaültem a helyemre, mint aki jól végezte dolgát, és mivel a popcorn majdnem elfogyott, feltettem a tálat az asztalra. -Ugye nem bánod, ha kényelembe helyezem magam? -Még mielőtt válaszolhatott volna, lerúgtam a cipőmet és törökülésbe helyezkedtem mellette. Sokszor hallottam már, hogy nem hogy hírességnek, tizenkét éven felülinek sem tűnök időnként. |
- Ó, egyre jobb ajánlatok. Azt nem szeretnéd, hogy főzzek rád, vagy ilyesmi? Bár félek, a sok elfoglaltságom mellett nem férne bele - kontráztam. Komolyan, érdekes lett volna, ha most megpróbálom leírni, Lou milyen jövőképet festett elém. Azt hiszem, ha ezt elmesélem Mea-nak, az oldalát fogja majd a nevetéstől. Beállt egy kis csend, aztán Lou megint megszólalt és egyszerűen nem tudtam, hogy most mit is kéne mondanom. A kijelentése annyira furcsán hatott és az a lazaság, amivel előadta, hogy nevetni lett volna kedvem, de végül csak a szám sarka rándult meg.
- Akkor menj és intézd el - feleltem faarccal, a távirányító után nyúltam és megállítottam a filmet. Pont mondtam volna neki, merre találja a mosdót, de úgy látszik, felfedezte magának a házat, úgyhogy míg ő kint volt, én összetakarítottam, szerencsére úgy tűnt, a porszívót mégis mellőzhetem, annyira nem volt súlyos a kukoricahelyzet, pedig mindenhol körülnéztem, de úgy nézett ki, az összes popcornt elcsíptem. |
[213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
