|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 20:21 - |
A város szélét övezi. Természetes környezet, friss levegő, sétányok, padok és minden egyéb, ami a kikapcsolódáshoz kell. A látvány sem utolsó! |
[148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
Nem tudtam mást tenni, ismét felnevettem a megjegyzése hallatán és még akkor is mosolyogtam, amikor a következő kérdését feltette, úgy láttam, elemében volt. - Hm, lássuk csak. Talán elsőként megkínálom ezt a mellettem sétáló és lovagiasan hazakísérő bajkeverőt valamivel, ha elfogadja. Kávé, ilyesmi - vontam vállat. Most miért ne menjek bele a játékába? Végül is jól elszórakoztunk, nem volt ebben semmi komoly, ráadásul elterelte a figyelmem. Már nem voltunk messze a házunktól, ahol Mea-val laktunk, mindenesetre a parkból már kiértünk és lefordultunk az egyik utcára, ahol céltudatosan haladtam tovább és vártam a válaszát, vagy, hogy esetleg tovább játssza a szerepét. |
 -Ezt akár meghívásnak is vehetem? Na mindegy, úgyis bementem volna. -nevettem fel halkan. Másoknál baszni az időt egész nap tényleg szórakoztató. Egyrészt otthon üldögélni unalmas, másrészt mindig nagyon örülök a társaságnak. Főleg, ha az a bizonyos társaság egyszemélyes és nőnemű. Megköszörültem a torkom. -Jöhet a következő kérdés, Miss Moore? -kezdtem bele hivatalos hangon az interjúba. -Mit fog kezdeni azután, hogy hazaért? Érdekelne a program, persze csak ha nem vagyok túl tolakodó. -Lefordultam az egyik kapu fele, mert gondolom, ki kell egyszer sétálnunk a parkból is. Utána majd gondolom követem őt a házáig. Abból is jó kis cikk lesz, ha valaki meglátja, hogy oda megyek. |
- Hát, akkor kaptál egy kis haladékot - nevettem el magam. Furcsa volt ez a megközelítés, de igazából egészen jólszórakoztam rajta. Így én is meg tudtam volna nyugtatni a lelkiismeretem, ha így számolok el magamban a rajongókkal készített fotókról.
- Akkor most már csak azért sem mondok semmit. Majd meglátod - feleltem még mindig mosolyogva. Aztán csendben haladtam tovább, közben azonelmélkedve, hogy Lou megint kezdte a teljes néven szólítást. |
-Valahogy úgy. Annyit szelfiztem velük, hogy most egy hónapig legalább nem kell bűntudatot éreznem, ha nem állok meg miattuk az utcán. -Felsóhajtottam. Néha-néha belefért kikapcsolódásként ez a kis önkéntes program, mivel amúgy sem volt kifejezetten bajom a rajongókkal. Na jó, talán örültem a figyelemnek. Persze jó sok hátránya van a sztáréletnek, de én mindig is élveztem ezt a csillogást. Maire-ről viszont valahogy nem tudtam elképzelni, hogy örülne neki, de lehet, hogy csak a közös cikkek miatti félig-meddig jogos felhábordása az oka. -És merre laksz, Maire Moore? -néztem szét óvatosan, hátha még mindig fotóznak valamerről. -Tényleg elkísérlek. Fogadjunk, mellékutcában kéne keresnem. Mondjuk egy ikerház, ami belülről szpermodern, kívülről viszont elmenne egy háromgyerekes családanya bunkerének. Tudod, kis tulipánokkal az ablakban. |
- Túl sok volt az az egy perc - csóváltam a fejem. Mióta Jasmine elment, nem volt részem ilyen őrületben és elszoktam tőle, de nem igazán szerettem volna visszaszokni rá. Annyira nem volt jó. Ilyen helyzetben nagyon tudtam irigyelni azokat, akik el bírják ezt viselni, sőt, még élvezik is. De, mint már sok helyen elmondtam, én nem vagyok jó erre a csillogás-villogásra.
- Nem menekülök, úgyis mindenhol ott vannak. Egyszerűen csak sétálok egyet - feleltem, de nem védekezőn, csak kijelentettem, mint egy tényt. Most már valamivel nyugodtabb voltam, bár egyáltalán nem tűnt tartós állapotnak, főleg, ha Lou sokáig emlegeti még a cikkeket.
- Nem, dehogy zavarsz - vontam meg a vállam. Jobb, mintha egyedül maradnék a gondolataimmal, most meg már úgyis mindegy a pletykafészkeknek is. A társaságával tényleg nem volt gondom, bár ezt a témát már kezdtem lerágott csontnak tartani, mégis ennél maradtam.
- Szóval, az egész napot a rajongóiddal töltötted? - érdeklődtem csevegős hangnemben, miközben úgy tettem, ahogy kérte, de nem álltam meg pózolni, agy odafordulni, csak mentem tovább. A fotós irányába sem néztem, hadd higgye el, hogy nem vettem észre. Ha észreveszem, akkor úgyis még jobban nyomult volna, arra meg igazán nem voltam felkészülve, még akkor sem, ha valószínű, inkább Lou-t kezdi el faggatni. |
Védekezően magam elé emeltem egy pillanatra a kezeimet. -Oké, oké. Úgy látom, valakinek megártott az egy perc plusz hírnév. -Nem mondom, hogy én élveztem ezt a nyüzsgést, de máris jobban éreztem magam, ha arra gondoltam, hogy emiatt talán még többen fel fognak figyelni az albumra. -Körülbelül tizenötezer-hatszáznyolcvan. Kijöttem hozzájuk beszélgetni, épp most végeztem. Te pedig gondolom menekülsz. -mértem végig óvatosan. Egy kicsit zaklatottnak tűnt. Akár meg is érteném az okát, ha tudnám, hogy nem önként ment bele a fotózásba. -Szerintem elkísérlek. Persze csak ha nem zavarok. De amúgy is azt olvastam, hogy élvezed a társaságomat szóval ez nem lesz gond. Jééé, mosolyogj! Nyolc óránál a fa mellett ott egy csávó kamerával. -tettem még hozzá, mintha természetes dolog lenne, hogy már megint fotóznak. |
Nem kellett volna meglepődnöm, amikor Lou megjelent mellettem. A megszólalása valahogy nem tett boldoggá és tudtam, hogy nem rá kéne haragudnom, de rossz hangulatomban nem voltam jó társaság. - Ezt nagyon gyorsan fejezd be, légy szíves - néztem rá szúrós szemekkel. - Egyébként szép napot neked is - mosolyogtam rá aztán, de nem az a hű, de vidám mosoly volt. - Most őszintén, hány riporter és rajongó kapcsolt le ma? Úgy körülbelül - érdeklődtem, mert biztos voltam benne, hogy társalgott velük és amilyen mázlim van, fel is turbózta a történetünket. Lehet, hogy nem volt túl szép dolog tőlem, de kinéztem volna belőle. - Egyébként eredetileg haza terveztem, de lehet, hogy még egy jó darabig nem fog összejönni - feleltem nagy sóhajjal, aztán vártam, mit mesél, ha mesél. |
Úgy döntöttem, ma kiveszek egy szabadnapot, mielőtt megártana a munka és mély depresszióba süllyednék. Mondjuk nem olyan, mint tegnap, de ma is tűrhető időnk volt, úgyhogy a parkot néztem ki magamnak fan meetingelni. Nagyjából két órán keresztül kérdezgettek a riporterek és a rajongók Maire-ről és az albumról, és úgy mindenről, ami az eszükbe jutott. Legalább hat mellet és még sok egyéb végtagot aláírtam, mire a délután közepén kikeveredtem a tömegből. A park egyik szélén, majd hogy nem a bokrok között sétáltam kifelé, mikor megpillantottam az én kedvenc vörös barátnőmet. Újból felvettem a vigyorgós arcomat és zsebre vágott kézzel mellé szegődtem. -Hova hova, csajom? -utaltam a rólunk megjelent cikkek témájára. |
Nem épp jó hangulatban tartottam hazafelé a parkon keresztül. Az albummal jól haladtunk, nem is azzal volt a baj, hanem az újsággal, amit inkább nem kellett volna megvennem, de most már mindegy. Természetesen a fotós vonulásunkból jó kis pletyka kerekedett, nem is tudom, miért húztam fel ezen magam. MÉgis sikerült. Nagyot sóhajtottam és megigazítottam vállamon a hegedűtokot, aztán elfordultam az egyik elágazásnál. Direkt kerülőúton mentem, szükség volt rá, hogy kiszellőztessem a fejem, de volt egy olyan érzésem, hogy így sem fogok lenyugodni. Nem bámultak meg többen, mint szoktak és jelen pillanatban az sem izgatott, hány lesifotós van a közelben. Tuti, hogy a mostani pletyka után még jobban rám fognak szálni. |
 -Előbb festetem be ilyen...lilára a sajátomat, minthogy hajat tépjek. -Persze nem terveztem hajat festetni, de azért mégsem megyek át agresszívbe egy kis szuvenír reményében. Rajtam igazából nem sok húzható volt a ruhámon kívül, úgyhogy ha éppen nem azt próbálták meg leszedni rólam, akkor simán összekarmoltak. Ez is csak tömegben fordulhat elő, ha veled vannak a biztonságiak. Éppen most mondjuk nincsenek, de nem is voltunk kitéve közvetlen életveszélynek. Sőt, még egyetlen riportert vagy kamerást sem láttam egész álló nap, ami rendkívüli esetnek számított mostanában. |
 - Lehetőleg annyira ne nagyon dolgozz a hajtincskitépős ereklyegyűjtős részén - mondtam. - Az a lelkesedés már az elmebetegség felé hajlik... Szóval az elvetemült rajongós lelkesedést mértékkel, ha kérhetem - mosolyodtam el.
Emiatt gyakran gondolkoztam rajta, ha rámjött az ötperc, hogy az elmebeteg rajongókkal nem fogok úgy járni, mint John Lennon például. Az nem igazán lenne poén. |
Nagyjából háromtized másodpercnyi csoálkozást véltem felfedezni a tekintetében, amikor végre méltóztatott rámemelni a tekintetét. -Pedig nem hazudtam. A lelkesedésen még dolgoznom kell kicsit. -vigyorogtam rá vissza. A veled úgymond "egyenrangúak" társaságában könnyű mindennapinak érezni magad. Néha szeretem ezt az érzést, néha viszont szükségem van rá, hogy a világ rám figyeljen. Ilyenkor szoktam balhét csinálni, vagy tenni egy kört adóvevős pasasokkal a hátam mögött. Ez a feltűnési viszketekségi hullám tökéletesen kiegészítette azt a kedvemet, amikor a nemrég említett new yorki titkos sarkaimba menekültem. |
- Nem - válaszoltam, de közben nem néztem vissza. - Mindenki azt hiszi, de igazi - mosolyodtam el.
Ezután vettem le a tekintetem az égről, és ugyanezzel a lendülettel rá is jöttem pontosan, kivel is beszélgettem eddig. Így már felismertem, és sikerült is beazonosítanom. Mivel a karrierjét nem követtem rajongó módjára, nem is nyáladzottam fangirlbe átmenve a képeire, hogy azonnal felismerjem. Egy kis takarás, például a napszemüveg, tökéletesen be tudott az ilyen esetekben zavarni.
- Hah! - kiáltottam fel diadalittasan. - Tudtam, hogy nem elvetemült rajongó vagy - vigyorodtam el. |
Ő az eget nézte, én pedig levettem a napszemcsimet, hogy jobban is szemügyre vehessem. Ugyan nekem is azok vannak, de ilyen kék szemeket még soha életemben nem láttam. Úgy látszik, nem a photoshop miatt tűnt ilyennek a képeken. -Kontaktlencsét hordasz? -kérdeztem elgondolkozva, mert ez mindig is érdekelt. Nem, mintha másokkal is foglalkoznék magamon kívül, de Amethyst tűnt életem hatalmas rejtélyének. Elsősorban a szeme miatt, másodszor pedig mert nem ismert meg. És talán azért is, mert itt ül a parkban tök egyedül ahelyett, hogy "punk-dolgokat" csinálna vagy füvezne valahol. |
- Ja - értettem egyet. - Forgalmas. Egyszer-kétszer jártam már ott - tettem hozzá. - Nem rossz hely.
Ezután elhallgattam, mert nem volt több mondanivalóm erről a témáról. Felnéztem az égre, mintha az olyan marha érdekes dolog lenne, pedig nem volt az, csak hülye ösztönös szokásom egyet bámulni. Mert miért is ne. |
-Nos, New York...New York klassz hely. Forgalmas. -Vagy legalább is nekem annak idején elég volt, hogy felnőjek benne. Nem mindig szerettem a hatalmas tömeget, főleg mostanában, hogy egyre többen kezdtek megismerni. Pedig igazán nem sok mindent csináltam azon kívül, hogy a nevemet adtam a stúdió sztárkereső projectjéhez. -Egy kicsit talán zsúfolt, de a látszat ellenére tele van felfedezetlen helyekkel. -A kamerák szinte minden oldalát megmutatták már a városnak; legyen nappal vagy éjszaka, mindig van valaki, akinek kamera van a kezében. A parkokban és az elhagyatott épületekben még viszont találni klassz kis sarkokat, a fél gyerekkoromat töltöttem ezeken az eldugott "búvóhelyeken" a haverokkal. Miután hivatalosan is felkapott lettem, újra megkerestem őket egyedül. |
Hümmögtem egyet, mert hirtelen nem tudtam mit kinyögni, de végül eljutott hozzám az értelmes gondolat.
- És milyen volt New Yorkban élni? - kérdeztem. - Már ha nem úgy vagy vele, mint én, hogy nem emlékszel rá.
Persze voltam már New Yorkban, de állandó lakos nem igazán voltam sehol ezen a környéken kívül. Azalatt a néhány alkalom alatt, amíg valamilyen úton-módon, például turné vagy egy rövid nyaralás alkalmával ott voltam, abból természetesen tudtam következtetni, de az mégsem volt olyan, mint évekig ott élni. |
Vállat vontam. -New York City. És én sem ismertem a szüleimet. -Úgy tűnt, egy csónakban evezünk. Amethyst és én, vér szerinti szülők nélkül egy kis hírnévvel megspékelve. Persze jó dolog, ha olyan helyre kerülsz, ahol törődnek veled. Nem, mintha kezdetben nem lett volna elég a rengeteg lóvé és az, hogy mindent megkaphatok, de az első egyedül töltött karácsony után rájöttem, hogy még mindig nincs családom. Mondhatni, megvettek annak idején a bíróságon. Habár apámnak nem volt felügyeleti joga, még mindig ő számított a törvényes gyámomnak 15 éves koromig. Senki épeszű nem ad örökbe gyereket egy olyan embernek, akihez én kerültem. Ezt persze megint nem tudhatta meg senki sem, jófiú módjára egyetlen egy szó sem hagyta el a számat éveken keresztül. Egy idő után persze meguntam, hogy helyettem írnak alá, és nem a saját számaim szerepelnek az alumomon, és ahogy tehettem, kiléptem. Egyértelmű, hogy hosszútávon még lesznek ennek következményei, hiszen nem akartak ilyen könnyen elengedni, mikor milliókat költöttek rám. Olyan vagyok, mint egy cirkuszi állat, csak kicsit retardáltabb. |
- Majdnem az egész életemet itt éltem le - válaszoltam. - Bár Vegasban születtem, onnan semmire sem emlékszem, mivel két és fél éves voltam, mikor a nevelőszüleimmel ideköltöztünk - fejtettem ki röviden.
Néha úgy voltam vele, hogy akár Vegasban is hagyhattak volna, felőlem akár az utcán is... Jobb lenne, mint velük egy házban, az hótziher.
- De te is mesélj valamit - mosolyodtam el halványan. |
| Lou Curtis | -Értem. -Igen, teljesen képben voltam a témával kapcsolatban A rajongók oda-vissza vannak az ölelésektől, ezt az örömet pedig nemlenne szép elvenni tőlük. Persze az is igaz, hogy néha jól jön, ha valaki figyel a biztonságubkra. Amethyst pedig szép volt innen oldalról, úgyhogy a napszemüvegen keresztül néztem az arcát. Monduk én nem vagyok valami nagy piercinges, van, akinek jól áll. -Na és mióta tartózkodsz Los Angelesben? -tettem fel a következő kérdést. |
[148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
