|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 20:21 - |
A város szélét övezi. Természetes környezet, friss levegő, sétányok, padok és minden egyéb, ami a kikapcsolódáshoz kell. A látvány sem utolsó! |
[148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 Valamiért elmosolyodtam. Mikor Chloe megkérdezte, hány éves vagyok, rögtön válaszoltam neki.
- Tizenhat.
Keresztbe tettem a lábamat és szétnéztem, mit csinálnak azok, akik rajtunk kívül itt vannak. Nem sok érdekeset láttam, csak pár embert, akik itt töltötték el a szabadidejüket, vagy gyerekeket, akik szaladgáltak és játszottak. Szóval csak általános dolgokat. Az emberek bámulását befejezve Chloera néztem.
- Hát rendben, megmutathatom. - Válaszoltam.
A családomon kívül nem sok mindenki látta a dalszövegeimet úgy, hogy tudták, hogy én írtam. Igazából még nem is nagyon kérdeztek olyasmit efelől, amiért elmondanám, mások pedig nem mindig hinnének nekem.
- Nem is tudom... Most így belegondolva... Ha én néha magamnak beleolvastam, voltak részei, amit borzalmasnak találtam, de mégis megjelentek. Lehet, hogy az önbizalmammal van valami. - Fejtettem ki. - Mindegy. A szövegek otthon megvannak kinyomtatva.
Az utolsó mondatomat nem tudtam magam sem, miért tettem hozzá. Csak úgy, hogy azért mégis mondjak valamit... |
Chloe Smarter
Néztem rá, s hallgattam a szavait. Tényleg érdekelt, amit mondott. Kényelmesen hátradőltem a padon, tenyerembe támasztottam az államat és úgy néztem Lana-t. Kissé bizonytalannak tűnt, így küldtem felé egy bátorító mosolyt, hogy mondja csak nyugodtan. Aztán szerencsére megeredt a nyelve. Mikor említette, hogy iskolába jár, újra felötlött bennem a kérdés, vajon hány éves lehet? Egy darabig még tétováztam, megkérdezzem-e tőle, aztán mikor befejezte a mondanivalóját, végül megtettem:
- Hány éves vagy, ha szabad tudnom? - Kérdeztem óvatosan, pillantásom az arcára esett. Még mindig őt néztem, miközben újfent gondolkodóba estem, de kisvártatva megszólaltam.
- A dalszövegeket illetően lehet, tudnék segíteni, ha esetleg megmutatnál párat. - Adtam kitérő választ a munkámmal kapcsolatban. - Nem hiszem, hogy olyan rosszak lennének, ha megjelentek. Ha pedig az embereknek tetszik, nem kell törődnöd azokkal, akik kritizálnak. - Mosolyogtam rá. Reméltem, bízik bennem annyira ilyen röpke ismeretség után, hogy megmutatja nekem az alkotásait. Kíváncsi lettem volna rájuk. Eltöprengtem, ő hányadik újonc, akit beajánlok a stúdióba. Lássuk csak... Oliver, Anabelle, Danielle... A négyes azt hiszem egy szerencsés szám, reméltem, Lana esetében igazam is lesz. |
Chloe-ra néztem. Látszott rajta, hogy elgondolkodik, de azzal, hogy rám pillantott, tudatta, hogy még "ezen a világon van". Emiatt megnyugodtam, hogy nem vagyok túl unalmas társaság. Pedig sok ember szerint igen.
Meghallgattam a válaszát, minek a végére elmosolyodott. Ezt a gesztust én is viszonoztam.
- Hát... - Hirtelen nem tudtam, hogy mit mondjak. Beavassam abba, hogy mit csinálok? Vagy ne? Hiába csak ma ismertem meg, eléggé megbíztam benne, hogy elmondjam.
- Elsősorban suliba járok. Mellette írtam már egy-két dalszöveget is, amik névtelenül jelentek meg. Elvileg azért, mert többen nem akarják, hogy a közönségük lenézze őket, amiért egy kislány írja a dalszövegeiket, és nem egy tényleg hivatásos dalszövegíró. - Macskakörmöztem a levegőben a kislány szónál. - De tényleg csak párat írtam még és nem is kell olyan nagy dolgokra gondolni. És te mivel foglalkozol? - Érdeklődtem. |
Chloe Smarter
Elnéztem még a járó-kelőket egy darabig. Aztán Lana válaszolt a kérdésemre, így tekintetem rávetült. Csak bólintottam, amikor felelt. Átgondoltam, ahhoz képest, hogy nincs itt régóta, ahogy láttam hamar beleszokott a dologba és minden olyanba, ami egy ilyen nyüzsgő várossal, mint LA együtt jár. Úgy vettem észre, Lanának ez gyorsan ment, így, ahogy megismertem nagyon türelmesnek gondoltam. Kíváncsi lettem volna még jópár dologra vele kapcsolatban, de most ő kérdezett, így rajtam volt a sor, hogy válaszoljak. Mielőtt ezt megtettem volna, átgondoltam az eseményeket, mi minden történt, mióta itt élek, s nem is feleltem rögtön. De ránéztem, hogy tudja, nem kalandoztam el túlságosan. Végül aztán a válasz is megérkezett, miután sikerült összeszednem a gondolataimat.
- Körülbelül két éve, szeretek is itt élni. Jó hely, tényleg. Bár ahhoz, hogy teljesen át tudd élni az itteni életstílust, arra születni kell. - Mosolyogtam a lányra. Nagyon jl elbeszélgettünk, tényleg. Nem is szándékoztam ezt megmásítani, így előálltam egy újabb kérdéssel:
- És mivel foglalkozol? - Kíváncsiskodtam tovább. Reméltem, nem veszi tolakodásnak, de szerettem volna többet megtudni róla. Közben éreztem, hogy rosszul ülök, a lábam kezdett elzsibbadni, így keresztbe vetettem a másik felett, s így figyeltem tovább Lanát. |
Követtem Chloe-t. Mikor leült egy padra és intett nekem is, hogy üljek le, én is így tettem. A kérdésére nem válaszoltam rögtön. Elgondolkodtam, hogy pontosan mióta is.
- Úgy pontosan... Három hete. - Válaszoltam.
Feltekintettem az égre és a felhőket pásztáztam. Mikor már meguntam, inkább előrefelé néztem és figyeltem az embereket, akik a parkban voltak.
- És te, mióta? - tettem fel én is a kérdésemet. |
Jókedvűen indultam el valami padféleséget keresni. Szerencsére sok volt errefelé, így nem tartott sokáig, míg találtunk egyet. Egy sóhaj kíséretében ledobtam magam rá, s intettem Lana-nak is, hogy üljön le.
- És mióta élsz errefelé? - Kíváncsiskodtam, miközben a térdemre könyököltem, államat pedig a tenyerembe támasztottam. Míg vártam a lány válaszát, tovább néztem a forgatagot és élveztem a kellemes időt. Örültem, hogy tudok egy kicsit lazulni és nemvalami unalmas tárgyaláson kell jelenleg ülnöm. Valahogy Lana-val sokkal szívesebben beszélgettem. Ráadásul jó elfoglaltságnak ígérkezett. Hátamat a pad támlájának döntöttem, s onnan figyeltem a lányt. |
Pár pillanatig gondolkoztam a válaszon. Elmenjek vagy ne? Végül döntöttem.
- De, van kedvem. Nekem sincs több dolgom mára.
Röviden és tömören válaszoltam. Amint az utolsó szavamat kimondtam, az előbbi kutya és a gazdája jött, immár pórázon tartva az ebet. Végignéztem a jelenetsort, ahogy bocsánatot kér Chloe-tól és ahogy a lány megsimogatja a kutya fejét. Én is így tettem.
Amint a kutya és gazdája elment, Chloe visszafordult felém.
- Igen, tényleg kedves volt tőle. - Értettem egyet mosolyogva. |
Chloe Smarter
Lana elsőre nagyon barátságosnak tűnt. Örültem, hogy nem bosszús, pedig szegényt majdnem arrébb lódítottam nagy lendületemben. De hát végül is megesik. Akkor is jól esett, hogy nem hibáztat a történtekért, bár a mai világban semmin sem lepődnék meg. Kézfogásunk után hagytam, karom hadd hulljon lazán az oldalam mellé, s elgondolkodtam pár másodpercig.
- Ha már így összefutottunk, nincs kedved leülni beszélgetni? Kereshetnénk valami kellemes helyet, ha ráérsz. Nekem még van időm, szerencsére már nincs dolgom ma. Persze azt is megértem, ha nem. - Ajánlottam. Közben őt néztem, s azon tűnődtem, vajon mennyi idős lehet. De nem tudtam rájönni. Mindegy, végül is nem lényeges. Kérdő pillantással vártam, hogy mit felel Lana, amikor megláttam a vizslát és a gazdáját felénk közeledni. Talán azt várná az ember, hogy most hátralépek, vagy futásnak eredek megint, de maradtam a helyemen, s kissé komor pillantással figyeltem, ahogy odaértek. A kutya már pórázon volt, most nagyon barátságosnak tűnt. A gazdája elnézést kért, állítása szerint csak meglógott előle a kutya, amikor a nyakörvet és a pórázt szerette volna rátenni. Bizonygatta, hogy Cherry barátságos és jótét lélek, s most, ahogy a robosztus kutya ott állt ilyen nyugodtan, még tudtam is hinni neki. Hamar elfogadtam a bocsánatkérését, sőt, még meg is simogattam Cherry fejét. Így már tényleg aranyos volt, nyilván csak játszani akart, de ne mvolt a legalkalmasabb pillanat. De a kutyáknak is lehetnek szeleburdi napjaik! Cherry és gazdája hamarosan elmentek, én pedig visszafordultam Lana felé.
- Azért ez rendes dolog volt tőle. - Állapítottam meg a nyilvánvalót, de jól esett kimondani. Vártam, hogy mit mond az előző kérdésemre, s amennyiben igent felelt, elindultam valami pad után nézni remélve, hogy a lány követ. Ha nem a válasz, akkor maradtam a füves részen. |
Halványan elmosolyodtam. Igaz, a lány nem mondott valamit rögtön, de türelmesen megvártam, amíg megszólalt.
- Ugyan, semmi baj.
Láttam, ahogy elmosolyodik, majd újra elkomolyodik. A véleményével teljesen egyet értettem.
- Vagy legalább ha nem is pórázon, akkor normálisan legyen betanítva. De a póráz biztosabb megoldás. Én Lana Hamilton vagyok. - Fogadtam el a kézfgást. |
Chloe Smarter
Vállamra dobtam a táskát, aztán csak néztem a lányt. Elég meglepettnek tűnt. Tekintetem még mindig rajta tartottam, miközben lassan felült, majd felállt. Elgondolkoztam rajta, vajon mennyire lehet jó ilyen időben a füvön feküdni? Úgy gondoltam, nem a legmegfelelőbb, bár nem volt vizes, de akkor sem volt még július, hiába melegebb errefelé az idő. Eltöprengtem egy ideig, aztán eszembe jutott, hogy válaszolnom kéne, vagy legalábbis valami olyasmit produkálni.
- Akkor jó. Már azt hittem, rádesek. - Mondtam megkönnyebbülten, s arcomon megjelent egy apró mosoly, mely szinte azonnal el is tűnt, s újbóli komolyság vette át a helyét.
- Fel nem tudom fogni, hogy lehet póráz nélkül sétáltatni a kutyákat. - Mérgelődtem. Aztán kis szünet után témát váltottam. - Egyébként a nevem Chloe. Chloe Smarter. - Nyújtottam kezet. Ha már így összefutottunk, miért ne mutatkozhatnék be neki? |
Szintr észre sem vettem magam, teljesen elfelejtkeztem a körülöttem lévő világról. Csak egyszerűen élveztem a lágy szellőt. Elgondolkoztam, emiatt teljesen úgy tűnt, mintha még csak nem is lennék itt. A testem létezett, de belül nem voltam itt, hanem egy másik világban.
Arra eszméltem fel, hogy léptek zaját és csaholást hallok. Nem volt időm, hogy átfusson rajtam egy gondolat is: a következő pillanatban valaki átugrott felettem. Meglepődtem rajta. Főleg azon, hogy utána odajött hozzám és kifejtette a kérdését.
- Persze, jól vagyok - mondtam. Felültem a fűben, majd lssan felálltam. |
Chloe Smarter
Egy szolíd kis válltáskával, háromnegyedes pólóban és egy koptatott farmerben bandukoltam hazafelé a parkon keresztül. A táskám épp lecsúszott és feljebb húztam. Majd mentem tovább. Fejemben egymást kergették a gondolatok, tele volt mindennel ami a mai napon történt. Néztem közben az embereket, mindenki sietett valahová, a viszonylag jó idő sokakat kicsalt LA utcáira. Mellettem épp két kisfiú szaladt el. Befordultam az egyik kanyarban, s tovább sétáltam. Nem siettem el a dolgot, kényelmes tempóban róttam a métereket, míg nemdühös csaholásra lettem figyelmes mögülem. Hátranéztem, s egy közepesen hosszú szőrű vizslát pillantottam meg, aki póráz nélkül szaladt felém. Látszólag a gazdája szólt neki, mert valaki messzebb nagyon kiabált, de a kutya nem akart visszamenni. Nem látszott veszettnek, mégis morogva vetődött felém. Jobb ötlet hiányában nekiálltam futni. Ő meg szaladt utánam. Befordultam a park egyik füves területére, s rohantam tovább, a kutya meg utánam. Vicces lehetett. Ő nagyon jól szórakozhatott, én kevésbé. Láttam, hogy valaki fekszik előttem a fűben, az utolsó pillanatban ugrottam át felette. Aztán szépen, minden centimet kihasználva elnyúltam a füvön. Elfolytottam egy nyögést, majd felálltam. A kutyának látszólag ennyi elég volt, visszament a gazdájához. Én pedig a fűben fekvő lány felé fordultam.
- Jól vagy? - Kérdeztem. Közben elmentem a táskámért, ami időközben lerepült a vállamról, s felvettem azt, aztán visszasétáltam a fűben fekvőhöz. |
Nyugodtan lépdeltem végig a parkban, közben hallgattam a madarak csicsergését. Ez valamiért jó érzéssel töltött el. Mélyet beleszívtam a friss levegőbe. Késztetést éreztem rá, hogy nekem itt és most le kell feküdnöm a fűbe. Hallgattam magamra: elterültem a zöld gyepen és az eget pásztáztam. |
Gyorsan elszaladtam én is a hangszerért, majd mosolyogva néztem, ahogy leesik neki. -Hát. Lehet, hogy sokkot fognak kapni. Nevettem. -Te gondoltad volna, hogy ilyenekben lesz részünk? Kérdeztem elgondolkozva, majd Jasmineékat figyeltem, akik most is fantasztikusak voltak, végül kiült az arcomra a döbbenet. -Te jó ég. Néztem nővéremre. -Hát, akkor menyjünk. Mondtam mosolyogva, és belekezdtünk a dalokba. Megint nagyon jó volt, imádtam az egészet az eleétől a végéig. Majd vége lett.Most is nagy tapsot kaptunk, mint eddig is, és most is mosolyogva néztem a tömeget, és alig hittem el, hogy enyjien vannak. Lementünk a szímpadról, és ott álltunk. -Na igen, ezt nem fogjuk elfelejteni. Mondtam halkan, és igaz, hogy nagyon élveztem, de el is fáradtam rendesen. |
Vetettem még egy utolsó pillantást Jasmine-re, majd, mielőtt elkezdtük volna a show második részét, gyorsan kézhez kerítettem a hangszerem, aztán visszasiettem Mea mellé. Közben láttam, hogy Jasmine és az öt táncos nagyon úgy ropja, mintha csak az előszobában lennének. Olyan lazák voltak. Nagyon tetszett. Közben húgom mondatán gondolkodtam, nem igazán esett le először, mit is akart közölni ezzel.
- Jha, hát igen. Elképesztő, hogy itt válsz ilyen híressé igaz? Hm, ha hazamegyünk mindenképp fel kell hívni a rokonságot. Csak éljük túl. - Nevettem. Aztán szemeim kerekre tágultak, amikor Jasmine bevetette a titkos módszerét arra, hogy előcsaljon minket, és nagyon megdöbbentő volt hallani, hogy közel 450000 ember a mi nevünket skandálja.
- Oké, menjünk. - Villantottam bátorító mosolyt Mea-ra. S hamarosan már az énekesnő mellett álltunk, a tömeg pedig hangos üdvrivalgásban tört ki. Tudtam, hogy szorít az idő, így el is kezdtük játszani a már slágerré vált Retour Á Mon Maison első hangjait. Azután következett a nagy visszatérő sláger, amelyet Jasmine már szintén említett. A zenekarral sikerült újra összhangba kerülnünk, és még mindig hihetetlen élmény volt, nagyon élveztem. De már most tudtam, hogy, ha egyszer hazakeveredek olyan mértékben fáradt leszek, hogy bírjak megállni két lábon, míg a többi teendőmet elvégzem. |
 A busz újra dudálni kezdett és nem is tétováztunk,kezdődött is a szám.Én a lépcsőn felsietve el is kezdtem a koreográfiát amiért egy hatalmas sikítást kaptam.A táncosokkal lenyomtuk a koreográfiát és úgy ráztuk mintha csak 18 évesek lettünk volna egy házibuliba.
Aztán a kezemhez kaptam a mikrofont a szám végén!
-Üdvözlünk mindekit LA!Ez itt a Pink Studio Divas Bus folytatása!Végre szép idő van!Na mit szólnátok egy kis Retour á Mon Maisonhoz és egy Le Nouveau Départhoz?Akarjátok látni Mairet és Mearát?Akkor segítsetek nekem!MAIRE,MEARA!-szurkoltattam a közönséget.Az igazság az volt,hogy sajnos nem volt sok időnk,a shownak minél hamarabb le kelllet mennie.A busz hat óráig volt lefoglalva és már fél hat volt.Mindenki fáradt volt és a sikító emberek egyre fárasztóbbak voltak,hiába,még akkor is ha nekünk sikoltoztak. |
-Az biztos. Bólogattam. Majd Jasmine is megjelent, és csak bólogattam Mairead megjegyzésére. -Huhh. Menyjien vannak itt is. Mondtam, mikor megláttam a tömeget. Már most hatalmas élmény volt az egész, és még korántsem voltunk a végén. Még mindíg hihetetlen volt, és úgy gondoltam, ez a nap még tartogathat meglepetéseket, és ha azt nem, akkor is egy felejthetetlen nap lesz, ahogy nővérem ezt már említette. Közben Jasmine magyarázatát figyeltem, és próbáltam mindent megjegyezni, ami eddig ment, és most is úgy tűnt, hogy menni fog. A tömeg nagy volt, és erre próbáltam felkészüülni lelkileg, miközben már oda is értünk. -Hm. Itt már lepődtek meg egyesek nagyon. Mondtam elvigyorodva, és Mairere néztem. Reméltem, hogy neki is leesik, ami nekem most eszembe jutott, bár fogalmam nem volt, rólla, hogy hogy, és miért pont most. Mármint az oké, hogy a parkban voltunk, de most nem tudom, hogy a tömegtől hogy jutottam el eddig. Na, úgy nézett ki, néha még saját magamat is megdöbbentem. |
Mosolyogva néztem Mea-t. Látszólag megint egy véleményen voltunk, ezt pedig egyáltalán nem csodáltam. Én is így éreztem.
- Én is valahogy így gondolom. De ezt sohasem fogjuk elfelejteni. - Mondtam, és szavaimat már az ekkor kilépő Jasmine-hez is intéztem. - Húha. - Ámultam el megint. - Te még mindig tudsz meglepetést okozni. - Céloztam ismét a ruhájára, majd figyeltem, amiket mond.
- Jaj. A számokkal fogsz elrettenteni. De rendben, megteszünk mindent. Csak nem másznak fel a buszra. - Fintorogtam. Legrosszabb rémálmaim egyikében szerepelt, de ennyire még ők sem lehetnek őrültek. Elkezdtem azon gondolkozni, vajon mi vadíthatja meg az embereket ennyire? Jó kérdés, de fogalmam sem volt, mi lehet a válasz.
- Végre, süt a nap. - Mosolyogtam, megerősítve Jasmine szavait, kinézve az ablakon. Láttam, hogy lassan odaérünk a parkba. És a tömeg is a látóterembe kúszott. Rengetegen voltak. Nagyot nyeltem, igyekeztem lelkileg felkészíteni magam a következő pár órára. |
Megint öltöztem.A kis családom is velem volt már,de sajnos a lányaimra akár mennyire akartam nem sikerűlt figyelni.Mármint ezt ők nem érezték,csak én tudtam.A nyitó produkcióm egy tánc volt,méghozzá egy Rihanna slágerre, 5 lány társaságában.Annak ellenére,hogy anyuka vagyok szerttem táncolni,és megmutatni azt amin van.A táncosok már a lépcsőnél vártak én is igyekeztem.Az arcomon alig volt smink ez a tánc elég természetesen szexinek ígérkezett.Még volt vagy 20 perc amíg a parkba értünk.Kimentem Maeriékhez.
-Fantasztikus-mosolyodtam el-nem gondolkodjátok?Előadunk pár számot,itt viszont arra figyeljetek,hogy a közönség sokkal vadabb lehet,próbáljatok kapcsolatot teremteni velük.Beszéljetek hozzájuk,kevesebb a rendőr.Állítólag 450.000 ember vár ránk.És képzeljétek!A nap is kisütött! |
Végre kicsit kifújhattuk magunkat. Nem mintha nem élveztem volna eddig az egészet, de csak mikor leültem nővérem mellé jöttem rá, hogy reggel óta pörög körülöttem, azaz velem együtt mindenki. -Uhh. Fáradtan, de iszonyat élvezem az egészet. Mondtam, és Jasmine-t kezdtem el keresni, de egyenlőre nem találtam. Fantasztikus volt, amit eddig alkotott, és ez az ötlet alapjában is nagyon jó volt, és mostmár láttuk is az eredménye egy részét. -És még vége sincs. De ez hihetetlen. Mondtam mosolyogva, és őt néztem, várva mit mond. |
[148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
