|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 20:21 - |
A város szélét övezi. Természetes környezet, friss levegő, sétányok, padok és minden egyéb, ami a kikapcsolódáshoz kell. A látvány sem utolsó! |
[148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
A busz haladt tovább. Mi pedig el voltunk foglalva azzal, hogy kicsit kifújjuk magunkat az újabb kör előtt. A tv- és internetközvetítés is megszakadt, és mi végre egy kicsit kifújhattuk magunkat. Kiraktak pár széket, hogy pihenni tudjunk, s miután rendbeszedtem magam, és átöltöztem a következő nyilvános szerepléshez, lezuttyantam az egyikre, majd tekintetemmel Mea-t kezdtem keresni.
- Na, hogy érzed magad? - Kérdeztem, mikor látaláltam húgomra a tömegben. Élveztem, hogy végre van egy kis időm pihenni, bár félreértés ne essék, imádtam az egész napot és tudtam, hogy valószínű, soha nem fogom elfelejteni. Kíváncsi szemekkel fürkésztem főleg testvéremet, de a többieket is remélve, hogy Jasmine-nel is tudok pár szót váltani. |
- Akkor jó. - Mosolyodtam el ismét. Nagyon tetszett, hogy Ersha végül belement, bár meg is lepődtem volna, ha nem így történik. Hiszen nagyon sok olyan emberről tudtam, akinek minden álma egy ilyen társaságnál dolgozni, mint a Pink Studio. Az pedig nyilvánvaló, hogy Ersha is közéjük tartozik. Ami persze jó, és repesett a szívem az örömtől, hogy segíthetek neki, legalábbis remélhetőleg. Elgondolkodtam rajta, vajon érdemes lenne-e most rögtön hívni Jasmine-t. Sajnos nem tudtam, épp merre lehet, de nem lett volna kedvem megzavarni őt bármiben is. És rövid ismeretségünk alatt rájöttem, hogy nagyon elfoglalt, ami persze jó, csak nagyon nehéz olyan időpontot találni így, amikor ráér. Kissé elmerengtem, de most újra Ershára néztem. És nem állhattam meg nevetés nélkül. Mikor végre sikerült abbahagynom, nagysokára, megszólaltam:
- Látnod kellene az arcodat. Kár, hogy nincs nálad tükör. - Sóhajtottam. - Az átszellemültség mintaképe lehetnél most, már ne is sértődj meg. Jól áll ez az álmodozás. - Mondtam. - Mindenképp meg fogom akkor kérdezni, csak nem tudom, most éppen jó ötlet lenne-e. - Mondtam, hogy ne legyen számára meglepő, hogy nem rögtön hívom a művésznőt. Mikor bizonytalanul válaszolt, ismét felnevettem, legalább olyan hévvel, mint az előbb.
- Baj? Az biztos nem. Ha csak Jasmine nem veri fel örömében az egész várost. Tuti, hogy hátast dob tőled, ezt hidd el nekem. Van már ötleted, mivel mutatkozol be neki? - Vontam fel kíváncsian a szemöldököm egy titokzatos mosoly kíséretében. Hiszen biztosan debütálnia kell majd, s bár hitt nekem, az én szavaim nem lesznek elegek ahhoz, hogy rögtön felvegye Ersha-t. |
- Persze, hogy szeretném - túrtam a hajamba. - Csak hirtelen jött, és meglepett. Aztán elakadt a lélegzetem.
Jasmine? Azt mondta, hogy felhívja Jasmine-t? Te jó ég! A gyomrom kavargott, sőt, mintha lüktetett volna, a szívem felgyorsult, már-már attól féltem, szívelégtelenségben fogok meghalni, most azonnal. Felhívja Jasmine-t?! Megvan a száma neki, jesszusom! Próbáltam nem mutatni a döbbenetemet, de azért egy nagy pislogást még megejtettem. Hú. El is képzelem, mit fog mondani neki. Már látom magamban, hogy tárcsázza a számot, a füléhez emeli, és miközben várja, hogy Jasmine felvegye, rám mosolyog. Aztán beleszól egy női hang a telefonba, Maire meg lebeszéli vele a találkát. 'Találkozzunk a parkban, egy óra múlva. Rendben, persze', majd felnevet, és derűsen lerakja a telefont.
Már csak arra vártam, hogy ez valóban megtörténjen. Alig vártam, hogy kivegye a telefont a zsebéből. Valyon mit fog mondani? Hogyan? Mit válaszol rá Jasmine?
Megrágtam a hallottakat, jól átgondoltam őket, történeteket szőttem. Ezek azok a dolgok, amikhez értek. No meg a tánc. Ellie mindent megtett azért, hogy táncolhassak. És itt a nagy lehetőség! Amire mindenki várt! Úristen, ez nem lehet igaz - gondoltam mire majdnem kiült az elégedett vigyor az arcomra. Helyette csak finoman elmosolyodtam.
- Rendben, egy próbát megér, csak nem lesz baj - mondtam mosolyogva, miközben a hajammal játszadoztam. |
Kíváncsian figyeltem Ersha-t. Úgy tűnt, nagyon meglepte a kérdésem, vagy inkább ajánlatom, amin persze egyáltalán nem csodálkoztam. A helyében én is minimum ennyire ledöbbentem volna, ha nem jobban. Körülbelül nálam is hasonló reakciót váltott ki, mikor Jasmine csak úgy kijelentette, hogy visz a turnéra, meg úgy egyáltalán, hogy vele fogok dolgozni, de akkor éppen annyira benne voltunk a munkában, hogy nem volt időm hosszabb távú sokkot kapni, szerencsére. A lány viszont, úgy látszott nagyon is átértékelte a dolgot, ami persze nem baj.
- De, tényleg csak, ha szeretnéd. - Tettem gyorsan hozzá, pusztán formalitásból, mivel a legkevésbé sem szerettem volna, ha azt hiszi, hogy ráerőszakolom a dolgot. Bár, ha van esze, márpedig biztosan van, akkor nem utasít vissza egy ilyen lehetőséget. Legalább már hajlott rá, és ennek nagyon örültem, mert, ha nem is találkozunk sokat a jövőben, amit egyébként kétlek, akkor is tudtam, hogy neki bizony ott a helye. Fogalmam sem volt, milyen idős egyáltalán, de tudtam, hogy a világ jobb lenne egy ilyen táncossal és koreográfussal, mint Ersha, ez biztos. Minden elfogultság nélkül. Hiszen én is csak abból tudtam ítélni, amit most láttam tőle, az pedig nagyon is tetszett. Kis idő múlva úgy vettem észre, jócskán meg hányta-vetette magában a dolgot, s teljes mértékig belelkesedett. Nem állhattam meg nevetés nélkül.
- Ami azt illeti... Én most jövök pont onnan, de, ha gondolod... Felhívom Jasmine-t, merre van. - Mondtam elgondolkozva, azon töprengtem, merre járhat épp az említett személy, zavarom-e, ha felhívom. - Biztos, hogy örülne neked. - Folytattam, hiszen tudtam, hogy ő sem veti meg a tehetségeket, tapasztalatból is, de félre a nem létező egómmal. Kérdőn vártam, Ersha beleegyezik-e az ajánlatomba. |
- Oh - mondtam megilletődötten. - Hát.. Megpróbálhatom, persze - mosolyogtam. Igazán meglepő fordulat volt. Ha én a Pink Stúdioba kerülök... Ismerni fognak, legalábbis nem leszek mindenkinek ismeretlen. Andersonék dagadni fognak a büszkeségtől. Te jóságos ég! Hisz Jasmin is ott dolgozik! Jó lenne kimondani, hogy Ellie, láttad az új Jasmine klippet? Képzeld, én tanítottam be táncolni! Már látom is magam előtt, hogy Ellie micsoda hűhót csapna otthon, mindenkinek elújságolné a tényt és dicsekedne velem. Ó, édes jézusom! Otthon is istenítenének! Kénytelen leszek majd figyelmeztetni édesanyámat, hogy ne sürgölődjön majd annyit körülöttem, ha hazamegyek.
De a gondolat nagyon tetszett. Találkozás Jasmine-nel, egy csomót táncolni, klipek, kamerák... És talán én is táncolhatok a klippekben. Gyönyörű, csillogó ruhák, fodrász által készített gyönyörű hajkoronák... Még elképzelni is gyönyörű!
Hirtelen visszacsöppentem a valóságba. Hé-hé-hé, nem ér elkalandozni!
- Oké. Na és mikor indulunk? - a lelkemben már nagy vihar dúlt, de örömvihar volt az; de nem mutattam, csak seréynem mosolyogtam. |
Figyeltem őt, ahogy leült. Kissé elrévedőnek tűnt a tekintete, és talán meglepettséget is felfedeztem benne. El sem tudtam képzelni, mitől ütközött meg ennyire. Oké, valószínű én is nehezen dolgoztam volna fel, ha elvonultam volna egy kicsit, és ilyen hirtelen meglepnek, ráadásul ennyire közvetlenül. Szóval valahol mélyen el tudtam hinni, hogy emiatt érez úgy, ahogy. Annak viszont örültem, hogy ennek ellenére nem kötött némasági fogadalmat. Szavait figyelmesen hallgattam, s mosolyogva álltam a fa mellett. Aztán kis halgatás után megszólalltam:
- Látszik is. Mert komolyan mondom, hogy eszméletlen a mozgásod. Amúgy nem értem, miért nem kerested még fel a Pink Studio-t, mert pont pár héttel ezelőtt adtak fel egy hirdetést, miszerint koreográfust keresnek. Ha jól emlékszem. - Mondtam kissé elbizonytalanodva a végére. - De, ha szeretnéd... Szólok pár szót az érdekedben. - Nevettem fel hallkan. - Bár szerintem, ha csak berontanál az épületbe és elkezdenél táncolni, akkor is felvennének. - Kuncogtam fel amikor elképzeltem a jelenetet. Aztán vártam, mit fog szólni Ersha, remélhetőleg nem fogja azt mondani, hogy őrült vagy. |
E R S H A
Leültem és a távolba néztem, miközben beszélt, de természetesen figyeltem rá.
Vajon miért kérdezheti? Los Angelesben az emberek csak így ukmukkfukk megkérdezik a másiktól, hogy mióta táncol? Los Angeles egy nagy város, mégis miért szólna hozzám bárki is? Ezen is meglepődtem kissé.
- Amióta az eszemet tudom. Több gáazatban is kipróbáltam magamat, az összeset profi szintig tanultam. Imádok táncolni, szívesen táncolok, és szerintem ezért sokkal fogákonyabb vagyok a mozdulatokra. Na és erre születni is kell. Talán ebben szerencsém volt - mondtam a magam halk hangnevében mosolyogva, barátságosan. - Nagyon szeretném, ha mint koreográfus dolgozhatnék valahol, mert jelenleg nincs munkám - túrtam a hajamba. - Már kéne szereznem egyet, mert ha így folytatom, bizony le fogok sülni anyagilag - sóhajtottam bánatosan. - De találok majd valahol - talán a zavarodottságtól, de most sokat beszéltem, amit nem szoktam meg magamtól. |
Látszólag eléggé meglepte a lányt az érkezésem, de legalább nem ijesztettem meg, aminek örültem. Azért nem lett volna túl jó pont, ha mindjárt, első körben ráhozom a frászt. Elmosolyodtam, mikor felállt, majd bemutatkozott. Meglepetten vettem észre, hogy még nálam is alacsonyabb, hát pedig ez már abszolút nagy szó volt. Bár gondolom azt hitte, vele egykorú vagyok, nem is bántam.
- Maire Moore. - Fogtam kezet vele mosolyogva, aztán kis gondolkodás után az üdvözlő gesztust követően nem tudtam megállni egy kérdést. - Mióta táncolsz? - Kérdeztem még mindig őszinte meglepettségről, mivel nem olyannak tűnt, aki most jött le a falvédőről, koránt sem. - Valami hobbi, vagy esetleg komolyabb terveid is vannak vele? - Toldottam meg a sort mégegy kérdéssel, aztán csak kíváncsian vártam a választ. |
E R S H A
Felültem és pislogtam párat, amikor a lány kilépett a fa mögül. Meglepődtem, nem is kicsit, de a döbbenet úgy látszik kölcsönös volt. Ami rögtön feltűnt a lányon, az a gyönyörű vörös haja volt. Egyáltalán nem fáztam, sőt, kimelegedtem, és örültem, ha ledőlhetek, most mégis felültem.
- Hát.. Köszi - motyogtam zavartan mosolyogva, mert erre nem számítottam.
Lehalkítottam a telefonomat, és próbáltam beszélgetést kezdeményezni. - Jut eszembe - csaptam a homlokomhoz a kezemet, majd felpattantam. - Ersha Brooke MacKenzie - nyújtottam a kezemet.
A lánynak világosabb volt a bőre, mint az enyém, szeme kék volt, mint az ég, a haja meg... Nem tudtam mihez hasonlítani, olyan színe volt, de nekem tetszett, bár én soha nem festetném be a hajamat újból. Csak kicsit volt magasabb nálam, de ez igazán nem zavart. Örülök, ha én vagyok a kisebb, bár ezt nem tudtam mivel magyarázni. |
Sietős léptekkel haladtam át a parkon. Hogy őszinte legyek, nem volt valami meleg, és igen, fáztam. Nagyon is. Ezen pedig a téli öltözék sem segített, sajnos. Mondjuk talán vékony testalkatomból adodóan fázós voltam, de ez a farkasordító hőmérséklet már több volt, mint elviselhető. Épp a stúdióból tartottam hazafelé egy hosszú próba után. Igazából most nem konkrét előadóval dolgoztam, hanem a város szinfónikus zenekara ült össze egy maratoni hat órás próbára. Régebb óta dolgoztam velük, mint Jasmine-nal, és azóta sem hagytam ott a zenekart, bár így tényleg sűrű volt a programom, mondjuk korántsem bántam. Csak szegény Mea-ra nem maradt túl sok időm, hogy együtt töltsük az időnket, most sem tudtam, hol van. De reméltem, nem unatkozik. Kicsit sajnáltam, hogy ilyen keveset vagyok vele, de ismertem annyira, hogy tudjam, megérti. Megálltam, hogy megiazítsam a vállamra akasztott hangszertokot, ami egy kicsit lejjebb csúszott, és talán csak a megtorpanásonak volt köszönhető, hogy énekszóra lettem figyelmes. A szemöldököm a magasba szaladt, először azt hittem, valaki énekelget a parkban. De hallkan hallani véltem a kíséretet is, így rájöttem, hogy valaki alighanem zenét hallgat a közelben. Tettem pár bizonytalan lépést az irányba, ahonnan az előbb említett hangot hallottam, s az egyik vastag fának támaszkodtam szabad vállammal. A látvány egy kicsit lesokkolt, jó értelemben. Lefogadtam, hogy az arcomon is tükröződik a totális döbbenet. Pedig engem nem sokan tudtak lenyűgözni, de az, amit a fiatal lány a tisztáson produkált, egy kisit betett, és ez enyhe kifejezés volt. Olyan szinten elegánsan és természetesen balettozott, hogy azt mondhattam volna, a parkettre született. Nem tűnt többnek 15, 16 évesnél, a mozgása viszont felért egy tapasztalt balettáncosáéval. Nem mertem megszólalni, mert nem akartam megzavarni. Időről-időre láttam, hogy körbepillant, de engem nem láthatott meg, hisz a fa mögött álltam. Azon gondolkoztam, ki énekelheti a számot, amire táncolt, de nem jutott eszembe, nem is volt ismerős. Aztán vége lett, s legnagyobb meglepetésemre Jasmine egyik dala csendült fel. Majdnem elnevettem magam. A lányzó pedig nem sokkal ezután eldőlt a fűben. Kicsit aggódtam érte, még a végén emgfázik, amilyen hideg van. Lassan félig előléptem, hogy ne legyek teljes takarásban.
- Hűha. Hát ez nem volt semmi. - Nyögtem ki nagy nehezen, ugyanis még mindig döbbent voltam valami hozzám illő vélemény kialakításához. |
tovább bandukoltunk az utcákon, mindketten gondolatainkba merülve. -Biztos lesz vízhangja, nem hagynák szónélkül szerintem. De lehet, az már neked megy, engem piszkáltak eleget, mondom. Rendesen elkergettek othonról. Idáig futottam. Mondtam mosolyogva. Majd a szerény köszönetére elmosolyodtam. -Viccelsz? Ez óriási! Lelkendeztem. Tudtam, hogy én is ugyanilyen szerényen köszönném meg neki a dolgot, ha nem szerényebben.Na, ebben is hasonlítottunk. -Okés szívesen bemegyek veled, egyenlőre úgysincs semmi dolgom, de gondolom nem sokáig. Unatkozni biztos nem fogok, azt már most látom. Mondtam mosolyogva, és örültem is neki, nem voltam az az egyhelyben ülős fajta. -Jahj, ne is mond. Nem tudooom. Néztem rá szemvedő arcal. Mindenki ezt kérdezgette legalább három hete, és meg lehetett őket érteni, fura volt, hogy tervem volt az egyetemmel, de egyenlőre nem tudtam milyen szakra megyek. Mondjuk én meg már untam az egészet, mivel semmi ötletem nem volt, a világon semmi, és ettől kezdtem kétségbe esni, és egyre jobban idegesített, mert én is tudtam, hogy döntenem kellett volna valahogy. -Már az is megfordult a fejemben, hogy egy évvel késöbb megyek. Olyan mértékben nincs ötletem, hogy az már felháborító. Fakadtam ki, és nem csodálkoztam volna rajta, ha meglepődik, nem ez a kiborulós fajta voltam általában, de ilyen is kellett néha. Mikor szólt, hogy nemsokára ott vagyunk, csak bólintottam. -Hm, nincs kedved majd alkotni ketten valamit? Néztem rá kérdőn, mivel már legalább két éve nem játszottunk együtt, bár mindig is imádtunk együtt dolgozni. De ezután elhallgattam, és csöndben követtem a lépcsőházig, ahol megálltam, hogy kinyissa az ajtót. |
Elrejtőztem a fák között, hogy még egyszer elgyakoroljam azt a táncot, amit csak szórakozásból tanultam be. Madilyn Bailey Diamondsra balettozni.. Szerencsére volt egy csomó ötletem, és így örömmel tanultam meg a táncot. Telefonomat leraktam a fűre és beraktam a zenét és önfeledten táncoltam. Néha csak úgy megálltam, hogy körbenézzek, lát-e valaki, de utána mindig nyugodtan folytattam tovább a táncolást. Sikerült a legbozótosabb, legfásabb területre bejönnöm, szóval csak büszke lehetek magamra. A kör alakú 'tisztáson' ugráltam, spárgáztam, elegánsan táncoltam. Tényleg mérhetetlenül böüszke voltam magamra. Los Angeles! Pink Studio! Egyszerűen lenyűgöző minden. A sok híresség, a sok ember...
Na és a telefonomból 'üvöltő' Madilyn. Ó, istenem, milyen szép hangja van! Érdemes lenne elgondolkoznia, hogy jelentkezik-e valami tehetségkutatóra...
Amikor végetért a szám, egy újabb kezdődött. Oh, Jasmine! Gyönyörű hangja van. És ő itt van! Los Angelesben! Ahol én! Szinte el sem hittem. Hogy találkozhassak Jasmine-nel? Kiskoromban még nem állítottam volna, hogy lehet, hogy találkozni fogok ezzel a nagyszerű énekesnővel. De most talán ki merem jelenteni. Merengve ültem le a fűre törökülésben. Mekkora megtiszteltetés lenne Jasmine-nel, Jasmine-nek dolgozni! Elmosolyodtam, és elfeküdtem a fűben. Megtiszteltetés lenne. De még mekkora!
|
Vele együtt nevettem. - Tudom. - Bólogattam mosolyogva. - Bár azt hiszem, négy ilyen tesó mellett nem túl nehéz néha ellágyulni nem? - Kérdeztem. Tény, hogy ő bizonyos szempontból komolyabban vette az életet, mint bármelyik bátyám na, hát ők főleg, vagy én. De persze ez senkinek az értékéből nem vont le semmit. Mi elfogadtuk a másikat úgy, ahogy volt, és ez mindenki részéről mindenki felé igaz volt. Nagyon kíváncsi voltam, mit reagál a beszámolómra és, ahogy a sugárzó arcára néztem, én is ismét elmosolyodtam.
- Köszönöm. - Feleltem a felsorolt sikermennyiséghez képest nagyon is szerényen. De én már csak ilyen voltam. Oké, büszke voltam arra, amit elértem, de nem verem nagy dobra, mivel nem dolgoztam kimerülésig, nem, mintha ez lealacsonyította volna a végeredményt, de akkor is vannak sokkal nehezebb munkák is a világon, vegyünk például egy kőművest. És nagyon tiszteltem is az olyan embereket, akik keserves munka árán kapták meg a mindennapi betevőt. Persze ez az ő oldalukról a mi irányzatunkban dolgozók felé nem mindig volt így ,találkoztam már pár esettel, akik megkérdezték, mivel foglalkozom, és onnanntól kezdve, hogy elárultam nekik, körülbelül a senkivel voltam egyenlő az illetők szemében. De az idők során már megtanultam azt, hogy ne figyeljek oda az ilyenekre jobban, mint amennyire kellene, mert sokkal több negatív érzést válthatnak ki, mint pozitívat, persze gondolom ezt mondanom sem kell. Örültem is neki, hogy Mea szavai kiszakítottak a gondolataimból.
- Képzelem, mennyire meg lesznek rémülve. - Nevettem. - Kíváncsi leszek a válaszukra, mert tuti, nem marad majd el. - Csóváltam a fejem. Most még az sem zavart volna, ha a fiúk ilyen távolról is jól felidegesítenek, őszintén szólva már hiányoztak a piszkálódásaik.
- Amint alkalmam lesz rá, megteszem. Még addig is biztos kell mennem be, úgyhogy jöhetsz velem bármikor. Legalább Jasmine-vel megbeszélitek a te munkaszerződésedet is. apropó, az egyetemen milyen szakra mész? - Kérdeztem tőle kíváncsian, mivel sokszor beszéltünk már erről, de még konkrét terveit nem osztotta meg velem.
Eközben elértük a tágas lakóparkot.
- Hamarosan odaérünk. - Szóltam mosolyogva, mert láttam az arcán megjelenő pírből, hogy eléggé fázik már ő is, és nem kételkedtem benne, hogy én is hasonlóképp nézhetek ki. Közben előkerestem a kulcsom a kis táskámból, amit magammal hoztam, csak pár szükséges dologgal, hogy, ha odaérünk, ne kelljen már ezzel szórakoznom.
- Oh tudom. De valakinek olyannak is kell lennie. - Vágtam olyan arcot, mint aki roppantul sajnálja a történteket. - De valld be, tetszett volna, ha meglepetés lett volna. Kár, hogy ott van az a volna. - Mondtam én is tettetett szomorúsággal, de aztán szintúgy nevetésben törtem ki. Eközben beértünk a házakhoz, s hamarosan ahhoz a lépcsőházhoz is odajutottunk, ahol az én lakásom is volt. Nem volt kicsi, sőt inkább tágas és kényelmes, de házat nem akartam venni, pedig azok is voltak bőven errefelé.
Folyt. köv: Maire Moore lakása (még a következő reag jöhet ide, ha gondolod. |
Na, elkezdett mesélni, amire vártam már régóta. Csak hallgattam, és dőlt belőlle a szó. Majd mikor eljutott addig, hogy nem csak ő az, aki gyermeteg lélek, felnevettem. -Én is tudok az lenni, tudod jól. Mondtam, mivel volt már olyan közös emlékünk, hogy ketten ugráltuk körbe a lakást, a nyugott természetem ellenére is. Igen, ő volt az, aki mindenre rá tudott venni, na ez ebben is meglátszott. Majd hallgattam tovább. -Te jó ég! Istenem Maire. Gratula! Fordultam felé, egy boldog mosollyal. -Ha ezt otthon megtudják. Milyet fognak nézni. Gondolkoztam hangosan, és elképzeltem, ahogy az egész család ujjong, mindenki a maga módján. Anyánk szerintem a nyakába borulna, aztán mindketten a földre. Apánk büszkén mosolyogna, na, a három jómadár, meg éljeneznék, és lehet még a nevét is skandálnák kórusban. Na, ezekre a gondolatokra ismét elmosolyodtam, majd mikor megjött a véleménye mégszélesebb mosoly terült el arcomon. -Ajjaj, most biztosan megiedtek. Mivel megírtam nekik. Mondtam pár percel késöbb, és eltettem a telefonom, majd megállapítottam, hogy rendesen lefagytak az ujjaim. -Na, mostmár tényleg várom, hogy bemutass az emberkéknek. Mondtam lelkesen. Tényleg így volt, általában közös volt a baráti körünk otthon, így úgy gondoltam, továbbra is bízhatok az ítélőképességében. -De ez akkor sem ér. Mondtam mikor nekiállt védekezni a következő mondatom után. Cseppet sem haragúdtam rá, de itt volt az ideje, hogy kicsit húzzuk egymás agyát, mivel ezt már régóta nem tettük. -Olyan gonosz vaagy. Néztem rá szomorú képpel. Majd nem bírtam sokáig, elnevettem magam. Örültem, hogy enyjire sikeres, mivel mikor eljött, pont ezt kívántuk neki, és be is teljesült. Büszkén néztem a mellettem haladó lányt, és eszembe jutott, mikor gyermek korunkban otthon veszekedtünk. Na, akkor még biztos nem gondoltam, hogy ilyen beszélgetés közepettte fogunk itt sétálni, de ennek ellenére nagyonis örültem neki. |
Annyira kedves volt. Mea-nak nagyon sűrű nvoltak ilyen megnyilvánulásai, és sok más mellett ezt imádtam benne. Tény, hogy ritkán hatódtam meg, de az előző szavai után még jópár percig látszott az arcomon a hatásuk.
- Jó ezt hallani. - Mosolyodtam el még szélesebben. - Gondoltam, hogy sejtitek, azért ennyire faragatlan én sem lennék. - Mondtam egy kis öniróniával. Most már aztán tényleg ideje volt mennünk valamerre, mert elsírom magam, ha itt ülünk még egy ideig! Reméltem, drágalátos hugicám ezt azért nem szeretné. Neeem, ő nem olyan. Igazam is lett, mivel ugye ezután nem sokkal felálltunk. Nem kaptam igenlő választ a csomagcipeléses kérdésemre, így hát evidens volt számomra, hogy ezt ő majd megoldja. Meg is tette, s nemsokára már úton voltunk. Kényelmes tempóban sétáltam mellette. A szóhasználatára felnevettem, de aztán belefogtam.
- Igazából az utóbbi két hónapig semmi különös nem volt. Dolgoztam a stúdióban, de úgy mindenhol, ahol épp kellett, meg pár zenekarba is beléptem úgy ideiglenesen, és hát elég sok emberrel találkoztam. Hihetetlen, milyen színes egyéniségek vannak a földkerekségen. Szóval, nemrég találkoztam csak Jasmine-val, a stúdió vezetőjével, hírből már sokkal előbbről ismertem. De miután, gondolom valamelyik ott dolgozótól fülest kapott rólam, felkért az egyik dalához. El tudod képzelni gondolom, milyen ideges lettem, főleg, hogy nemrég állt újra munkába, mivel született két ikerlánya, Lilly és Aliza, és három évig otthon volt velük. Amúgy nagyon aranyosak a kis hercegnők. Szóval behívott egyik este a stúdióba, hogy csináljuk meg a dalt, és hát... Eléggé lenyűgöztem. - Na, ezek a szavak kicsit nehezen jöttek ki a számon, de ahogy visszagondoltam rá, mit csinált Jasmine. Másnak nem nagyon tudtam volna nevezni. - Körbeugrálta a stúdiót, szó szerint, és közben lelkendezett, látnod kellett volna. Kb. úgy, mint ahogy rám is rámjön néha, csak egy kicsit idősebb nőtől, hát. Furi volt látni. De legalább tudom, hogy nem csak én vagyok ilyen gyermeklelkű. - Nevettem fel. - Megcsináltuk a dalt, este nyolctól hajnali ötig dolgoztunk, a címét meg meg ne próbáld kimondatni velem, mert francia, és egy szót nem tudok, tudod jól. Aztán pár nappal később meghívott az egyik étterembe ebédelni, és ott közölte velem, hogy szeretné, ha a zenekarában játszanék a márciustól induló turnéján, no meg a dal miatt is vinne magával, kéne a szólista. Még szép, hogy igent mondtam, úgyhogy utána meg nekiálltam keményen felkészülni. És most meg járok a próbákra, mellette meg még beugrom másokhoz is, ha szükség van valahol segítségre ilyen téren. - Mondtam el a hosszú monológot. Azt, miszerint lesz az a bizonyos fesztivál, még mindig elhallgattam. - Ja, és egy elég modern zenész rávett olyasmire, amit nem gondoltam volna, hogy egyszer is kipróbálok. Tudod, hogy mennyire elektromos hegedű ellenes vagyok, de úgy látszik, hogy ez megdőlt. - Csóváltam meg a fejem. - Igazából, ha jól bánsz vele, vannak szép hangzásai. - Mondtam el a véleményem röviden. Mivel csendes volt a környék - már, amikor nem épp a számat jártattam - nagyon megijedtem, mikor megszólalt Mea telefonja, de sejtettem, kik írhattak neki. Az sms szövegét hallva felnevettem.
- Én is üdvözlöm a bandát. Legyél szíves és írd meg nekik, hogy ha túl rosszul bánnak anyuval, meghosszabbítom a karom és mindhárman kapnak egy jó nagy fejbekólintást. Csak térdeljenek le hozzá. - Nevettem fel megint. Tudtam, erre úgy sem lennének hajlandók, de hadd húzzam csak az agyukat.
Lassan kiértünk a parkból. Az egyik közeli épület falán megláttam egy ugyanolyan plakátot, mint a városban, csak ez visszafogottabb volt, ugyanis nem volt kivilágítva. És sajnos Mea is meglátta. Mikor "szidalmazni" kezdett, megálltam és feltartott kezekkel védekeztem:
- Úgyis megtudtad volna. - Grimaszoltam. - Én megmondtam Anen-nek, hogy kiszúrja az ember szemét. Meg az ember húgáét is. - Motyogtam inkább csak magamnak, mint Mea-nak. Közben már közeledtünk a lakópark felé. Alig vártam, hogy otthon legyünk, ugyanis az ujjaim kezdtek eléggé lefagyni. |
Láttam rajta, hogy ő is elgondolkozott. Majd elmosolyodtam. -Örülök neki, és én is téged. Mondtam, én is meghatott mosollyal. Ez tényleg nagy szó volt tőlle, ha ilyeneket mondott, és ritka pillanatok voltak ezek, ígyhát nem szóltam semmit. -Tudta mindenki, hogy nem azért nem jössz, mert nem akarsz, hanem mert elfoglalt vagy, és amúgysem azért mondtam. Simítottam végig a vállán. -Épp ezért gondoltam, hogy akkor én jövök. Legalább a kedvenc nővérkémmel lehetek, és még űzhetem a hivatásomat is, ha minden igaz. Na, meg mondom, untak már othon is. Nevettem fel. Ami igaz, az igaz, nehezen engedtek el, de nem akartam most azon keseregni, túl szép volt hogy ittvagyok ahhoz hogy ezen búslakodjak, arra még lesz időm, azaz ha Maire-t nézzük, nem is olyan biztos, de addig jó. Majd felálltam, és elindultunk. -Az ég áldjon meg, meséélj már! Néztem rá kíváncsian, mivel eddig nagyon rövid volt, én sem tudtam, mit akarok igazán hallani, de azt tudtam, bármibe kezdjen is bele, végig fogom hallgatni, mert érdekelt, mi történt vele eddig. Majd várakozva sétáltam tovább mellette, mikor megszólalt a telefonom, amitől egyenesen frászt kaptam, és megnéztem, és ismét elnevettem magam.- A fiúk írtak, hogy tudomásúl vették, hogy megérkeztem, és üdvözölnek téged is. Helyettünk is kikészítik a szülőket, amire szerintük szükségük van, mert anyunk azon kesereg, hogy mit fog csinálni, három ütődöttel. Néztem nővéremre, és magamban elkönyveltem, hogy ezeknél lököttebb ember nincs a földön. Örültem neki, hogy ilyen komolytalanok, mert legalább elterik a szülők figyelmét arról, hogy nem vagyunk otthon. Na tessék, már megint itt kötöttem ki. Majd amég ő a szavaimon gondolkozott, botránkozott, vagy nevetett kiértünk a parkból, és most sétálva nézelődtem. Majd egy hírdetmény vonta magára a figyelmemet, amit el is olvastam. -Te boszorkány! Értem én, hogy miért olyan nagy nap a jövő hétvége. Nézek rá egy huncut mosollyal. Hahh, az én eszemen akart túljárni. Mondjuk biztos meglepődtem volna, de így is elcsodálkoztam, ahogy átfutottam a szöveget. Majd mosolyogva mentem tovább mellette. |
Nem is vettem észre eddig, hogy otthagyta a csomagját, csak akkor, mikor visszament érte, majd a padnak támasztotta. Hát jellemző rám, hogy egyes dolgok ennyire elkerülik a figyelmem, de ez azt jelenti, hogy tényleg nagyon örültem az érkezésének, mivel ebből is látszik, hogy csak rá fókuszáltam. Ültünk teljes csendben pár percig, és láttam rajta, hogy ő is elgondolkodott, ahogy nekem is sikerült, újból. Végül aztán megszólalt, s mikor nevetni kezdett, nem tudtam megállni, hogy vele együtt ugyanazt ne tegyem. Aztán kissé elképedve - persze, csak a vicc kedvéért - néztem rá.
- Te jössz ide titokban, és még én titkolózok? Azt hiszem, valami hiba csúszott a számításaidba. - Nevettem fel. - De nem baj, így szeretlek. - Tettem hozzá. Na, tőlem ez már nagy szó volt, főleg, hogy a mellé mellékelt mosolyom is kicsit meghatottra sikerült. Erre Mea következő szavai még rá is tettek.
- Miért, szerinted ti nem? Annyira bánt, hogy nem tudtam elszabadulni innen legalább egy hétvége erejéig. - Karoltam át a vállát. - De végül is, ami késik, nem múlik, mint, ahogy te is mondtad. - Tért végül vissza arcomra a derűs mosoly. Úgy éreztem azzal, hogy itt van sokkal könnyebb lesz minden eddigi nehézséget elviselnem a továbbiakban. Már is nem éreztem magam egyedül, bár eddig sem túlságosan, inkább azt mondanám, furcsa volt itt élni.
Örültem, hogy végül beleegyezett az ajánlatba. Miután felálltam, kinyújtóztattam kissé elgémberedett tagjaimat. - Bent voltam a városban, és gondoltam teszek egy kis kitérőt, mert kellett egy kis idő, hogy átgondoljam a dolgokat, és egy kicsit pihenjek. - A többi szál kibogozását már ráhagytam, hogy vajon miért is kell pihenjek. Igen kemény munkában voltunk, a fesztivál előkészítéséből mindenki kivette a részét. Figyeltem mindeközben, ahogy húgom a csomagjai utá nnyúl.
- Segítsek valamit vinni? - Kérdeztem mosolyogva. Majd, miután válaszolt - csomaggal, vagy anélkül - elindultunka lakópark felé. A parkon keresztül mentünk, legalább addig is lát valamit a városból. |
Csak ültem tovább csendben, és vártam mi lesz ebből. Pillantásom körbefutott a helyen, majd feláltam, és nekitámasztottam a padnak, a nagy örömködés közben eldőlt bőröndöt, ami ott is maradt ahogy eldőlt, mivel nincs lába, nem tud odajönni, ezért maradt rám ez a feladat. -Hogy honnan tudtam a címet? Anyától. Hogy ő honnan tudta, az már más kérdés, nem kérdeztem tőlle. Vontam vállat, és meglepődtem, hogy meglepődött, úgy tudtam, hogy ő mondta el neki, de az is lehetett, hogy nem emlékezett már rá. Ezen gondolkoztam, és eszembe jutott, mikor elment otthonról. Utána hetekig üresnek tűnt a ház, hiába voltunk otthon négyen, a szülők nyakán, akik hangoskodnak, valahogy nagyon hiányzott a lányzó mindenkinek, de talán engem viselt meg leginkább, na meg anyánkat, akivel néha összenéztünk, ő nem mondta, mert hasonlított nővéremre, én meg nem akartam ezzel terhelni nem voltam az a típus, és úgyis tudta. Felsóhajtottam. -Komolyan, anyjira hiányoztál! Néztem rá egy boldog mosollyal, és eldöntöttem, nem fogok már megint könnyezni. Mien is lenne már, azért mert úgymond én vagyok a visszafogottabb kiadás, ezt már én sem nagyon akartam megengedni magamnak. -Örülnék neki. És nem ér, te rosszabb vagy nállam! Idejövök, utazok vagy száz órát, és még titkolózik. Nézze meg az ember. Mondtam nevetve, de nem csodálkoztam rajta, mindígis ilyen volt. -Hát,akkor menyjünk. Álltam fel én is. -Nem is tudom, hogy hogy jut eszedbe ilyenkor itt üldögélni a hidegben. Mondtam a fejemet ingatva. -Az hogy én leültem, csak azért volt, mert te azt mondtad, és mert ha már hozzád jövök nem foglak itt hagyni. Mondtam, mivel tudtam, hogyha nem védem magam, akkor valószínű azzal vágott volnavissza, hogy én is ott ülök, ami igaz is volt, csak kicsit más miatt ültünk a padon a hidegben, már jó pár perce. Ígyhát vártam, hogy mutassa az utat, mivel az hogy a lakcímet tudom, nem jelenti azt, hogy el is találnék oda. Ígyhát mosolyogva vártam, mi lesz. |
A mosolyt továbbra sem lehetett volna letörölni az arcomról. Valahogy húgom mindig olyan stílusban tudott beszélni, ami alapjában is humoros volt, hát még így. Ismét nevetnem kellett, mikor tovább ecsetelte a tegnapi esetet.
- El tudom képzelni. Majd előterjesztjük, nem jelölhetnéke oscar-ra. Kár, hogy nem lett tragikus a vége. - Csóváltam a fejem, de még mindig mosolyogtam. - Biztos sokan megnézték. Családi dráma. De még ez is jobb, mint a szappanopera. - Tettem hozzá. Aztán ismét hallgattam kis ideig, míg előállt a szokásos otthoni procedúrával. Ez már annyira bevált volt, hogy a szó szoros értelmében láttam és hallottam a történteket. Már megint annyira hiányoztak a többiek. Most már aztán tényleg eldöntöttem, hogy, ha kell, akkor Jasmine-nél kikönyörgök egy szabad hétvégét. De akkor azt nagyon gyorsan végre kéne hajtanom, mivel márciusban turnézni megy, és gondolom, hogy miután rámosztott egy csomó szólót is, nem tervez itthonhagyni. Persze szívesen megyek én vele, nincs ebből probléma, csakhát... Most, hogy húgom is itt van. Bár, gondoltam rá, hogy be kéne szervezni őt is a zenekarba, és akkor jöhetne, de, ha ő elkezdi az egyetemet, akkor ne járjon már úgy, ahogy én is jártam volna, ha ott kötöttem volna ki.
- Nem sok van, az igaz. De ami elveszett, legalább a végére visszatért, ha abba tudtátok hagyni. - Mondtam kissé bölcselkedő arcot vágva. Sokszor éreztem én is úgy, hogy ő a legidősebb, bár ezt nem volt könnyű elismerni, sőt, néha még egy kicsit fájt is a dolog, de nem mondanám, hogy szégyelltem teljes és önnönn valómat. Hú, de költői lettem hirtelen! Lényeg a lényeg, hogy elég érdekes helyzet volt, de nálunk így volt teljes a családi idill, ha beszélhetünk ilyenről. És igen, sajnos már csak múlt időben, mivel mostanra ez kezd szétesni, mivel a két lány eltávozott otthonról. El tudtam képzelni, a fiúk mennyire örültek a ténynek, és azt is, hogy anyám mennyire szenvedhet miattuk. Oké, talán nem, mert eléggé rá ütöttem, vagy ő rám, de időrendi sorrendben az előbbi a helyes, csak talán ő bohókásabb volt kissé. Apám természete Meara-ban mutatkozott meg erősebben, de szerencsére azért nála enyhébb fokozat volt. A fiúk meg... Hát ikrek is lehettek volna, belsőre annyira egyformák voltak, és nagyon, de nagyon lököttek. Nem mondom, meg volt a magukhoz való eszük, de azt tényleg csak saját magukra fordították, kivéve, ha másokat piszkáltak. Javukra szóljon, hogy, ha munka volt, tudtak ők komolyak is lenni, és nem voltak buták, csak túlságosan humorosak. De van, aki ezt szereti. Nem azt mondom, hogy mi nem, egyszerűen csak nagyon gyakran bosszantóak tudtak lenni. Még mindig ezen merengtem, mikor húgom következő kijelentése visszarántott a valóságba. Dre azért az előző témához nem állhattam meg egy megjegyzést, és a legutóbbi mondatára csak utána reagáltam:
- Akkor valószínű, nálad ez az utolsókból lesznek az elsők elv beválik. - Céloztam erre a rangidősség elméletre. Úgy is tudtam, tudja, mit akartam ebből kihozni.
- Nem, nem gondoltam. Neked mindegy, hogy esik-e, vagy fagy. Oké, hogy két éve nem is voltam otthon, de azért még tudom, hogy milyen vagy! - Mondtam nevetve, aztán az arcomon átvette a mosoly helyét a döbbenet. - Azt mégis honnan? Mert tudtommal én nem adtam ki senkinek. -Hát erre kíváncsi voltam, ugyanis sikerült jócskán meglepnie, amit nem is lepleztem. Annyira örültem, hogy itt volt ,bármilyen titkolózásba és sok időbe is került neki eljutnia idáig. Másfelől pedig tisztelettel adóztam irányába, mert azért elég nagy váltás volt ez. Azt hiszem azzal, hogy nem adta fel, még többet változott, mint ellenkező esetben, vagy, ha otthon marad. Tudtam, hogy jót fog neki tenni ez a kis kiruccanás, szóljon akármennyi időre is.
- Oké, hamarosan akkor megejtjük a bemutatást, ha rajtam múlik. Jövő hétvégén mindenképp. Az titok, hogy maximum miért pont akkor. - Mondtam kissé drámaian. Hadd adjak neki egy kis kutatómunkát! Újból feltámadt a szél, ez késztetett arra, hogy megszólaljak:
- Talán haza kéne mennünk. Kezdek eléggé fázni, és úgy kényelmesebb lenne szerintem elbeszélgetni, ha a meleg lakásban, nem itt kint a hidegben üldögélünk, nem gondolod? - Kérdeztem, majd felálltam, s vártam, mi lesz a válasza. |
Kíváncsian vártam, mi lessz erre a reagciója, mivel tudtam, hogy ő is nagyokat szócsatázott a fiúkkal, bár én ezt ritkábban. EGyszer szóltam rájuk, de az hatásos volt, úgy mint tegnap is, de nem kezdtem bele ennek az ecsetelésébe, kíváncsi voltam, vele mi van, mivel mellette mindíg történt valami, és úgy gondoltam ez itt sem történhetett másképp. Majd a megjegyzésére vele nevettem. -Gyönyörű előadás volt. Még én is büszke voltam magamra, bár ilyet tőllem is csakszáz évente egyszer hall az ember. Anyunk a végén már nem bírta, és nevetett. Na apánk meg ahogy szokta, osztotta az észt, amiből ilyenkor ugye nekünk nem volt sok. Mondtam mosolyogva, és tudtam, hogy tudja, mire gondolok. Ha mi egyszer megkergültünk, akkor ember legyen a talpán, aki észheztérít minket. Általában én voltam az, aki először észheztért, és próbálta a többieket is helyrerakni, és olyankor úgy éreztem, hogy én vagyok közöttük a legidősebb. -Igen. Ezt is megkaptam párszor. És erre volt a válaszom, hogy nem baj, néha úgyis a legidősebbnek érzem magam. Mondtam fejcsóválva. Szüleink is mondták néha, hogy olyan, mintha én lennék a rangidős, és hogy lassan már tőllem kéne, hogy tanuljanak, de mi csak összenevettünk ezeken a megnyilvánulásaikon. Igaz ami igaz, néha a sírba tudtak vinni, de sose bántam. Majd gondolataim közben figyelmesen hallgattam, tovább.-Héé, ha már enyjit szerveztem a dolgokat, és titokban, ami nem volt könnyű, akkor gondolod feladtam volna? Na azért ekkorát még én sem tudok változni. Kértem ki magamnak mosolyogva, majd ismét rá figyeltem.-Amúgymeg, a lakcímet tudtam, gondolod elindultam volna anélkül, egy ilyen nagyvárosba? Kérdeztem. Igazából valahol én sem hittem el, hogy erre válalkoztam, eljönni egy ilyen nyüzsgő városba, de tudtam, nagy szerepe volt ebben nővérkémnek, és ha már külföld, akkor legyen ott valaki ismerős. És ha ő kibírta én is kifogom. Legalábbis ebben reménykedtem. -Tudom. Ahol te vagy, ott mindíg történik valami. Ezért kérdeztem, hogy mi van veled. Mondtam mosolyogva, majd tovább figyeltem. -Ami késik, az nem múlik. Mondtam az egyetemre célozva. -A sikereknek meg csak örülök, és tudtam, hogy így lesz. Tettem hozzá, egy büszke mosollyal. Mindígis felnéztem rá, iszonyat ügyes volt, amióta elkezdte ezt az egészet. -Hát, ami engem illet. Mosolyogtam tovább. -A kedv, meg a lelkesedés megvan, nekem csak mondani kell, és megyek, ahova gondolod. És örülnék ha bemutatnál neki, ha ilyen jóban vagytok. Mondtam hálásan. Szerepelt a terveim között a stúdió, de hogy ő hozta szóba, ez így könnyebb volt, és gyanítottam, hogy azért volt, mert gondolta, és ismert már anyjira, hogy tudja, ha én eljövök otthonról, a hangszereimet azért nem hagyom otthon. Mosolyogva fürkésztem tovább nővérem arcát, és még mindíg nem hittem el teljesen, hogy itt vagyok. Hirtelen nagyon boldognak, és nyugottnak éreztem magam, így mellette ülve. Mindegyik testvéremmel felhőtlen volt a kapcsolatom, de vele mégis mintha közelebb lettünk volna egymáshoz, mivel ő lány volt, na meg hasonlított is a természetünk, csak én voltam a visszafogottabb kiadás. Ígyhát csendben ültem, várva, hogy ő mondjon valamit. |
[148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
