|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 20:21 - |
A város szélét övezi. Természetes környezet, friss levegő, sétányok, padok és minden egyéb, ami a kikapcsolódáshoz kell. A látvány sem utolsó! |
[148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
- Ez jó ötlet! - nevettem fel. Úgy láttam, Harry-t nem kell féltenem, ha a kreativitás megnyilvánulásának lehetőségéről van szó, feltalálja ő magát. Szerintem így, vagy úgy, de előbb-utóbb eléri, hogy tényleg kapjon egy kutyát. Úgy tűnt, az életben eddig is sokra vitte, abból olvasva legalábbis, amit megtudtam tőle a szerepkört illetően.
- Akkor most majd leszel a kedves jófiú, akirl a végén kiderül, hogy a rosszfiú - jegyeztem meg mosolyogva. Nem lepett meg, hogy visszapasszolta a kérdést, viszont annál jobban elgondolkoztatott.
- Elég sok szerepkörben megfordultam már. Voltam már én is jókislány, őrült unokahúg, közveszélyes boszorkány, a főgonosz besúgója, meg áldozat is. Talán ez a top öt - gondolkodtam. - Valahogy mindig kieszközölöm a karakterváltást, mert hamar ráunok egy típusra és akkor már nem olyan élvezet játszani, meg nem is tudja az ember olyan intenzitással művelni - meséltem tovább. Legalábbis nekem ez volt a véleményem a színészetről, mint olyanról. Amíg azt vártam, hozzáfűz-e valamit az előbb elhangzottakon, néztem a sétálgató embereket és a tájat. Ha valamit, azt biztos szerettem Los Angeles-ben, hogy mindig tudott valami újat mutatni. |
 - Az lesz, majd kiakasztom a házban minden ajtóra. - mondtam nevetve a javaslatára. - Értem, tehát még alakulófélben van a dolog, mondjuk ez érthető is. - mondtam elgondolva mennyi munka lehet, hogy újjászervezzenek egy színházat. - Szerepkör? - gondolkodtam el a kérdésén. - Igazából elválalok mindent ami megtetszik, de legtöbbször mindig hasonló szerepben tűntem fel, mindig én voltam a kedves jó fiú aki a főszerepet kapta, de most szeretnék valami mást is kipróbálni. - feleltem izgatottan, de persze egy ilyen arccal rendelkező gyerekre nem lehet rosszfiús szerepet adni, az nem lenne hiteles, mindig ezt mondták és sajna igazuk volt. Tényleg nehéz lenne elképzelni magamat rossz szereplőként. - És te? - kérdeztem vissza kíváncsian, vajon neki milyen szerep az álma. |
- Most már nagyon kíváncsi vagyo rá. - mosolyodtam el. Tetszett, hogy Harry ennyire lelkes, minden tekintetben. Sétáltam tovább mellette és hallgattam a szavait.
- Akkor nem tudom... Írd fel neki valahova például. - javasoltam, bár ez elég lapos ötletnek tűnt. Talán a semminél mégis jobb. Aztán a színházról kérdezett.
- Nem tudom. Nagyon sokan elmentek és aki most jöttek, gondolom írnak valami pályaműféleséget, és azok közül a legjobbak kerülnek majd színpadra. Szóval jelenleg még csak a színház talpraállítása folyik, amennyire én tudom. - meséltem. Ezek voltak a legfrissebb információim, de sajnáltam, hogy többel nem szolgálhatok Harry-nek.
- Van olyan szerepkör egyébként, amit szívesen játszanál? Bármilyen. - Kérdeztem egy kissé szakmaibb dolgot, hogy azért erről is beszéljünk. Mert miért ne? |
- Lehet, sőt biztos, ahogy a nagynéném ismerem, elég rólad egy mondatot ejtenem és máris megakar ismerni. - mondtam mosolyogva, mert belegondoltam a helyzetbe. - Igen én csak képekben láttam még, de igazad van biztosan eljutok oda. - mondtam lelkesen amikor a drukkolását megemlítette. Álmaimban már úgy is sokszor elképzeltem az utazást meg ilyeneket. A kutyás témára megint csak egy álmodozó tekintettel néztem, régen volt még a birtokunkon egy aranyos kuvasz, de sajna szegény mér meghalt, pedig annyira szerettem vele játszani. Erre sóhajtottam, de hamar újra mosolyogtam mint a vadalma. - Az én nagynéném nem ellenzi, csak mindig elfelejt mindent, így a kutyás dolgot is, de mindegy. Amúgy szerinted mi lesz az első darab amit játszunk? - kérdeztem kíváncsian hátha tud ezzel kapcsolatban valamit, mert már nagyon izgatott voltam emiatt. A lelkesedésem szüntelen csak nőtt és nőtt. |
- Akkor lehet, hogy találkozunk. - mosolyodtam el. Minél többet beszéltünk róla, annál kíváncsibb voltam erre a nagynénire. Bár Harry szavai alapján biztosan kedves lehet. Tovább lépkedtem, közben persze figyeltem Harry-t.
- Igen tényleg jó hely, jó nagy. - tettem hozzá kis mosollyal. - Nem is tudnám megmondani, hányszor tévedtem el. - vágtam elgondolkodó arcot. - Már féltem, hogy nem találok haza. De aztán valahogy mindig sikerült. - meséltem tovább. Kissé furán néztem rá, mikor a karácsonyról kezdett beszélni. Az oké, hogy én fura vagyok... De... Ez is nagyon fura volt.
- Öhm, értem. Mondanám, hogy segítek, de én nem hiszem, hogy megyek oda mostanában. - mondtam. - Azért jó lenne, ha összejönne, hogy eljuss oda. Drukkolok. - hát ez rám jellemzően nagyon ártatlan volt, vagy inkább olyan kis naív. De sokszor még én sem tudom eldönteni, az vagyok-e. Talán nem. Remélem.
- Egy kutyát? Nekem soha sem lehetett, a szüleim allergiásak a szőrére. - fintorogtam. - Igaz már elköltöztem, de azóta sem merek venni, mert, ha egyszer látogatóba jönnek, biztos, hogy nem mondanak köszönetet érte. Amúgy sem tudnék eleget foglalkozni szegénnyel, amennyit dolgozom. - fejtettem ki az álláspontom, aztán tovább bandukoltam mellette. |
- Majd úgy is eljön meglátogatni engem a színházban, azt mondta kíváncsi, hogyan szerepelek. - mondtam és elképzeltem amikor belép majd én meg épp akkor rontok el valamit, de végül eltereltem ezt a gondolatot. - Remélem is, szeretekm nagyon a színjátszást, ez a mindenem, nem baj ha nagyon lefoglal. - mondtam egy büszke mosollyal, közben majdnem felbuktam egy kőben, de sikeresen megálltam a lábamon, majd folytattam tovább utamat Angie mellett. - A Broadway, az valóban egy álmom volt nekem is, de mostmár ide tartozom, szóval hasonló cipőben járunk. - jegyeztem meg. - New York...biztosan jó hely lehet bár még nem jártam ott. Mindig szerettem volna eljutni oda, vonzott a nyüzsgése. A nagynéném megígérte, hogy jövő karácsonykor elmegyünk oda. - meséltem álmodozva elképzelve magamat a Central parkban. - És azt is ígérte vesz nekem egy kutyát. - motyogtam magam elé bizonytalanul. - De azt már az idei karácsonyra ígérte. |
- Nem, sajnos nem rémlik, de szívesen megismerném. - ráztam meg a fejem. Kicsit valamiért elszomorított a tény, hogy nem ismerem Harry nagynénjét, de hamar vállat vontam felette, észrevétlenül, aztá haladtam tovább mellette és hallgattam a szavait. - Értem. Szerintem is nagyon szeretni fogod. Észre sem veszed és nyakig lesz el a munkában. - nevettem fel. Aztán összeszedtem a gondolataim, hogy válaszolni tudjak a kérdésére.
- Nem, én New York-ban születtem. Csak aztán apám itt kapott munkát és így ideköltöztünk. Nekem mondjuk kiskoromtól a Broadway volt az álmom, de aztán Pink Theather lett belőle. Mondjuk nem mondanám, hogy bánom. - mosolyodtam el, aztán csendben maradtam, hátha kérdez valamit. |
- Fanni Campbell a neve. - válaszoltam a kérdésére és egy jóleső érzés ragadott magával amint kimondtam a nagynéném nevét. Bár kissé szigorúan,de sok szeretettel nevelt engem és sosem akart más utat nekem mint a színjátszás. Végig támogatott mindenben és neki köszönhetem, hogy itt lehetek Los Angelesben. - Értem...akkor a szigorúbb fajta emberekhez tartozik...de ez nem olyan rossz, legalább jobban összefogja az embereket...persze kitudja. - mondtam egy mosollyal, mert a zombis dolog tetszett. - Igen biztosan jobb lesz.. - tettem én is hozzá, mindig pozitívan gondolkodtam még csak eszembe sem jutott volna máshogy gondolni az elmodottakra. - Nem olyan régen igen. - feleltem majd folytattam. - Az édesapám halála után vett magához a nagynéném és ő itt élt már vagy húsz éve Los Angelesben, így kerültem ide, de nem is bánom, pont jó hely ez egy magamfajta álmodozó színészpalántának. - mondtam mosolyogva és az égen aranyló napra néztem amely egy pillanatra előbukkant a komor felhők mögül. - Nagyon szeretek vele lenni, mert egy végtelenül jó ember... és mindenben támogatott engem eddig. - jegyeztem meg még az előzőekhez. - És te? Mióta élsz itt? Vagy már itt születtél? - kérdeztem kíváncsian és felé fordítottam a tekintetemet egy ártatlan érdeklődéssel a szemeimben. |
- Nem tudom... Hogy hívják a nagynénéd? - kérdeztem, hátha név alapján esetleg beugrik. Azért jó volt tudni, hogy valamelyik rokona is színházban dolgozik, lehet, tőle kapott kedvet. Jó érzés volt belegondolni, hogy Harry is a társulat tagja lesz, volt egy olyan érzésem, hogy imádni fogja a helyet. Lassan nekivágtunk aparknak, én pedig mellette sétáltam.
- Őszintén szólva Chloe szerintem elég félelmetes. Mármint nem egy zombifilmből bukkant elő, csak hát... Nem tudom... Azt mondják róla, elég vaskalapos tud lenni. De engem az jobban megrémít, hogy a nővére ügyvéd, nem, mintha félnivalóm lenne tőle, de szerintem jaj annak, aki keresztbe akar tenni a stúdiónak. - nevettem fel. - Igen, kicsit sok volt a hercehurca ezzel kapcsolatban. Felbojduás mindehol, senki sem tudta, hogy akkor most mi van. De talán most már rendeződik minden. - próbáltam a szokásos optimizmusommal hozzáállni a dolgokhoz remélve, hogy sikerülni is fog. - És akkor te most költöztél Los Angeles-be? - kíváncsiskodtam, hogy ne csak mindig én beszéjek még akkor is, ha jellemző rám, hogy a kelleténél többet fecsegek. |
- Igen a nagynéném még járt itt régebben amikor még a másik tulajdonos volt. Nem biztos, hogy emlékszel rá, lehet nem is találkoztatok. Ő is színházban dolgozik egy másik társulatnál. - meséltem neki mikor láttam meglepődik a kijelentésemen. Olyan ártatlanul és egyszerűen meséltem és mondtam mindent mint egy kisgyerek aki épp egy olyan felnőttel beszélget akit imád és tisztel és valóban tiszteltem Angiet. A szívem vidáman kalapált a melkasomban és nagyon jó volt valakivel megismerkedni a színházból mielőtt még komolyan belemerülnék a munkába. - Chloe Smarter, szóval ő az új vezető, igen már hallottam a nevét amikor jelentkeztem. - mondtam neki eltűnődve. - Kalandos úton került akkor Chloe kezébe a vezetés - mondtam csaodálkozva ahogyan elmesélte a történetet. - Biztosan jó vezetője lesz akkor a színháznak. - mondtam megnyugodva azért, elvégre egy ilyen tapasztaltabb ember biztosan jól fogja irányítani a dolgokat. - Rendben szerintem is jobb a séta. - helyeseltem Angie felvetésére majd lassan elindultam utána, közben figyeltem a körülöttünk lévő embereket. Valahogy melegség öntötte el a szívemet, mert amint a tásulatra gondoltam úgy éreztem végre hazaérkeztem és elkezdhetek haladni az álmaim útján. |
- Tényleg? - lepődtem meg. Tudtommal még egyáltalán nem örvendtem olyan nagy hírnek a színházban, bár ki tudja. - Miatta? - vontam fel a szemöldököm, bár lehet, hogy ezzel sikerült messzire mennem szegény Harry-nél. Azért reméltem, hogy mégsem. Egy kissé elgondolkoztatott, gondoltam, esetleg hátha ismerem a nagynénjét, de nem rémlett. Egy kicsit sikerült elmerengnem, a hangja rántott vissza a valóságba.
- Chloe Smarter - feleltem. - A stúdiónál volt producer, elég sok dolgot menedzselt. Aztán az előző tulajdonos lemondott, eleinte egy zenész testvérpárra hagyta volna a vezetést, de szerintem nem igazán lelkesedtek érte. Utána úgy volt, hogy valami híres üzletember kezébe került, de ő váratlanul elhagyta a várost és így jött végül szóba Chloe. - magyaráztam sóhajtva. Néha úgy éreztem, én sem tudom övetni a fejleményeket, pedig nem most kerültem ide.
- Szerintem a sétával jobban járunk. - ajánlottam, aztán, ha beleegyezett, lassan el is indultam. Végül is minek szobrozzunk itt? |
- Angelica...már hallottam rólad. - mondtam visszaemlékezve, amikor a nagynéném mesélt a Pink Theater-ről. - Igen a nagynéném mesélt nekem erről a helyről, miatta jöttem ide. - mondtam majd tovább hallgattam, közben belefújtam a kezembe, hogy kissé felmelegítsem, sajnos elfelejtettem felvenni a legújabb kesztyűmet, amit szülinapomra kaptam. - Hűű akkor nagy változáson esett át a hely. Jasmine-ról is csak hallomásból tudok egy két dolgot...de az új tulajt...- itt elgondolkodtam. - Hogy is hívják az új tulajt? - kérdeztem kíváncsian, elvégre attól még, hogy nem ismeri a nevét biztosan tudja, persze nekem sem ártana, de mióta mondták kiment a fejemből, annyi mindent kellett észben tartanom. Jó volt Angelica-val találkozni, sőt örültem, neki, hogy nem kezel teljesen idegennek, így én is közvetlenebb tudtam vele lenni. - Nem ülünk le? Vagy sétálunk a parkban? - kérdeztem, mert a hideg kezdett átdermeszteni, hogy ott állok egy helyben, mondjuk az üléstől sem lenne jobb. |
Mosolyogva néztem rá. Látszólag fején találtam a szöget, szinte azonnal igazolta, hogy jól tippeltem, tényleg ott találkoztunk.
- Igen, most már emlékszem rád. - Bólintottam mosolyogva. Még részletek is rémlettek abból, ami alapján a meghallgatáson részt vett. De mikor bemutatkozott, persze rá figyeltem. - Én is nagyon örülök, Angelica Messer. - Mutatkoztam be én is. - Igen, már itt dolgozom egy ideje. Szerintem jó hely, úgyhogy megéri ide jönni. Bár most, hogy új tulajdonos van... Nem tudom, nem ismerem egy kicsit sem, mert csak a stúdióban dolgozott, akkor láttam először amikor átvette Jasmine Jagaciak helyét. - Zúdítottam szegény Harry-re az infókat remélve, hogy nem bánja a túlzott közvetlenségem. De ideje volt csendben maradnom és várnom a válaszát, el tudtam képzelni, milyen sok lehet neki ez így egyszerre. |
Mikor megfordult végignéztem rajta és próbáltam jó benyomást kelteni, ezért egy mosollyal indítottam. A válaszára rögtön rajta kaptam. - De igen! - vágtam rá. - Tényleg a tegnapi meghallgatáson láttalak. - mondtam lelkesen és csillogó szemekkel néztem rá. - Te már bizonyára a stúdiónál vagy egy ideje. - jegyeztem meg, elvégre ő nem volt a meghallgatottak között, biztosan már régebbóta van ott. - Nagyon örvendek a nevem Harry Whiteford. - mutatkoztam be neki amilyen gyorsan csak tudtam, közben elsétált mellettünk pár ember akik egy pillanatra végigmértek vagy ránk néztek, majd továbbmentek. Egy egyedül üldögélő kutyára tévedt közben a szemem, aki egy üres pad mellett volt nem messze tőlünk, majd visszatekintettem a lányra, de a mosolyom egy percre sem hagyott el. |
Lassan bandukoltam tovább. Élveztem a sétát, a kissé hideg levegőt Los Angeles-hez képest, de mégis felfrissített. Aztán egyszer csak valaki nekem jött hátulról, én meg kishíán estem egy nagyot, de sikerült valami csoda folytán megtartani az egyensúlyomat.
- Öhm. Szia. - Fordultam a fiú felé. Talán egymagas volt velem, lehet, egy kicsit még magasabb is voltam nála, pedig nem voltam egy égimeszelő. Helyes volt, kócos hajával és kisfiús arcával, na nem, mintha elemzésbe akartam volna kezdeni, de a látványa akkor sem volt ellenszenves. Összehúzott szemöldökkel méregettem, pont megkérdeztem volna ugyanazt, amivel ő megelőzött.
- Öhm... Nem tudom. Nem voltál aa.. A tegnapi meghallgatáson? - Kérdeztem tétován, ugyanis már volt egy turnus, és, mintha rémlett volna. Bár nem találkoztunk személyesen ott sem, de lehet, hogy látott, elvégre is mielől ültünk. |
Örültem, hogy végre sikerült valahova bejutnom, és ez nem volt más mint az újraalakult Pink Theater, nagyon jól hangzott ezt így kimondani magamban. Ahogy sétáltam észre sem vettem, hogy egy parkba értem, de valahogyan megnyugtatott a séta. Lassan baktattam sálamat jó szorosan a nyakamköré kötöttem, mert folyton kirázott a hideg. A parkban jó páran voltak, öregek és fiatalok egyaránt, sok helyen már a padok is foglaltak voltak, de próbáltam kifürkészni egy helyet ami még szabad volt, közben meg azon járt az eszem, hogy vajon mit hoz majd a holnap, hogy vajon mi lesz az első szerepem. Addig morfondíroztam ezen amíg egy véletlen fejfélrefordítás eredménye az lett, hogy nekimentem egy lánynak, persze rögtön bocsánatkérőn néztem rá. - Bocsánat. - mondtam majd hirtelen észbekaptam, mivel elég ismerős volt. - Ööö... - nyögtem totál bénán. - Nem ismerjük mi egymást? - kérdeztem meg hirtelen, elvégre nem olyan régen jöttem Los Angelesbe és az első napom volt a stúdiónál is, szóval ki tudja, tehát kíváncsian néztem rá. |
Azóta, hogy a stúdiónak ismételten volt vezetője, megint felgyorsultak az események és úgy tűnt, hogy minden legalább olyan pörgős lesz, mint volt. A rendezők munkához láttak és teljesen új darabok fognak majd debütálni, így hát ezeknek az előkészületei folytak. Mai s húzós napom volt, de nem viselt meg túlságosan. Épp végeztünk egy ruhapróbával, most pedig hazafelé tartottam. Úgy döntöttem, nem megyek rögtön a lakóparkba, hanem inkább teszek egy közeli sétát a parkban, így hát arrafelé vettem az irányt. Örültem, hogy szívhatok egy kis friss levegőt és összeszedhetem a gondolataim. Elképesztő érzés volt, hogy újból lesz Pink Theather. Ezen kívül Miss. Smarter meghallgatást is hirdetett színészeknek, kíváncsi voltam, hogy mennyien lesznek. Az itt maradt színészeknek is jelen kell majd lenniük. Nagyon izgatott voltam már amiatt is. Arcomon vidám mosollyal, fejemben ezernyi gondolattal sétálgattam a parkban, ráérős tempóban és néztem a járó-kelőket. |
Csendben vártam, hogy felvessen valami témát, és nem is kellett csalódnom. Sejthettem volna, hogy valami ilyesmivel fog előállni, de csak így utólag jöttem rá a dologra. Végülis nem baj, bár iszonyat nem volt kedvem egy ilyesmi dumát hallgatni, de mostmár ez van. Hálás voltam a sorsnak, hogy legalább eddig nem hozott össze ilyen alakokkal itt. Otthon már volt pár agyament fickó körülöttem, de azokat is túléltem, úgyhogy ennek sem láttam akadályát, bár zavart, hogy pont most botlottam bele egy ilyenbe. -Te mit mondanál? -Kérdeztem egy halvány mosollyal végül. Nem zavart volna ha eltéveszti, de még az is lehet, hogy kitalálja. Végülis ki tudja. |
|
Amint a lány beleegyezett aba hogy leüljek mellé meg is tettem. Mosolyogtam és úgy döntöttem átváltok normális üzemmódba. Már amennyire nekem az sikerülhet.
- Na és hány éves vagy,ha megkérdezhetem? - közben mosolyogtam,hogy kedvesnek tűnjek. Márcsak azért is megkérdeztem, hogy ha újra csajozós üzemmódra kapcsolnák tudjam hány éves és mire számithatok tőle. Lehetséges még az is,hogy egy komolyabb kapcsolat...hova sietek ennyire előre?! és én meg a komoly kapcsolat? Messze állunk egymástól, de kituggya, még bármi megtörténhet... |
[148-129] [128-109] [108-89] [88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
