|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 20:50 - |
Hangulatos kis kávézó, békés és csendes, a választék pedig bő. A pincérek is nagyon kedvesek, ráadásul az itt kapható dolgok igazán finomak. A hely egyszóval csak arra vár, hogy te is betérj ide! |
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 Nem kellett sokat várnom, meg is érkezett a pincér a rendelésemmel. Odajött egy lány, a megszólítására kicsit megrezzentem, mivel hirtelen jött, de aztán összekaptam magam és válaszoltam.
- Szia. Igen, persze, leülhetsz. - Mosolyogtam rá.
Ma már ez a második találkozásom volt egy ismeretlennel, kissé érdekesnek találtam, hogy csak a véletlen műve. |
Egy ideig csendben vártam, majd egy négyfős család jelent meg mellettem. Megkértek, hogy menyjek át egy másik azsztalhoz, mivel ők már itt ültek, csak mosdóban voltak, így kénytelen voltam új hely után nézni. Végülis egyszerűbb volt egy helyet találni, mint négyet, így felálltam, és a pincér addigra az italt is meghozta, így azzal együtt indultam el szabad helyet keresni. Nem volt túl könnyű, mivel addigra teljesen megtelt a hely, de nem adtam fel, végülis, nem sétálgathatok egy csésze kávéval a kezemben. Meg is pillantottam egy asztalt, ahol csak egyedül ült egy lány. -Öhm. Szia. Leülhetek? Kérdeztem, majd csendben vártam a válaszát. Egyszer majdnem nekem is jöttek, centiken múlt, hogy ne öntsem magamra a foró kávét, de végül megúsztam. Tovább vártam, hogy dönt, miközben megpróbáltam nem útban lenni. |
Eredetileg haza akartam menni, de aztán elvetettem az ötletet. Ehelyett inkább a kávézó felé vettem az irányt. Leültem az egyik asztalhoz év vártam a pincért, aki nem sokkal később meg is érkezett az asztalhoz. Felvette a rendelésemet, ami egy pohár kapucsínó volt. Amíg vártam az italra, körbetekintettem a helyiségen. Valamiért már szokásommá vált megnézni, kik vannak körülöttem, még ha nagyon kevés is az esély rá, hogy ismerőssel találjam szembe magam. |
A rendkívüli szülinap után, másnap reggel egy zenekari próbával indítottunk, ami most nem húzódott hosszúra, de kicsit így is sikerült elálmosodnom tőlle, így örültem, mikor végeztünk. Egész végig az elmúlt heteken kattogott az agyam, de egyáltalán nem zavart, jó emlékek voltak ezek, és jó volt eltöprengeni rajtuk. Elbambulva lléptem ki az utcára, és a kávézót vettem célba, remélve, hogy egy kávé majd felébreszt, azt pedig, hogy hogyan tovább még nem tudtam, de volt időm kitalálni, dél körűl járhatott még csak az idő. Hamar oda is értem, és a tömegben alig találtam helyet magamnak, de végül rábukkantam egy szabad asztalra. Ahogy leültem, már jött is a pincér, aki megkérdezte mit szeretnék, én pedig csak egy kávét kértem, majd gondolataimba merülve vártam, hogy kihozzák. Ahoz képest, hogy milyen sokan voltak, elég gyors volt a kiszolgálás, amin meg id döbbentem, persz ez csak jó volt. Elgondolkozva néztem körbe voltak minden korosztályból, és érdekes volt elnézni, ahogy valaki rohon, vagy ráérősen cseveg. Mindig elvoltam egy ideig a nézelődéssel, és ez most sem változott. Majd mikor meguntam, tovább gondolkoztam, volt miről. |
A lányzó leült mellém, én pedig megnéztem most közelebbről is, persze nem feltűnően. Elsőre arra tippeltem, talán modell, karcsú alkatát figyelembe véve. De nem akartam tippelgetni a foglalkozását, hiszen azt lehetetlen lett volna kitalálni. Szóval le is tettem róla. A zajra odakaptam a fejem - ez még a rendelés kihozatala előtt volt, és örültem neki, hogy a pincér nem esik hasra a küszöbön azt a lendületet figyelembe véve, amivel kivágódott az ajtón, mint egy versenyló a startbokszból, komolyan. Még mindig ezen gondolkoztam, miközben a kávémat kevergettem, míg fel nem kaptam a fejem a lány rendelését hallva, és nem is próbáltam leplezni a döbbenetem. A kanál is a csésze falának koccant, ahogy az ujjaim lecsúsztak róla. Gyorsan rendeztem az arcvonásaim, és próbáltam elérni, hogy annak ellenére, hogy nevetni, vagy újra megdöbbent arcot mutatni let volna kedvem, egyiket se tegyem, hanem újra a lányra figyeljek. Aki ekkor feltett egy kérdést. Elmosolyodtam.
- Igen, onnan jövök... De még nincs vége a mai műszaknak. - Néztem az órámra. - Röpke másfél óra, és újra ott találom magam. - Nevettem fel hallkan. Volt benne egy kis keserűség is, visszagondolva az egészen egyhangú délelőttre. De attól függetlenül már vártam a próba folytatását. Ezen gondolkodtam, de ekkor megláttam a pincért sétálni visszafelé, aki vetett rám egy óvatos pillantást, és a most megjelenő döbbenetemről eszembe jutott az előző megütközésem tárgya. Így a lányhoz fordultam ismét.
- Szóval muffinos fagyi? Nem vagyok otthon a francia konyhában, de erről még akkor sem hallottam soha. Hát, ma is megtudtam valami újat .- Mosolyogtam. Érdekes volt, de tényleg. Bár, ha megeszi, biztos, hogy nem lehet rossz. Ami engem illet, mindig is fagyiellenes voltam szervezetileg, sajnos érzékeny volt a torkom, és utána szinte napokig nem volt hangom, pedig egyébként szerettem néha egy gombócot elfogyasztani. De nem akartam kísérteni a sorsot. Bár a hangomra nem is nagyon lett volna szükség foglalkozás szempontjából, de inkább legyen csak! Vártam, hogy a lány mit válaszol, akár a muffinos kérdésemre, akár a másik kijelentésemre, meg hát közben megkapta a rendelését, így nem akartam zavarni. Inkább azon elmélkedtem, vajon a pincér elterjesztette-e a hírt a konyhában, hogy majdnem eltanyáltunk az ajtóban, közben pedig belekortyoltam a kávémba, ami most már hidegebb volt. És finom is. Visszatérve az előző gondolatmenetre minden bizonnyal, a másik fiú óvatos pillantását figyelembe véve. Most mit vártak? Előveszek egy kést és kettébe vágom? Vagy vonóval négybe? A második képre főleg kishíján elnevettem magam, de nem akartam megfulladni, így inkább mellőztem a dolgot. Látszott rajtam, hogy ki vagyok készülve, akkor vannak csak ilyen abnormális gondolataim. |
 Jó páran felém pillantottak, de nem zavartattam magam, és nem is kerestem a szenmkontaktust. Jobb a béke.
Ahogy a lány elmondta, hogy nem foglalt a hely, és nyugodtan leülhetek, kihúztam a széket, és lehuppantam rá. A táskámat olyan helyre tettem, ahol semmilyen lopási kísérletnek nincs kitéve.
Így hát, ahogyan ott ültünk, és a nagy tömegről beszéltünk, jó lett volna egy másik, kicsit érdekesebb témát felhozni. De miről beszélne szívesen?
A pincér hamarosan jött is kifelé, szinte robogott, miután kilökte a hatalmas kétszárnyú ajtót. Szó szerint ezt tette, bár meg is tudom érteni, hiszen mindkét keze tele volt egy-egy tálcával, amin -véleményem szerint- több vendég rendelése csücsült.
Olyan volt, mint egy mérleg, aki egyik oldalról a másikra billen, miközben próbálja egyensúlyozni a kettőt. A pincér srác egyenesen Mairehoz jött először. Talán mert ő rendelt leghamarabb, vagy csupán történt valami olyasmi, ami miatt jobb tartani a lánytól. Nem is tudom.. talán a másodikra tippelek.
Ezek után hozzám fordult, hogy mivel szolgálhat nekem. Nagy valószínűséggel melgepődött, hogy itt talál, legalábbis azok után, hogy mondta, tele vannak. Gyorsan megkérdeztem tőle, hogy van-e készen muffinos fagyi. Kicsit furcsán hangozhat, de véleményem szerint ez az egyik legfinomabb fagyiféle, amit itt is készítenek.
A pincér bólintott, és amikor elviharzott ismét Maire felé fordultam.
- Most jössz a Pink Studio-ból?- tereltem el a témát. Nem azért, mert a másikban valami kifogásolnivaló volt, csupán egy kérdés egy válasz jellegű volt.
Körülbelül fél éve érkeztem Pink Studioba, vagy kevesebb, de mégis alig ismertem valakit. Talán túlzásba viszem a próbákat? |
Miután helyet foglaltam, s míg az italomra vártam, első dolgom volt körülnézni. ELszörnyedtem, mikor megláttam, mennyire tele van a hely, és csodáltam, hogy még találtam szabad széket. Jobbra nézve azt is észrevettem, hogy mellettem van az utolsó ülőalkalmatosság, ami még nem foglalt, szóval reméltem, valami normális személy ül le mellém, ha leül, és nem egy elvetemedett rajongó. Ugyan is nem volt velem testőr. Kicsit aggasztott a dolog, másrészről pedig nem is rajongtam a módszerért, egyszerűen csak azért, mert nem szoktam még hozzá. De kénytelen leszek. Amúgy hálás lehettem nekik, mivel tényleg sokszor húztak már ki minket a csávából. Érdeklődve nézelődtem, és vártam a kávét. Egyáltalán nem zavart, hogy ezek szerint sok időbe telik, míg ki tudják hozni, látva, mennyien voltunk itt. Ez a hely tökéletes volt ahhoz, hogy felrázzon. Most megdicsértem magam az ötletért.
Az egyöntetű beszélgetés zajába mégis, akármennyire is hallknak kellett volna lennie, meghallottam, mikor az ajtó felett himbálózó csengő jelét adta, hogy új vendég érkezett. Sok mással együtt néztem oda, a belépő karcsú, magas szőke lányzóra. Aztán ismét előre fordultam, nem volt szokásom senkit bámulni. Azt még láttam, hogy ugyanaz a pincér megy elé, akit majdnem szégyenbe hoztam véletlenül, szinte biztosra vettem, hogy a pincérek imidzsét rombolja, ha elejtik a menüt. Meg hát, kértek volna kártérítést, amit megadtam volna, csak hát kínos, igen... De szerencsére hozzátehetem, hogy lett volna. Na, lényeg a lényeg, az új lány nem döntötte fel szegény fiút, szóval gyanítottam, jó pontot szerzett nála. Itt megszakadt az elemzés, mivel tekintetemet újra az ellenkező irányba szegeztem. Hamarosan azonban jobbra néztem, mikor valaki megszólalt mellettem, az üres szék mögött állva. Az előbb megpillantott csajszi volt az. Halványan elmosolyodtam, majd, még mindig nem tudván leplezni a meglepettségemet, ami mindig kiül az arcomra, amikor az emberek úgy néznek rám, ahogy... Szóval, most is látszott rajtam, hogy ezt még szoknom kell, míg kialakítom azt a fajta arckifejezést, ami akkor is megmarad, mikor épp felismernek, de nem bántam, hogy nem kendőztem el az érzéseimet. Hamar összeszedtem magam, és a lányra mosolyogtam.
- Persze, nyugodtan. - Feleltem először a kérdésére, ne álldogáljon már ott szegény. - És talált. - Tettem hozzá, még mindig mosolyogva, majd a megjegyzésére körbenéztem. - Ahogy mondod. De szerencsénk volt. Mikor öt perccel ezelőtt bejöttem, már akkor is zsúfolásig volt. - Jegyeztem meg könnyedén, majd a felénk siető pincérre néztem, aki most nem az volt, mint a kínos szituációm alanya. Letette elém a csésze kávét.
- Köszönöm. - Mosolyogtam rá, aztán a férfi a mellettem ülő lányhoz fordult, én pedig nekiálltam kevergetéssel kicsit lehűteni a gőzölgő italt. |
Egy kis ideig még elüldögéltem a táncteremben, majd amikor ráuntam a hatalmas csendre, amitől már kongott a terem, felálltam, és kiléptem a folyosóra.
Végighaladtam, majd a második ajtón kiléptem. Ez volt a vészkijárat, de ettől függetlenül mindenki ezt használja, ha a városba akar menni.
Én is pontosan ezt tettem. A Nap sugaraitól kishíján megvakultam, de ez kellemesebb érzés, mintha a tél csípős szele vág az arcomba..
Fejem bubján csücsülő napszemüvegem lehúztam, és kezemben a táskámmal elindultam fogni egy taxit. Hát.. már elég gyakran eszembe jutott, hogy kéne egy autó, de elsősorban a táncra kell figyelnem, főleg most.
Kiballagtam az út mellé, és felemeltem a kezemet. Esküszöm, soha életemben nem kellett még ennyit várnom egy rohadt taxira..
Amikor végre volt egy, ami képes volt megállni, beszálltam, és megmondtam neki a címet, ahova menni szeretnék. Úgy félúton járhattunk, amikor a taxis leparkolt, és hátrafordult.
-Bocsásson meg a kisasszony, de kifogyott a benzin. Ám ettől még jár a borravaló.- húzogatta vigyorogva a szemöldökét.
-A nagy frász jár ezért!-mondtam dühösen, és kiszállva a kocsiból becsaptam az ajtót.
Lefordulva az egyik sarkon megálltam a Francia kávézó előtt. Kellemes kis hely volt, és a dolgozók sem azok a tipikus bunkók voltak, akikre az ember itt számíthat.
Ahogy kinyitottam az ajtót a felé kifüggesztett csengő csengett. Hát nem logikus? A csengő cseng.. Egy pincér lépett gyorsan oda hozzám.
-Sajnálom, de nincs szabad helyünk.
Látszott rajta, hogy restelli a dolgot, de ez engem nem boldogít. Komolyan! Sikerem volt a táncommal, és erre duplán büntetnek meg az égiek?
Ahogy pásztáztam a helyet, egy üres helyet megpillantottam egy másik lány mellett. Gyorsan odasiettem.
-Elnézést a zav..- kezdtem meg a már előre elgondolt dumát, majd megakadtam.-Várj.. Te Maire Moore vagy, igaz?- ötlött fel bennem a felismerés. Ez a zenész már nem egyszer játszott sikeres művekben.
- Leülhetnék ide?- kérdeztem kicsit furcsán, hiszen eddig inkább tőlem kérdeztek ilyet, mint hogy nem én mástól.
- Borzasztó, hogy hirtelen milyen felkapott lett ez a hely.- néztem körbe. |
Kissé kómásan léptem ki az utcára. Nem azért voltam álmos, mert most keltem fel, hanem, mivel közel 5 órás próbát csináltam végig már megint. Nem, mintha nem esett volna jól, de az ülve hegedülésnek megvan az a hátránya, hogy, ha sokáig csinálod majdhogynem egyhuzamban, megfájdul a hátad, és miután már azt sem érzed, ráadásul a számok zöme is lassú, majd bealszol hangszerrel a válladon, és csak az tart ébren ,hogy van még 50 zenész körülötted, aki szintén majd bealszik, még szerencse, hogy ott a karmester. Ááá. Ezt úgy tudtam utálni. Imádtam a munkám, de az ilyen próbákba mindig majd bekómáltam. Úgyhogy, most, hogy kaptunk két ra ebédszünetet elhatároztam, hogy én először nem ebédelni megyek, hanem muszáj innom egy jó erős kávét. Mostanában kezdek rászokni... De miért is? Na, mindegy, lényeg, hogy hamarosan itt a koncert, amire készültünk, és míg Jasmine a táncosokkal próbált, mi a zenekarral gyűrtük az alapokat a koncertteremben. Az énekesnővel csak annyi szót váltottam ma, míg megjegyezte, hogy a próba náluk nem épp úgy sült el, ahogy szerette volna, és leinformált, hogy nálunk mi a helyzet. Szerencsére jobb hírekkel tudtam szolgálni neki. Szóval, miután megejtettük ezt a beszélgetést, és leraktam a hangszert kisiettem az utcára. Rögtön dobott a hangulatomon, hogy a nap végre mutatta magát, és nem volt hideg. Szapora léptekkel, némileg felélénkülve indultam el a francia kávézó felé. Szemeztem vele párszor, de soha sem mentem be eddig, reméltem, hogy tényleg finom a kávéjuk, most kellett valami koffeinbomba. Azt is erősen ajánlottam, hogy jobb kedvem legyen, mert jelenleg kissé mogorva hangulatban leledztem, ami nálam ritkán fordul elő. Lelassítottam a kávézó ajtaja előtt, kinyitottam és beléptem. Szokásos lendületemmel - ami az álmosságom ellenére is jelen volt - rögtön majdnem elkaszáltuk egymást az egyik pincérrel, aki először az ijedtségtől, utána pedig a meglepettségtől ejtette ki a kezéből a tálcát. Vagyis csak majdnem. Gyorsan megtámasztottam a másik oldalról, és szabatkoztam. Rögtön elmosolyodott, és elfogadta a bocsánatkérésemet. Meg is kérdezte, mit kérek, és miután megrendeltem a kávét, és megköszöntem, kerestem egy szabad helyet, és leültem. Végre... Egy kis környezetváltozás. |
Hangulatos kis kávézó, békés és csendes, a választék pedig bő. A pincérek is nagyon kedvesek, ráadásul az itt kapható dolgok igazán finomak. A hely egyszóval csak arra vár, hogy te is betérj ide! |
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
