|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 19:33 - |
 Kicsi,takaros konyha az kisebb étkezésekhez,amikor a munka miatt nem lehet elhagyni a stúdió területét.Van külön konyha is,ahol el lehet készíteni az ebédet. |
[92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
Egy kissé meglepett Elliott kérdése, de azért természetesen feleltem rá. - Persze - emeltem a fiúra a pillantásom, majd visszatértem a teám szorgalmas kevergetéséhez, mielőtt túl édes lenne az alja. A bögre még igen forró volt, ráadásul a gőz is szállt fel belőle egy kicsit, úgyhogy bölcsebbnek láttam várni még vele akkor is, ha a szakmámhoz a hangomra többnyire nincs szükség. Hátradőltem, s kíváncsian, de nem zavaróan fürkésztem a velem szemben ülő arcvonásait, érdeklődve várva a tippjeit. Nagyon kíváncsi voltam, mit néz ki belőlem, még sohasem kérdeztem meg az emberektől, ismeretlenül minek gondolnának első látásra, úgyhogy felettébb örültem a felvetésének. Abban már kételkedtem, hogy nekem is menne az ilyesmi, de hát egyszer úgyis mindketten eltalálnánk. |
 - Nem, nyugodtan. - Folytattam az evést, és kicsit gondolkodtam. - Kitalálhatom mivel foglalkozol itt? - Nem is néztem fel rá, úgy szegeztem neki a kérdést. Egyszerűen arra akartam később kilyukadni, milyen érzés itt dolgozni. De mivel csak a nevét tudtam nem akartam azonnal rákérdezni, hisz úgyis csak egy olyan választ kaptam volna, hogy 'jaj nagyon szupcsi minden'. Bár el nem tudtam volna képzelni, hogy Maire Moore azt a szót használja, hogy szupcsi. Egyszerűen nem illett hozzá és kész. Szóval maradt körülbelül tíz percem, arra, hogy közelebbről is megismerjem, míg megissza a teát. Furcsa, hogy nem mézet rakott bele. |
- Köszönöm - feleltem megkönyebbülten. Igazából már megszoktam, hogy mindenki lazán kezeli itt a dolgokat és csípőből sziát köszön, bár régebben én is bajban voltam ezekkel a dolgokkal, de mostanra megtanultam egy kicsit könnyebben venni ezeket a dolgokat, persze nem tiszteletlenül. Szerintem az egyébként sem azon múlott, hogy ki, hogyan köszönti a másikat, hanem az egyéb megnyilvánulásain.
- Maire Moore - viszonoztam a bemutatkozását, aztán kihalásztam a filtert a teából és raktam bele két édesítőt, majd a kiázott filtert kidobtam a szemetesbe. Végül kerestem egy kiskanalat, aztán miután az belekerült a bögrébe, az Elliottal szemben lévő székhez léptem.
- Nem baj, ha csatlakozom? - mosolyodtam el egy kissé. |
Lenyeltem két falatot, majd aztán válaszoltam neki. - Köszönöm. - Kedvesnek tűnt, bár furcsának találtam, hogy furcsának találta a 'jó napot'-ot. Mindegy. - Oké, tegezni foglak...izé... - itt elgondolkoztam, hátha eszembe jut a neve, hisz L.A.-ben minden sarkon találni egy híres embert. - Csak én még nem sok mindenkit ismerek itt és nem tudtam, hogy ki lehetsz. Én Elliot Devon vagyok egyébként. - Zsebre tettem a kezem, talán ezzel megakadályozva a kézfogást. Elmosolyodtam, ahogy megláttam kezében a bögrét. - Valami energikus tea van benne, gondolom. |
- Ó, szia - néztem a fiatalemberre mosolyogva, eddig teljesen elkerülte a figyelmem, hogy nem egyedül vagyok, ami egy kicsit zaart, mármint, hogy nem vettem észre, de nem mutattam, arcomon továbbra is ott maradt a mosoly. - Tegezz nyugodtan, mert a jó napottól duplán olyan öregnek érzem magam, mint amennyi idős vagyok - folytattam kedvesen, aztán a mikróhoz léptem, hogy óvatos mozdulattal kivegyem a forró vízzel teli bögrét és letegyem a pultra, aztán belelógattam egy teafiltert.
- Jó étvágyat - néztem hátra a fiúra még mindig mosolyogva, a fáradtságom ellenére is, örültem a társaságnak. Azon gondolkoztam, vajon milyen munkakörben dolgozhat, mert nem találkoztam még vele, persze korántsem ismerem a stúdió összes dolgozóját. |
Az egyik széken ültem törökülésben, combjaimon a telefonom és néhány lap, előttem pedig az ebédem. Amit már legalább két órája elakartam fogyasztani, de még finomítani szerettem volna a koreográfián. Túlságosan is belemerültem a felvázolásba, és a zenébe. Szóval kihűlt. Ezt akkor vettem észre, mikor egy vörös, fiatal nő bejött az ebédlőbe. Leállítottam a zenét és bizonytalanul intettem neki. - Jó napot. - Letettem a mellettem lévő székre a lapokat és a kezembe villát vettem. Ha nem eszek, nem lesz energiám, szóval nem tudom folytatni a próbát. Ha pedig a koreográfián nem javítok, a próbának nincs értelme. A lábammal dobolni kezdtem a zene ritmusát, egyszerűen lehetetlen volt megunni. |
Lindseyvel gőzerővel dolgoztunk az új, közös albumon, ami igen sok munkával járt. Most is bent voltam már reggeltől a stúdióban és folytattuk a végtelennek tűnő teendőlistán az előrehaladást, de egyszerűen muszáj volt egy kis lélegzethez jutnom és bevetni valamit fejfájás ellen, így mikor barátnőm engedélyezte a szünetet, elsurrantam az ebédlőbe, hogy csináljak magamnak egy jó erős fekete teát. Mindig segített és szerintem kevésbé volt egészségromboló, mint a kávé, amire csak nagyon ritkán vett rá a lélek. Nagy sóhajjal álltam neki vizet melegíteni, miközben élveztem, hogy egy kicsit csökken a zsibbadás a tagjaimban. |
-Menj ki a főuctára,és az ottani Prada boltba,várni fog rád 2 hölgyemény és 1 férfi.A kezedbe nyomnak 10-15 ruhát,azt hozd el kérlek és rakd be a konferencia terembe.Mehetsz kocsival meg azzal akivel akarsz,csak kérlek,a ruhákat juttasd el idáig.Köszönöm-mondtam majd a levessel a kezembe kiszáguldottam a folyosóra és a koneferencia terem ajtaját csaptam be magam és munkatársaim mögött. |
Tovább ültem, és csendben gondolkoztam, amikor kicsapódott az ajtó, én meg majdnem szívrohamot kaptam, és fel is álltam. -Oh. Jónapot. Mondtam, mikor sikerült magamhoz térnem az iedtségemből. -Nem köszönöm. Mondtam mosolyogva, majd néztem a felfordulást. -Segíthetek valamiben? Kérdeztem, bár nem hittem, hogy most pont rám lenne szükségük, de azért felajánlottam, mivel nem tudtam úgysem, hogy mit csináljak a nap hátralevő részében. |
Berontottam az ebédlőbe,de közben mögöttem jött még a sajtósóm,a menedzserem és a stylistom is és csak folyamatosan az a rohadt telefon csörgött.Közben a gyomrom kiugrott a helyéről és ekkor megláttam Mearat.-Hello!-köszöntem oda kicsit furcsa hangnemben.A mikróba bedobtam a levesem és a menedzserem felé fordultam.-Nem lehetne lehalkítani azt a rohadt telefont?-Éppen egy nagy projekten dolgoztunk és szerintem úgy nézem ki,mint egy debil gyilkos.Rengeteg dolog volt,aztán eszembe jutott,hogy Mearat meg se kínáltam.-Meara kérsz levest?-néztem rá felfehér-gondolom én-arccal. |
Most is egyedül voltam, és épp a stúdióban nézelődtem, amikor rátaláltam egy helységre, ahol még nem voltam. Ahogy beléptem, láttam, hogy az ebédlő az, de leültem kicsit. Mostanában általában mindenhova egyedül jártam, amit persze nem bántam, megpróbáltam felfedezni a környéket, ami többé kevésbé sikerült is. Az egyetemmel még mindíg hadilábon álltam, szakot se tudtam hova kéne, hogy menyjek igazából, és nem is tudtam, hogy lenne e időm rá, attól függ, hogy alakulnak majd a dolgok. Ezen gondolkoztam, mint mostanában sokszor, miközben körbenéztem. Reméltem nem baj, hogy itt vagyok, igazából, nem is tudtam, mit mondanék ha megkérdeznék, hogy mit csinálok itt, de valószínű volt, hogy az igazat, miszerint csak körűlnézek. Én sem tudtam, mi olyan érdekes egy ebédlőben, de azért jobb tudni, hol van, ha késöbb még keresném. |
Kicsi,takaros konyha az kisebb étkezésekhez,amikor a munka miatt nem lehet elhagyni a stúdió területét.Van külön konyha is,ahol el lehet készíteni az ebédet. |
[92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
