|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 19:33 - |
 Kicsi,takaros konyha az kisebb étkezésekhez,amikor a munka miatt nem lehet elhagyni a stúdió területét.Van külön konyha is,ahol el lehet készíteni az ebédet. |
[92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
Pislogva veszem tudomásul a felvilágosítását, ami az autógrammot illeti. Már közel voltam hozzá, hogy... Hát nem is tudom, én egy kicsit betegesnek véltem, de ugye, kinek mi...
- Rendben... - mondtam. Lehet itt is jó. Elvégre tényleg nincs itt senki - És te mit csinálsz? |
 Na, itt is van. Így már mindjárt más. -Mellre és fenékre ma nem adok autogramot. -világosítottam fel az aznapi álláspontomról. Mert amúgy van, amikor igen. -Szerintem itt is megírhatod. -muattam az étkezőasztal irányába. Nekem úgyis nemsokára mennem kell, más meg nincs itt rajtunk kívül. Nekem fele-fele arányban jött meg az ihletem itt vagy otthon, és nem is mindig zavart, ha társaságom van közben, de nem tudtam, Monica hogy van ezzel. -Ha nem boldogulsz, szólj, és szívesen segítek. Egy kicsit később, mondjuk. |
- Lou... - ismétlem, mert egy kicsit ismerős a név. Végignézem a fiút - Jéééé, csak nem Lou Curtis? - vigyorgok, mert beugrik a video.
A szendvics a kezemben, meg a csoki is. Már csak egy nyugis hely kell, ahol leülhetek, és kicsikarhatom magamból a dalszöveget. Talán a dühöngő... Fogalmam sincs.
- Figyelj, nem tudod hol írhatom meg a dalomat? Kicsit szétszórt vagyok, nem tudom mi hol van... |
-Monica. -ismételtem a nevét utána. Még így sem voltam benne biztos, hogy kicsoda, de ahogy hallottam, ő sem igazán ismert fel engem. Ami azért valljuk be, vicces, a Destiny-botrány után. Konkrétan kilökött a kocsiból a rajongók közé, és ez az egész le van videózva. Nagyon megy a hírnévépítés úgy látszik, csak annyi a gond, hogy nem pozitív irányba. -Én Lou vagyok. -Közben kibontottam a csokimat és miközben ettem, tovább támasztottam a konyhapultot. Még öt perc, aztán megyek vissza stúdiózni. |
Kivettem egy csokit.
- Monica - mondtam a kérdésére - És téged? - néztem rá. Vele speciál még nem találkoztam. Még vártam a válaszára, megfogtam a tányéromat, majd...itt elakadtam. Mit is kéne csinálnom? Ja...Dalt írni, hogy legyen egy kis hasznom. Mióta itt vagyok nem csináltam sok mindent. |
Vigyorogva figyeltem tovább a csajt. Az emberek elemzése mindig is a specialitásaim közé tartozott, főleg, ha ismeretlen személyről volt szó. Visszaraktam a sütiket oda, ahol eredetileg voltak, és én is elvettem egy csokit a szekrényből. -Csodálatos. -Megint eszembe jutott, hogy vissza kéne térnem az edzéshez, mert különben a kövezkető turnéig komolyan el fogok hízni amiatt a hatalmas mennyiségű szénhidrát miatt, amit minden egyes nap elfogyasztok. -Téged hogy is hívnak amúgy? -kérdeztem rá a nevére egészen udvariasan. Nem ismerhetek azért mindenkit, aki errefelé dolgozik. |
Mosolyogva turkálok tovább, majd felegyenesedek és kiveszek egy sütit
- Köszi... - mondjom, majd beleharapok - Hmm...Tök jó. Én is "eltulajdonítottam" volna. - mosolyogtam, majd odamentem a polchoz. - Ja...Meg van csoki is - csillan fel a szemem. Ezt kerestem. Közben észre sem vettem, hogy már megint dúdolok. |
-Dehogy loptam. -ráztam meg a fejem, mint aki szörnyen megsértődött. Annyira azért nem vettem a szívemre a dolgot, de a lopás erős kifejezés erre. Inkább csak eltulajdonítottam, ami azt illeti. -Találtam őket. És csak megkóstolom. -Figyeltem, ahogy előszed egy csomó mindent a hűtőből, aztán szendvicset csinál. Szendvicset még én is tudok, ha jól emlékszem, meg talán rántottát is, mert az még nem okoz különösebb fejtörést. -Tessék. -nyújtottam felé a sütiket, mert hát gondolom, ez is édességnek számít. -Azt hiszem, keksz is van valamelyik polcon. -tettem még hozzá. Nem nagyon használom a konyhát, mivel ritkán maradok bent néhány óránál tovább. |
Megszólalt a fiú.
- Nem - néztem rá - Miért? Loptad őket? - mosolyogtam. Odaléptem a pulthoz, előkapartam egy tányért, majd levettem a kenyeret, vajat, szalámit és uborkát szedtem ki a hűtőből. Ezeket összevarázsolva arrébraktam a tányért, és csoki után kutattam.
- Nem tudod, hol vannak az édességek? |
Már vagy jó tíz perce ettem az ismeretlen eredetű sütiket, mikor belépett egy vörös hajú csaj az ebédlőbe. Ránézésre fiatalabb volt, mint én, és mivel nem szúrt neki szemet a doboz, úgy gondoltam, nem az övé. -Nem a tiéd volt, ugye? -kérdeztem rá a biztonság kedvéért. Őszintén szólva fogalmam sem volt, kicsoda a csaj, de nyilvánvalóan egyhelyen dolgozunk. Egészen eddig a kávéfőzővel szemeztem, úgyhogy most visszafordultam, hogy továbbbámulhassam a következő negyed órában. Este úgy döntöttem, hogy mostantól ellenállok a kísértésnek és leszokom a koffeinről, aztán ittam még egy adagot és elhalasztottam mára az egészet. |
Már egy jó ideje itt voltam, de semmi nem történt. Elhatároztam, bedobok egy szendvicset és elkezdek ismerkedni. Így tavasszal jó lesz, ha én is kibontakozom. Aztán jó lenne írni egy dalt is. Mondjuk már valami itt motoszkál a fejemben, már napok óta csak ez megy a fejemben: Dalalala, dulalala, ilyen dallamosan. Könnyed tavaszi szám lesz. Csak kéne segítség. Meg valami étel, ami ad egy kis energiát. Mondjuk a szenya mellé vehetnék csokit, agy serkentőnk...Ezekkel a gondolatokkal jöttem le a kihalt ebédlőbe. Csak egy pasi lézengett itt. |
Miután túléltem a húsvétot is, elhatároztam magamban, hogy mostmár igazán nekiállok annak az albumnak. Persze volt még időm befejezni a nyár végéig és nem is akartam elkapkodni, de muszáj volt kezdenem valamit magammal a stúdióban.
Egy hosszú délelőtt után lenéztem a konyhába, mert úgy terveztem, hogy még bent maradok egy darabig. A koncentráláshoz viszont energiára volt szükségem, vagy akármire, ami rágható és édes. Kivettem valakinek a sütijét egy hűtőben hagyott dobozból és nekidőltem a pultnak. Fél szemmel persze az ajtót figyeltem, mert nem szerettem volna lebukni kajalopással. Egyszerűen nem tenne jót a hírnevemnek. |
- Köszönöm, sok sikert neked is - mosolyogtam rá. Gyorsan elpakoltam, hogy a késésemet már ne nyújtsam tovább, aztán tényleg elköszöntem Elliottól, aki úgy tűnt, pihenget még egy kicsit. - Szia, remélem, összefutunk még - biccentettem, aztán elsiettem a klasszikus stúdió felé. Reméltem, Lindsey nem fog túlságosan megorrolni rám.
//Maire el, lezárt kör// |
- Majd később folytathatjuk. Jó munkát. - Nekem is hamarosan mennem kell, de még akartam egy kicsit üldögélni magamba. Maire-re mosolyogtam halványan, mikor elkezdett készülődni. Akartam neki valami olyasmit mondani, hogy nyugodtan rám foghatja hiszen én elegyedtem vele egy kis beszélgetésbe, de végül ráhagytam. Minek mondanék ilyet? Lassan rendezgetni kezdtem a papírjaim és újra betettem a fülhallgatómat. - Viszlát. - Elindítottam a zenét és újra elmerültem saját kis világomban. |
Figyelmesen hallgattam, mit mesél a terveiről. Jó volt tudni, hogy vannak elképzelései, reméltem, hogy sikerülni fog megvalósítania őket.
- Három éve élek itt, a húgom pedig két éve jött utánam - feleltem. Azt már nem mondtam el neki, mennyire meglepődtem a döntésén, főleg, mikor csak úgy összefutottunk a parkban. A beszéd helyett inkább megittam a teám maradékát és felálltam, hogy elmossam a bögrém, közben pedig az ebédlő falán lévő órára esett a pillantásom.
- Te jó ég - mondtam fennhangon - Lindsey le fogja venni a fejem - sóhajtottam fel, mikor konstatáltam, hogy derekasan el fogok késni, amit utálok, úgyhogy sietve kezdtem készülődni, de, ha Elliott megszólalt, igyekeztem figyelni rá. |
- Egyszerűen, jelentkeztem, hogy nem kell-e háttértáncos. Azt mondtam bármit elvállalok, és először alkalmankénti fizetést kértek, ha beválok, akkor véglegesen leszerződtetnek ide -haboztam egy kicsit majd hozzátettem: - Szeretnék maradni végleg, háttértáncos vagy akárhogy. És te ugye, léptél már fel Los Angeles-ben és beszippantott ez az élet. - Bólintottam és felvettem a ceruzámat a kezembe, meg a papírt, hogy lejegyezzek néhány dolgot még a mozdulatokhoz. - Mióta élsz itt? Mikor jött utánad a húgod? |
Egy kissé meglepődtem a hirtelen témaváltáson, amit valószínű az arcom is tükrözhetett, de viszonylag gyorsan sikerült összeszednem magam.
- Sok olyan dolog van, amit szívesen eszem, bár nem tartom magam ínyencnek és hajlamos vagyok nagyon rendszertelenül étkezni - válaszoltam az első kérdésére. - Los Angelesben pedig... Nyilván több a lehetőség és tulajdonképpen a nyüzsgést sem utálom, csak szokatlan - folytattam a magyarázatot. Eléggé elgondolkodott, így nem tudtam, érdemes lenne-e zavarnom, fogalmam sem volt, min töprenghet.
- És, hogy kerültél ide, a stúdióhoz? - kérdeztem végül, hallottam valami olyasmit, hogy sok új tag várható mostanában, ha minden jól megy, így kíváncsi voltam, neki hogyan sikerült bejutnia. |
- Értem, köszi. - Zavaromban megvakartam a könyökömet, majd gyorsan áttértem másik témára. Egy teljesen hülye kérdés. - Mi a kedvenc kajád és mit szeretsz Los Angeles-ben, ha nem a nyüzsgést? - A válasza nem nagyon érdekelt, de gyorsan felkellett dolgoznom az információkat. Őszintén szólva kissé megnyugodtam, mert a szüleim ezzel riogattak, hogy jaj Hollywood-i csillogás tutira beborít és mást fogok mutatni a kamerának, mást pedig nekik. Emiatt kissé feszült voltam az elmúlt időszakba, nemhogy örültek volna, annak, hogy kirepül az egyik gyerekük a fészükből és pénzt fog keresni. Sose értettem a felnőtteket. Nem tartom magam felnőttnek, hiszen nincs semmiben sem tapasztalatom az életben. |
Azzal kapcsolatban, hogy mindig kitűzhet az ember maga elé egy újabb célt, teljesen egyetértettem, így bólintottam a megjegyzésére, majd kíváncsian hallgattam, mit mond a művészetekkel kapcsolatban.
- Igen, végül is ezt már régen is így csinálták - szögeztem le egyszerű tényként. Nem lepődtem meg, vagy ítéltem el azért, mert nem túl fiatalon kezdett el táncolni, én sohasem gondoltam, hogy a kor lett volna a meghatározó az ilyesmiben, hittem abban, hogy a keveseb sokszor lehet több is.
- Alapjában véve nem rossz. Mondjuk ez nagyban függ attól is, hogy éppen mit csinálok, de a társaság egész jó. Bár annak ellenére, hogy nem most kerültem ide, Los Angelest még mindig nehéz olyan nyüzsgőnek elfogadnom, amilyen és ez a műfaji sokszínűség is egy kicsit sok néha, de legalább van miből válogatni - mondtam, s biztos voltam benne, ezeket ő is tapasztalni fogja tánc terén is, a zenei sokszínűséget mindenképp. |
- Egyébként én is így gondolom, mármint a fejlődést. Mindig lesz egy újabb csúcs, amit az előző tetejéről látsz meg. - Elborzadtam magamba, ahogy felhozta a kritizálást. Soha nem voltam odaérte, bár ha valaki normálisan megtudta indokolni, elfogadtam. Sajnos, ilyen kevés volt. Elektromos hegedű? Nem hangzik rosszul. - Én szeretem a modern irányzatokat. Mert mégse modernek, nem tudsz nagyon újat alkotni a mai világban, szerintem. Minden modern művészet a régebbiek újra gondolása, vagy más szemszögből való megnézése. Nekem furcsa, de ez tetszik benne. És csak tizenkét éves korom óta táncolok. Neked milyen itt dolgozni? - Kérdeztem végül a legfontosabbat. |
[92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
