|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 19:33 - |
 Kicsi,takaros konyha az kisebb étkezésekhez,amikor a munka miatt nem lehet elhagyni a stúdió területét.Van külön konyha is,ahol el lehet készíteni az ebédet. |
[92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
- Nem tudom, én úgy gondolom, mindig van hova fejlődni és nem igazán tudnék olyat mondani, aki, vagy ami tökéletes lenne. Én valahogy ebben nem hiszek, ha nagyon akar, bármibe beleköthet az ember, bár én nem vállalom a szőrszálhasogató kritikus szerepet - fejtettem ki a véleményem, aztán, míg a kérdését, ismét a teámba kortyoltam, aztán nem állhattam meg újabb mosoly nélkül a választ.
- Mindkét szülőm zenetanár. De nekem sohasem volt türelmem, sem tehetségem tanítani. Ahhoz túlságosan maximalista és legfőképpen hangulatember vagyok. Egy diák sem járna velem jól - csóváltam meg a fejem.
- Van bizony, három bátyám. Elég nagy család vagyunk - mondtam kissé nosztalgikus arckifejezéssel. Az újabb felvetése elgondolkoztatott, ez mindig is egy érdekes téma volt:
- Nem igazán nőtt a szívemhez ez az irányzat - kezdtem. - Dolgoztam már ilyen projectben, ha kérnek, akkor csinálok ilyesmit, de nem kedvelem túlzottan. A másik halálom, amikor például elektromos hegedűn adnak elő egy klasszikus művet. Ez olyan... Paradox, vagy én nem is tudom - húztam el a szám. - Bár a modern irányzatokban már semmi sem lep meg - sóhajtottam fel, aztán, ha már gyerekeknél tartottunk, eszembe jutott valami, ami kötődött a korhoz, csak kíváncsiságból.
- Te egyébként mióta táncolsz? - tettem fel a kérdést, gondoltam, hogy nem mostanában kezdte, anélkül, hogy láttam volna, biztos voltam benne, hogy tehetséges, ha bekerült a stúdióba. |
- Egyébként honnan tudja valaki, mikor van a csúcson? - Az edzőm mindig azt mondta próbáljuk minél jobban tágítani határainkat. Vajon ezt csak fizikai értelemben véve mondta, vagy esetleg siker szempontjából is? - Mondjuk két gyerek mellett tényleg nehéz lehetett egy zenész karriert vinni. Ha már gyerekek, te nem gondoltál arra, hogy zenetanár legyél? - Kicsit ugráltam a témák között. Majd eztán akartam rátérni a legfontosabb dologra. - Van több tesód is? Nekem két húgom van. Hallottál már olyanról, hogy keverik a klasszikust a rock-kal,nem? Mondjuk zongorán vagy hegedűn eljátszák a Highway to hell-t. Neked hogy tetszik az ilyen? - Egészen belelendültem a kérdezgetésbe. |
Figyelmesen hallgattam a kérdését. - Nem, nem igazán. Szerintem teljesen normális volt és a csúcson hagyta abba, természetesen - sóhajtottam fel. - Két gyerek és család mellett muszáj volt tartania magát. Úgyhogy nem, nem változott sokat, bár nem ismertem a pályája kezdete óta, előtte nem igazán követtem figyelemmel a karrierjét - folytattam tovább, aztán áttértünk arra, milyen stílusban szeret táncolni.
- Nem igazán vagyok otthon ezekben a műfajokban részletesebben, úgyhogy aligha tudnék kezdeni valamit a nevekkel - mosolyogtam rá. Úgy gondoltam, jobb lenne hagyni, hogy ő is kérdezzen valamit, nem szerettem volna mindig én vinni a szót, úgyhogy csendben vártam, hogy ő kezdjen beszélni. |
- Ez a Jasmine sokat változott? - Az elmondása alapján nem tűnt olyannak, aki nagyon elszállt volna magától. És vajon hasonlítanak egymással a húgára? Milyen érzés lehet egy tesóddal együtt dolgozni? Én túl nem élném, ha mondjuk a kollegám, ne adj isten a főnököm lenne az egyik húgom! Nekem ismernem kéne ezt a Jasmine-t...? Egy kissé elmerültem a gondolataimba, mert későn válaszoltam a kérdésére. - Hát sokfélét. Majdnem mindenre lehet táncolni, szóval...- megint vonogattam a vállam. - De a kedvencem talán a rap és a kifejezetten táncra írt hip-hop zenék. Ne kérdezz neveket meg bandákat, mert igazából nekem nem igazán számít kiírja a dalokat, én ugyanolyan szívesen hallgatok zenét egy utcai zenésztől, mint egy világsztártól a koncertjén. - Kivéve, ha nem szimpatikusak. Akkor tök mindegy milyen zenét játszanak. |
- Vannak, akik elszállnak a hírnévtől, vagy nagyon megváltoznak. Én azt hiszem, ehhez mindig is túlságosan két lábbal álltam a földön, már amennyire ezt egy zenész esetében ki lehet jelenteni - nevettem fel halkan. - Jasmine-nak, aki a stúdió előző tulajdonosa volt, elég nagy rajongótábora volt és ugye sokáig mellette voltam. De engem inkább mindig is frusztrált a nagy tömeg és az, hogy annyian visítoznak körülöttem - húztam el a szám. - Még szerencse, hogy Jasmine volt a középpontban - tettem hozzá inkább magamnak.
- Ő csellista és fuvolista egy személyben - magyaráztam. - Úgy jött utánam a városba, hogy nem is szólt és teljesen véletlen futottunk össze a város széli parkban. Különben biztos, meglepetésnek szánta volna - emlékeztem vissza jó érzéssel az esetre, aztán figyeltem, mit mond.
- Ó, értem - feleltem. - És milyen stílusokat kedvelsz? - kérdeztem aztán, reméltem, erről szívesen beszél, meg tényleg kíváncsi voltam rá. |
Egyáltalán nem tűnt már olyan feszültnek, többször is gyönyörűen elmosolyodott. A tea tuti jól esett neki, mert már egy csomót ivott belőle. Közben elraktam a zsebembe a telefonomat, majd az asztalt kezdtem bámulni. Néhányszor bólintottam, miközben beszélt, ráadásul könnyedén. Pedig nem tűnt olyannak, mint aki szeret a háttérben maradni, de mindegy. - Egyébként mi szállt volna a fejedbe? A húgod...? Ő mit csinál? A zenélésen belül. - Felnéztem rá és rájöttem, hogy nem hagyhatom figyelmenkívül az kérdéseit se. - Nem régóta dolgozok itt. - Vontam meg a vállamat nemes egyszerűséggel. |
Elmosolyodtam, annyira azért mégsem ment rosszul a dolog és akármennyire is apróság volt, én nagyon örültem neki. A következő kérdésén nem lepődtem meg, valahogy számítottam erre és jó volt valakivel ilyen dolgokról beszélgetni:
- Nem igazán határoztam el - kezdtem lassan. - Egészen más műfajban és közegben dolgoztam eddig, máshol, de az mindig is biztos volt, hogy ezzel fogok foglalkozni - magyaráztam halvány mosollyal. - Jártam egyszer már Los Angelesben, aztán újból ide kerültem, először csak tanulni, aztán a stúdió akkori tulajdonosa valahogy hallott rólam és behívott egy dalra, akkor tért vissza az énekléshez. Utána nagyon sokat dolgoztam vele, aztán valahogy beszippantott ez az egész - vontam meg a vállam. - De sohasem szállt a fejembe, szeretek inkább a háttérbe maradni, főleg mióta a húgom is itt dolgozik, nyújt egyfajta támaszt - folytattam, majd ismét ittam pár korty teát. - És veled mi a helyzet? - kérdeztem vissza, érdekelt nagyon, ő miként vélekedik erről. |
Elismerően bólintottam, majd rövid gondolkodás után felvetette egy újabb kérdést. A társasága amúgy sem volt megterhelő a számomra. Ugyanis gyakorlatilag a kollegám lett, vagy mi. Valószínűleg van bennünk közös dolgok, ami borzasztó.- Rád találtak, vagy direkt idejöttél? - Véletlen fordulatot vett volna az élete, vagy eltervezte azt, hogy híressé lesz? Ez azért fontos abból a szempontból, hogyan viselkedik az ember munka közben. Majd pedig meghatározza, hogy milyen tapasztalatokat szerez munka közben. Munka. Munka. Munka. Ha nem zenét hallgatok, akkor csak is ez jár a fejembe. |
Furcsálva felvontam a szemöldököm, amikor elvörösödött, mert fogalmam sem volt arról, hogy mivel váltottam ki nála ezt a reakciót.
- Értem - sóhajtottam fel ismét halkan, aztán figyeltem, amit még mond. - Itt mindenkinek pörgős az élete, aki itt dolgozik - mosolyodtam el kedvesen, aztán gondolkodtam még a lehetőségeken. Végül is most miért ne? Úgyis oda vagyok a szóviccekért. Simán kinéztem volna belőle a következő tippem.
- Csak nem táncolsz? - billentettem kíváncsian félre a fejem és egy újabb korty teát követően érdeklődve néztem őt tovább. |
Izgatottan vártam a tippjét, mert talán ez is elmond valamit róla. Majdnem elröhögtem magam, beharaptam a számat és szerintem teljesen el is vörösödtem. Kb. fél percbe telt, mire megtudtam újra szólalni, mivel elképzeltem, hogy ezt a többiek megtudják. Én és a kommunikáció fényévekre voltunk egymástól. - Alapos vagyok az igaz, de semmi esetre se kapcsolattartó. - Megráztam a fejemet. -Bár másokkal dolgozok, de szeretek kilógni a sorból. Elég pörgős az életem mióta itt dolgozok. - A 'pörgős' szót megpróbáltam kihangsúlyozni. |
- Hát, jó - sóhajtottam halkan, aztán felvettem a bögrém és belekortyoltam a teámba. Egy pillanatig behunytam a szemeim, jól esett, ahogy a kellemesen meleg folyadék végigáramlik a torkomon. Aztán a bögrém pereme felett végigmértem az alakját, nem zavaróan, csak úgy tüzetesebben. Elég atletikus alakja volt, de inkább nem akartam hangosan kimondani a gondolataim. Ugyanakkor az esze is gyorsan vágott és odafigyelt a részletekre.
- Amennyire alapos vagy, könnyen el tudlak képzelni valami kommunikációval foglalkozó embernek, kapcsolattartó, szóvivő, ilyesmi, akár még riporternek is, de az nem hiszem, hogy dolgozna itt - tettem hozzá az utolsó mondatnál, aztán újból kortyoltam a teámból, míg vártam, hogy válaszol. |
- Oké. - Végülis ő is megengedte, hogy kitalálhassak. Ha nem látom a kezeit, sose találom ki. Kezdtem mondjuk volna fuvolával. Sok fuvolát hallok mostanság. Teljességgel ráfigyeltem most. Megnyugodtam attól, hogy kitudtam találni. Ez az jelenti, hogy koncentrált és figyelmes vagyok. Talán most nem fognak kiküldeni, hogy kezdjek valamit magammal, vagy kidobnak. Össze kell jönnie az egésznek, más lehetőség nincs. Felemeltem a fejemet és ránéztem a gondolkodó arcára. Remélem újságírót, az tök vicces lenne. |
Tényleg izgultam, hogy mi lesz ennek a vége. A majdnem egy perces csend, körülbelül annyi lehetett, sokkal hosszabbnak tűnt, de végül Elliott megszólalt, én pedig meg sem próbáltam lepleznia meglepettségemet, közben pedig érdeklődve figyeltem a magyarázatát.
- Eltaláltad - mosolyodtam el végül, ölembe ejtve a kezeim. - Szeretnéd, hogy én is megpróbáljam kitalálni a foglalkozásod, vagy... - függőben hagytam a mondatot, majd sietve hozzátettem: - nem igazán vagyok jó az ilyesmiben, de próbálkozni végül is lehet - mondtam elmosolyodva, aztán kissé aggódva vártam a választ. Nem arról volt szó, hogy ne tippelném meg, csak féltem, hogy nagyon melléfogok, az meg valahogy nem nyerte volna el a tetszésem. Éljen a maximalizmus. |
- Oké... - közelebb hajoltam a kezéhez és félrefordított fejjel tanyulmáztam kevesebb mint egy percig. - Hegedű. Jobb kezes. - Hátradőltem és mielőtt bármit mondhatott volna, hogy 'hű honnan tudtad?' vagy leejtette volna az állát, megmagyaráztam. Nem az volt a tervem, hogy lenyűgözzem. Az én okosságomat sem akartam bizonyítani. - A bal kezeden vannak azok a kis... - ráböktem. - Mintha sokat fogtad volna a húrokat. És a tartásod. Hegedűs. - Megvontam a vállamat. Csellóval és nagybőgővel el se tudtam volna képzelni. Szerintem el se bírta volt azokat a nagy hangszereket. |
Látszólag nem zavarta, hogy elnyújtjuk ezt a kis játékunkat, s be kell valljam, én is élveztem ezt a kissé furcsa, de üdítő társalgást. Kirángatott a nap monotonitásából és fel is dobott, amire nagy szükségem volt. Nem arról van szó, izgatott voltam az album miatt, meg minden, de azért mégis... Nem ártott egy új ismeretség, minden hátsó szándék nélkül.
- Persze - feleltem halvány mosollyal, aztán csak bólintottam, mikor mondta, hogy visszaviszi a tányérját. Lenéztem a teáma, ami most már emberbarátnak tűnt, de gondoltam annyit még kibír, míg ezt a talányt Elliott megfejti. Mikor visszatért, viszonoztam a mosolyát, aztán az általa előbb mutatott tartásban az asztalra fektettem mindkét kezem. Elgondolkodtam rajta, vajon mennyire sértődne meg egy olyan, kizárólag vicces megszólaláson, hogy tenyérből szeretne-e jósolni, vagy ujjlenyomatot venni, de inkább nem vetettem be egyiket sem, egyébként is túlságosan kíváncsi voltam, mit fog mondani, s érdeklődve fürkésztem az arcát. |
- Megnézhetem a kezeidet? - Ha már nem mondta el az elsőnél, akkor a nyilvánvalót én miért mondjam ki? Szólista! Különös érzéssel töltött el ez a szó, valami megfogalmazhatatlan. Pontos választ akarok majd neki adni, nem csak annyit, hogy zenész. Tenyeremmel felfelé letettem az én kezemet, hogy mutassam is neki, hogy lenne ideális. Az ujjakból és a kézfejből elég sok mindent lehet megállapítani. Az enyém mindig grafitos és puha. Nem vagyok valami jó a két-kezi munkákban. - Mindjárt jövök, csak visszaviszem a tányért. - Ezt mondtam, hogy gyorsan összeszedjem a gondolataimat és felálltam az asztaltól. Eltettem a többi piszkos edény közé(ki mosogat el egyébként?) Majd visszaültem elé és rámosolyogtam. |
Láttam, ahogy a fiú arcvonásai kissé megfeszülnek az összpontosítástól, én pedig igyekeztem nem elvigyorodni. Ha Mea itt lett volna, akkor most biztosan azt mondaná: "Maire, de gonosz vagy!" És tényleg az voltam. Ennek ellenére nem gúnyosan, hanem csak szimplán kedvesen, halkan, de röviden elnevettem magam, amikor kérdezett:
- Igen, ahogy mondod. Nem találkozom és nem dolgozom közvetlenül együtt velük, ha például a zenei alaphoz kellek, vagy a zenekarral együtt segítek a dalaiknál - magyaráztam. - Ha pedig esetleg szólistaként kérnek fel, akkor viszont igen, velük foglalkozom - bólintottam végül. Szegénynek nem adtam meg egykönnyen, amit szerettem, hiszen, ha a foglalkozásomra mostanra rá is jött, a részletekre aligha. Pedig kíváncsi lettem volna, milyen hangszert tud elképzelni hozzám. |
Valamilyen oknál fogva azt hittem azonnal rávágja, hogy mit is dolgozik. Ehelyett nem árulta el, amiatt egyszerre lettem izgatott és kissé csalódott. Nem menedzser, ők szinte együtt alszanak a kedveltjeikkel és folyton telefonálnak. Vagy a telefonjaikat nyomkodják. -Összezavartál. Van, hogy nem találkozol velük? Nem dolgozol együtt velük? - A befutott énekesek dalaira csak úgy rábólintanak? Akkor a csiszolni való dalosmadarakkal többet foglalkozik? Valószínűleg elég számonkérő hangon mondtam, de mire észbe kaptam késő volt. Beharaptam az ajkam és csendben vártam a reakcióját. |
Arcomon halvány mosollyal, kíváncsian hallgattam az okfejtését, várva, hogy milyen következtetést von le. Közben vártam, hogy kihűljön a teám, vagy legalábbis iható hőmérsékletet vegyen fel az ital. Mikor Elliott újra megszólalt, kissé elgondolkoztam, mennyire helytálló ez a köetkeztetés.
- Igen, úgy is mondhatjuk - feleltem lassan. - Bár sokszor van olyan, hogy közvetlenül nem találkozom velük, csak a végeredménnyel, vagy koncerteken futunk össze, ha olyan jellegű munkáról van szó. De az is előfordul, hogy sok időt töltök velük - próbáltam segíteni úgy, hogy még távolról se szóljam el magam. Ő szerette volna kitalálni, én pedig hagytam neki, bár a helyében ettől a segítségtől biztos nem lettem volna elragadtatva. Ennek ellenére nem jöttem zavarba, csak érdeklődve vártam tovább, innen milyen irányba indul tovább a fejtegetéssel. |
- A zenéhez köze van, de ez lényegtelen. Ez egy stúdió, itt mindennek van köze a zenéhez. Énekes. Legalábbis ahhoz közel álló. - Eszméletlen összeszedett és feszült volt. Ahogy kevergette a bögrét előttem, nem látszott nagyon bulizós típusnak. Bár lehet, hogy sokan így vannak a munkájukkal. Mármint komolyak. Én sose tudtam komolyan venni, nekem a tánc az maga volt a kötetlen szabadság. Kívülről annak is látszott, mintha szabályok nélkül mozogna a testem. Már vártam, hogy megdolgoztathassam izmaimat. - Inkább magával az énekesekkel foglalkozol, ugye? |
[92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
