|
Témaindító hozzászólás
|
2013.03.28. 18:37 - |
A stúdió hátsó részéhez vezet egy mesterséges kert,ahol tényleg friss levegőhöz juthatnak a dolgozók.A park végében egy kisebb tó is található. |
[60-41] [40-21] [20-1]
 Amint Maire befejezte a mondatát, bólintottam, azután elhallgattam. Egy pillanat erejéig elkezdett fújni a szél, de tényleg csak egy pillanatra. Jól esett a melegben, de nem sokáig élvezhettem ki.
- Így elment volna az idő? - kérdeztem, szinte csak úgy költői kérdésként, saját magamtól. - Szia, jó próbálást! - mosolyogtam.
Nem sokkal Maire távozása után én is leléptem. Sikerült annyira kipihennem magam beszélgetés közben, hogy végre normálisan, nem zombiként elinduljak.
/Jade lelép, lezárva/ |
Figyelmesen hallgattam Jade szavait, amik igencsak elgondolkoztattak. Aztán végül megszólaltam:
- Én sem szeretek kifejezetten előre tervezni, de valami támpontot muszáj találnom, mert, ha magukkal sodornak az események annak mindig az lesz a vége, hogy teljesen kiborulok. Attól pedig inkább megkímélném magamat, meg másokat is. - Nevettem fel hallkan. - De igazad van, lehet, hogy az általunk említett esetekben jobban járunk a te verzióiddal. - Nyújtóztam diszkréten, mivel a tagjaim lassacskán elgémberedtek. Aztán lepillantottam az órámra.
- Hű, ne haragudj, de mennem kell! Nemsokára kezdődik a próba, én pedig le leszek szidva, ha elkések. Bocsi, tényleg. - Álltam fel, majd a hangszertokot a vállamra kaptam. - Örülök, hogy összefutottunk. Hát akkor jó pihengetést, amíg teheted! - Mosolyogtam Jade-re, majd elindultam. Kissé messzebbről még visszaintettem a lánynak, de aztán kisvártatva eltűntem a stúdió ajtaja mögött, amit be is csuktam magam után, hogy ne szökjön be a kinti túlzott meleg, s elindultam a próba helyszínére.
//Maire el, lezárt kör// |
- Én is akartam egyetemre menni, de aztán mégse, mivel rátaláltam a stúdióra és nem biztos, hogy összejönne együtt a kettő.
Elgondolooztam, hogy én hányszor terveztem már előre? Egy? Kettő? Maximum három vagy négy, szinte sosem terveztem.
- Én szinte sosem terveztem, mindig hagytam, hogy a sors tegye a dolgát. Vannak, akik előre megtervezik az életet, de vannak, akik a véletlenre bíznak mindent. Nálam az utóbbi jobban bevált. De hogy te melyiket választod, az már tényleg rajtad áll. - Mosolyogtam. Nem tudom, mióta is fogalmazok ilyen költőiesen, de ez valahogy mégis összejött. Ilyen is van... |
Felnevettem. - Igen. Ahhoz képest, hogy én pedig egyetemre jöttem ide, be sem iratkoztam. És rettenetesen hiányzik a régi életem, de ezt sem hagynám itt. - Sóhajtottam fel. - Mindegy, elhatároztam, hogy nem fogok előre tervezni, úgy járok a legjobban, ha hagyom magam sodortatni az eseményekkel. - Jelentettem ki mosolyogva. - Így lesz a legjobb. - Tettem hozzá. - Te, hogy vagy ezzel? - Kérdeztem meg kis idő múlva, a témánál maradva. Tényleg érdekelt a véleménye, jól esett vele lelkiznem, reméltem, ő sem bánja. |
- Hát igen. Még azt sem sikerült eldöntenem, hogy itt maradjak-e az Egyesült Államokon belül, vagy valahová teljesen máshova menjek. Nekem a hazautazással nincs bajom, most is itthon vagyok. - Nevettem.
És nem is akartam innen elköltözni semmi pénzért sem. Itt születtem, itt nőttem fel, nem tudnék más helyre menni, túlságosan ragaszkodom Los Angeleshez. Gondolkoztam, hogy mit mondhatnék még. Ötlet híján csak csendben ültem továbbra is ls bámultam magam elé. |
Megjegyzésére bólintottam, majd végighallgattam. - Nem hangzik rosszul. - Mosolyogtam. - Sok szép hely van, úgyhogy biztos, nehéz lesz választanod. - Folytattam. - Ami engem illet tervezem, hogy hazamegyek legalább egy hétre, mert itt élek három éve és még egyszer sem sikerült megtennem, ezt nagyon restellem. - Sóhajtottam. - Mondjuk azért megoldottuk a kapcsolattartást. - Mosolyodtam el visszagondolva a szülinapi meglepetésre. Az a nap egyszerűen utánozhatatlan volt pozitív és negatív értelemben egyaránt. Ellentmondásos nem? Sikerült a gondolataimba mélyedni, így most csendben maradtam várva, hogy Jade felhoz-e valami témát. |
- Hát, azok. - Mondtam. Végül is ez a munkájuk. De akkor értelmes cikket írnának.
- Rengeteg tervem van. Jó lenne kiadni egy nagylemezt, de azt év végére gondoltam, úgyhogy addig még rengeteg időm van. A nyaralást meg valahogy mindenképp bele akarom szorítani abba a kis szabadidőmbe, ami van. De arra is rengeteg ötletem van. Egyik verzió Amerikán belül maradni, a másik, hogy valahová egészen más helyre.
Tényleg rengeteg tervem volt a nyárra, de még nem egészen döntöttem el, melyik az, ami megvalósítható. Szabadidőm se volt túlságosan, úgyhogy szó szerint bele kellett szorítani valahová.
- És te mit szeretnél a nyáron csinálni? Vagy még nem döntöttél? |
- Akárhogy is vesszük, az újságírók mindenhol újságírók. - Sóhajtottam fel, majd hátamat a pad támlájának támasztottam, s elmerengtem pár másodpercig. Végül megszólaltam. - És vannak terveid, mit szeretnél megvalósítani a jövőben akár munka terén, vagy más téren? Nyaralás vagy ilyesmi? - Kíváncsiskodtam. Ami engem illet, én tele voltam ötletekkel, de mivel most minden összejött nem hinném, hogy könnyen elszabadulnék innen mostanság. Pedig felüdülés lenne például hazamenni, mondjuk egy hétre. Túlságosan is jól hangzott, de nem akartam most rosszkedvű lenni, azt ráérek akkor is, mikor Jade nem látja. Így inkáb érdeklődve vártam a válaszát. |
- Néha én is képes vagyok túlzásokba esni a hülyeséggel. - Mondtam.
De tényleg nem. Néha már fájdalmasan hülyének is neveztek, de volt már, hogy magamtól vallottam be. Mint most is.
- Rendben. - Mondtam rá, hogy meg fogja hallgatni. - Hát tényleg nem igazán van! Néha örülök, ha levegő veszek, de mindenesetre szeretem ezt csinálni.
A pletykázásról meg az se volt jobb, amit Maire mondott.
- Az se semmi. Tudnak hülyeésgeket kitalálni. Egyébként én se gondoltam, hogy ilyenek lesznek, mikor idejöttem. |
Eleinte csak mosolyogtam, de a szófordulatra már nevetnem kellett.
- Most komolyan, mintha a bátyáimat hallanám. Ők tudnak ilyen humorosak lenni, csak, míg neked jól áll, tőlük már néha sok. - Grimaszoltam. De Jade-hez tényleg illett. ÉN nem tudom, hogy megy ez, de a gitárosoknak mindig is olyan humorérzékük volt, amit soha sem tudtam megérteni. Jade sem volt ez alól kivétel, teljesen beleillett a képbe, jól éreztem magam a társaságában. Ebből kifolyólag érdekelt is, amit mondott. Szaporán bólogattam, hogy értem, megvártam míg befejezte, majd megszólaltam:
- Majd mindenképp meghallgatom. Kíváncsi vagyok. - Mosolyogtam. - Amúgy nem rossz a viszonylagos nyugi sem, bár ebben a szakmában olyan nincs. - Nevettem. Miközben ismét beszélni kezdett nekiálltam elpakolni a hegedűt, de a rajongós sztorijának csattanójára teljesen ledöbbentem.
- Ó, te jó ég. - Nyögtem ki, de hamarosan már nekem is nevetnem kellett. - A legrosszabb, amit eddig pipáltam, hogy az egyik helyi pletykalap szerint Jasmine-nel ferde hajlamú viszonyt folytattunk. Az sem volt épp leányálom, amire leszedettük a szennyet a címlapról. Nem vagyok ehhez hozzászokva. - Ráztam meg a fejem, közben sikerült elpakolnom is, s a tokot visszatámasztottam az előbbi helyére, csak most már hangszerestől. - Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle, mikor ide jöttem. Ne érts félre, élvezem, tényleg. - Mosolyodtam el kissé nosztalgikusan. - De lehet, kéne tőled vennem valami los angelesi életmód órát, mert ez tényleg merőben más, nem lehet összehasonlítani semmivel. - Magyaráztam, inmár komolyan. |
- Igazán nincs mit. - Mosolyogtam.
Ez a stílus nem igazán volt az én műfajom, de azért szívesen hallgattam úgy, ha mások játsszák. Magamat nem tudnám így elképzelni.
- Akkor megnyugodtam. - Sóhajtottam fel. - Néha egész zombi fejem van. Akkor ezek szerint most a jobbik fajta van, nem a hullanulla.
Türelmesen végighallgattam, amit mondott. Meg tudtam érteni, amit mondott, tényleg nem könnyű váltani. Egyszer engem akartak rávenni a basszusgitárra, úgyhogy teljesen a helyében tudtam magam érezni. Amikor a fiú felé biccentett, odanéztem.
- Jól csinálja. - Mondtam. - Én ma már letudtam a próbát. Velem nem sok dolog történt. Nemrég vettük fel az új singlet, Dark angels címen. Így zeneileg semmi új. Egyébként meg... Na az most nem lesz semmi, nem fogod elhinni. Valami tizenhárom év körüli srác jött oda valamelyik nap az utcán, hogy ő a legnagyobb rajongóm és hogy megyek-e vele szobára. - Akaratlanul is felröhögtem. - Nem igaz, hova fejlődik némelyik... Szó nélkül otthagytam inkább, a hideg is kirázott tőle. Pedofilnak néz ez engem vagy mi?! Ezeken kívül semmi más nem történt. - Zártam le a mesélést. |
- Köszönöm. - Mosolyodtam el a dicséretre. Nem azért csináltam, hogy ilyeneket halljak, de mégis nagyon sok energiát adott még amellé, ami egyébként is volt. És valljuk be, ebből semmiképp sem szenvedtem hiányban. Eszembe jutott, hogy Jade nem is hallott még szólóban játszani, ha csak nem Jasmine egyik lemezén, mert eddig legtöbbször a zenekarral voltam, amikor találkoztunk.
-Ne aggódj, annyira nem vészesen látszik rajtad. Csak hát ismerős a szituáció, nyilván könnyebben észreveszem. - Mondtam egy biztató mosollyal, majd következő megjegyzésére bólintottam.
- Zajlik az élet, én sem tudom, hol áll a fejem. Rendszerint ez a zenekari nagy próbákon ütközik ki, mikor már csukott szemmel játszom és nem épp mindig a nagyobb beleélés érdekében. - Húztam el a szám. - Örülök, ha egyszer ágyba kerülök. - Sóhajtottam fel. - Ne érts félre, eszméletlenül élvezem a nyüzsgést, de sajnos negatív értelemben is megérzi az ember, gondolom nem kell magyaráznom. Ráadásul az egyik producer valahogy ismételten rávett egy lemezre, csak most a húgommal közösen, aki erre fel kitalálta, hogy megtanít csellózni. Muszáj voltam belemenni, addig úgy sem hagyott volna békén, míg nem adom be a derekam. Az előbbi darabot is arra írták egyébként, de nyilván biztosabb az ember, ha úgy is eljátssza, hogy tudja, a másik stílusban, hogy kéne szólnia. Nem egy egyszerű eset ez a váltás, de neki szilárd meggyőződése, hogy meg tudom csinálni. - Csóváltam a fejem. - Ez körülbelül olyan, mintha neked most neki kéne állnod hm. például hárfázni. - Nevettem fel. - Tuti, meg lennél lőve. - Folytattam. - Oké, az előbbi kettőnél nem ekkora a különbség, de hát túlzásokból mindenki jobban ért. - Mosolyogtam. - Apropó fáradság. Én még mára sem végeztem, lesz egy próbám velük. - Biccentettem a fiú felé, akit ekkor pillantottam meg és tudtam, hogy az egyik szólótáncos abban a produkcióban, amire most fogunk gyakorolni. - Látom, már most is bőszen tökéletesíti a koreográfiát. - Mondtam, még mindig mosolyogva. - Na, és veled mi a helyzet? - Dobtam vissza a labdát, hogy ne csak én beszéljek megszokottan sokat. |
Nagy léptekkel cammgtam vissza mert el aakrtam kréni Angie telefonszámát.De nem találtam ott csak két lányt. Távolról az egyik vörösnek tünt a másik vörösnek vagy barnának.-Hurá...Megint vigyori Olit elő...jupí-gondoltam magamba.Próbáltam figyelmen kívül hagyni őket. Láttam,hogy Angie nincs itt. Majd kicsit távolabb el keuzdtem tááncolni. |
Továbbra sem szóltam közbe, vártam, hogy befejezze a darabot, addig is élvezettel hallgattam. Amikor befejezte, rám mosolygott és köszönt, amit persze viszonoztam.
- Szia. Nagyon jól játszottál!
A megkínzásra hirtelen nem tudtam mit szólni. Ennyire látszana rajtam? Azt hittem, csak én érzem, nem hogy másik is látják...
- Munka. - Mondtam. - Lefárasztottam magam próbán. Mindegy, attól még élek.
Leültem a padra és elgondolkodtam.
- Régen találkoztunk. - Állapítottam meg a nyilvánvalót. - Mi történt veled mostanában? |
Most is, mint mindig a gondolataim teljes mértékig elkalandoztak. Szerencsére megszoktam már annyira a darabot, hogy ne kelljen különösebben arra koncentrálnom, mi után mi következik. Az a része mindig is fárasztóbb volt a munkának, mikor ott tart az ember, hogy még a kottával szemezik. Nem szerettem úgy dolgozni, ha nem tudom kizárni a külvilágot, csak hát nyilván nem működik egyik folyamat a másik nélkül. Úgyhogy bele kellett törődnöm. Igazából csak morcosabb napjaimon okozott ez problémát, úgyhogy nem is mindig ágáltam ellene. De szerencsére ez az eset most semmiképp sem állt fenn. Nem nagyon néztem semmit, csak magam elé, de még így is felfedezni véltem a szemem sarkából valami mozgást. Nem fordultam oda. Eszembe jutott a Thomas-szal való találkozásunk anno, lassan 3 éve és a szívem újra elszorult. Nem akartam átélni a pár nappal ezelőtti eseményeket, ismételten túl sok lett volna, és most senki sem volt itt, hogy segítsen. Gyorsan másfelé tereltem a gondolataimat, annál is inkább, mert végeztem a darabbal, s most már felemeltem a fejem, hogy ránézzek a közelben ácsorgóra. Szélesen elmosolyodtam, mikor megpillantottam Jade-et.
- Szia. - Köszöntöttem vidáman, miközben óvatos mozdulattal leemeltem a hegedűt a vállamról, s az ölembe fektettem, a vonót is lazán letámasztottam. - Úgy nézel ki, mint akit megkínoztak. - Közöltem felvont szemöldökkel, kimerültségére célozva. Hát igen, tőlem gyakran hallani ilyen felettébb idegesítő megjegyzéseket, főleg, ha elememben vagyok. Márpedig ilyen helyzetekben mindig ez áll fenn. - Várj, kitalálom. Az időjárás, vagy a munka? - Folytattam tovább, még mindig mosolyogva. Közben biccentettem neki, üljön le nyugodtan. Nagyon rég beszéltem már vele, alig futottunk össze, nem is mondhatnám, hogy behatóbban ismertem volna őt, így örültem, hogy most talán lesz alkalmam vele beszélgetni egy kicsit. Mert, ahogy az arckifejezéséből ítéltem nemigen kell attól tartanom, hogy visszamegy a stúdióba mostanában, ha csak nem akar hazamenni pihenni, akkor van rá esély, hogy elmegy. Mert az ráfért volna. |
Teljesen lefáradtam a mai próbától, már lépni sem igazán volt kedvem. Úgy döntöttem, hogy kiemegyek a kertbe, hogy kipihenjem a fáradalmaimat és hogy végre a szabadban legyek. Épphogy kiléptem, zeneszót véltem hallani. Egyből visszatért az életerőm, valami csoda folytán. Közelebb mentem, hogy megnézzem, ki az. Mikor odaértem, egy ismerőst pillantottam meg. Hogy ne zavarjam, inkább csendben maradtam. Ha észrevesz, majd észrevesz, ha nem, akkor nem. Mindenesetre megkíséreltem, hogy hallgatom, amit játszik. |
Egész laza délelőttön voltam túl, s a délutáni próba is messze volt még. Igazából csak pár aprócseprő dolog miatt kellett visszajönnöm, többek között a táncsoportot kísérni, valami bemutatóra mennek. Érdekes egy menet lesz. De még több, mint két és fél órám volt addig, míg ott jelenésem lett volna. Nem volt min aggódnom, az ebéd már kész volt, bár fogalmam sem volt, Mea, hol van. Nem baj, maximum vacsora lesz belőle. Otthon majd úgy is találkozunk. Nem sokáig agyaltam, mit kellene csinálnom, így amint kigondoltam, elhatározásomat tettek követték. Kisétáltam a kertbe, s körülnéztem. Senki nem volt itt, ez volt az én nagy szerencsém. Becsuktam magam után a stúdióba vezető ajtót, hogy a kinti hőség ne szökjön be, majd gyors léptekkel elindultam a kert hátsó része felé, ahol egy nagy fa árnyékában szolíd kis pad állt. Lényegesebben kellemes volt a hőmérséklet, mint a napon. Megálltam az ülőalkalmatosság előtt, s lecsúsztattam az eddig a vállamon pihenő hangszertokot a földre, s óvatosan a pad mellé támasztottam, majd leültem. Még egyszer körülnéztem, de a hely teljesen kihalt volt, így dologhoz láttam. Mea ma tényleg meg akart szenvedtetni a csellóval, de úgy döntöttem, mielőtt abba belevágok legalább megnézem, hegedűn, hogy szól a darab. Abszolút nem féltem attól, hogy valaki meghallja, hiszen zavarni biztos nem fogok senkit, egyébként sem volt takargatni valóm. Nem álltam az önbizalmammal a magaslaton, de tudtam, hogy nem hiába jutottam el idáig, bár ilyen magánszámba még nem kezdtem. Erről eszembe jutott Ersha, akivel valami ilyesmi szituációban futottunk össze a parkban. Miközben ezen gondolkoztam összekészítettem a hangszert, majd visszatámasztottam a tokot a pad mellé. Kotta nem volt nálam, ha még a csellón kisebb gondjaim is adódtak abból, hogy minden tiszta legyen, a darabot legalább már tudtam kívülről, így ilyen szempontból gyerekjáték volt a dolog. Lassan belekezdtem, s örültem, hogy most - jelenleg - nulla közönség nélkül, ismét csak egyedül vagyok, hihetetlenül jól esett végre így játszanom. Mint régen, de milyen régen is volt már az? |
- Jól van, persze, hogy tudom. - Mosolyodtam el. Tényleg örültem neki, hogy ennyire segítőkész volt. - Ó, tényleg nem akartalak feltartani. Menj csak és hajrá! - Biztattam, ugyanakkor kissé zavarban is éreztem magam, de próbáltam azzal nyugtatni a lelkiismeretem, hogy végül is ő kezdett el tanítgatni, akkor nem hiszem, hogy az én hibám lett volna, hogy mindebbe belementem.
- Ugyan, részemről az öröm! Szia! - Néztem utána mosolyogva, majd mikor Oli elment visszaültem a padra. Alig telt el öt perc és Lilly meg is jött, úgyhogy végre indulhattunk a délutáni programunkra. Mindig is imádtunk sétálni a városban, így most is ezt terveztük. Megvártam, míg összeszedi a cuccát, majd felkaptam én is a táskám és elindultunk a belváros felé.
//Angie el, lezárt kör// |
-Értelm.-Sóhajtottam fel.-Azért tudod hol találsz!-kacsintottam rá és reméltem hogy érti mire célzok.-Sajnálom most nekem mennem kell későre jár,mindjárt kezdődik a tánc próbám.-mondtam majd sarkon fordultam és el indultam a tánc terem felé.-Köszihogy meg ismerhettelek.Szia Angie.-mondtam a lánynak majd intettem neki és a fülesemet visssza tettem a telómba majd a fülembe.
/Oli el/ |
Látszott az arcomon, hogy tényleg örülök a dicséretnek. - Köszi. - Vigyorodtam el, közben elsöpörtem az arcomból pár kósza barna hajtincset, amely a nagy gyakorlás közben előrelendült. - Hát... Azt hiszem, inkább maradok az eredetinél. - Nevettem el magam. - De biztatóan hangzik, tényleg. Ha becsődöl a színház, legalább lesz egy tartalék szakmám. És, ha ne adj isten tényleg megtörténne, esküszöm hozzád fogok jönni tanácsadásra és beállok a stúdióhoz táncosnak. - Nevettem. - Azért nem minden ember mondhatja el magáról, hogy az előtt van tanára, hogy komolyan elkezdene tanulni. - MOsolyogtam továbbra is, de a kérdésére sikerült kissé elkomolyodnom.
- Nem igazán, kivéve azt az alkalmat, mikor a középsulis felavatónkon szivatás címen kellett táncolnom. De én inkább élveztem, mint megalázottnak éreztem volna magam. - Ujságoltam, aztán ismét elmosolyodtam. - Köszi, hogy megmutattad a mozdulatsort egyébként. Nagyon élveztem. - MOsolyogtam továbbra is. |
[60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
