|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 20:55 - |
Valahogy így néznek ki a los angelesi utcák, amin karaktered is biztos sokszor megfordul. Hangulatosak, mutatósak, de az emberek miatt mégis meglehetősen forgalmasak. |
[78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
 - Mindkettőtöknek elhiszem, egy szóval se mondtam, hogy nem. - Mosolyogtam. - Én kórusba sose jártam és most se járok. Nem tudom, miért nem... Csak nincs hozzá kedvem valamiért.
Nem tudtam, mennyire csodálhat érte úgy tényleg. Nekem mindig is az volt a természetes, hogy leülök és kiírom magamból, amit akkor érzek.
- A suliban nem tudják, mivel névtelenül jönnek ki a dalok, azt meg mondtam már, hogy miért. Egyébként meg nem szokták kérdezgetni a suliban. Hülyén is nézne ki, ha egy osztálytársam odajönne, hogy hé, te szoktál dalszövegeket írni? - Nevettem fel. |
-De, tényleg nagyon jó volt. És elhiszem, ha nekem nem is, akkor neki hidd el. Kritikus egy egyéniség, de ez a jó. Mosolyogtam. -Igen, így is lehet mondani. EGy ideig kórusaba is jártam, szóval nem unatkoztam egy percig sem. Nevettem. -Amúgy csodáhat is. Nem sok mindenki tud ilyet, ilyen idősen meg főleg. Tettem még hozzá. -A suliban tudna rólla? Faggattam, még mindig. |
- Hát azért annyira jó nem volt, de azért mégegyszer köszi. - Mosolyogtam. - Neki is tetszett egyébként.
Érdeklődve hallgattam a "történetét" annak, hogy hogyan lett zenész. Nem olyan volt, ami mindennap történik!
- Akkor szó szerint zenész családba születtél bele. - Állapítottam meg. - Nálunk senki se ért a dalszövegíráshoz. Mostohaanyám csodál érte. De ez nekem valamiért természetes és nem értem, miért csodálkozik rajta annyira. |
 -Értem. Szerintem tényleg nagyon jó volt. Chloenak hogy tetszett? Kérdeztem. Majd a kérdését hallva halkan felnevettem. -Hú, az ősök zenetanárok voltak, és a három bátyjám, meg a nővérem is zenélt, így nem is volt kérdés, hogy beállok a sorba. Mondhatnám, hamarabb kezdtem el hangszeren játszani, mint olvasni. Gondoltam bele, és kimondva tényleg fura volt kicsit. -És az lett a vége, hogy mostmár itt vagyok. Mondjuk nem az én fejemből pattant ki az ötlet, pontosabban nem magamtól. De élvezem. Szerintem neked is tetszene, mindig történik valami, az biztos. Vigyorogtam. |
- Köszi. - Mosolyogtam. Átgondoltam, hogy mióta foglalkozok ezzel. - Dalszövegírás vagy másfél éve. Nem vagyok benne teljesen biztos, lehet, hogy megvan az kettő is. Az énekléssel meg semióta, ez csak olyan véletlenül jött. Azzal elvileg csak fogok.
Még csak nemrég találkoztunk, de azért elmondtam mindent. Elvégre lehet, hogy egy helyen fogunk dolgozni, nem árt az ismeretség.
- És te mióta foglalkozol a zenéléssel? - Vetettem fel a kérdést. |
Nemsokára belekezdett a dologba, és tényleg jól gondoltam, a szöveg is jó volt, és a hangja is megvolt hozzá. Halkan énekelt, gondolom azért, mert egy ucán voltunk, de a lényeget azért hallottam. A tekintetére elmosolyodtam. -Szerintem nagyon jó volt. Mióta foglalkozol ilyesmivel? Faggattam tovább. Nem gondoltam, hogy ma még összefutok egy ilyen érdekes lányzóval, de egyáltalán nem bántam, színpatikusnak tűnt, és egyenlőre nagyon jól elvoltunk. |
Valahogy előre gondoltam, hogy az énekléses verziót fogja választani. Nem tudtam, hogy jött, csak megérzés volt. Igaz, halkan, de belekezdtem. Nem tudtam, hogy mit fog reagálni Mea. Kíváncsi voltam a véleményére, nem tudom, miért. Amikor befejeztem, érdeklődve néztem rá. Nem szólaltam meg, inkább csak a puszta tekintetemmel kérdeztem ki a véleményét. |
Csendben maradtam, miután befejeztem a kíváncsiskodást, és nem is kellett sokat várni a válaszára. Csak úgy dőlt belőlle a szó, én pedig mosolyogva, majd döbbenten hallgattam. Sikerült ismét meglepnie, de persze nem bántam, kezdtem egyre kíváncsibb lenni. -Húhaa. Jött ki belőllem előszr, majd ismét nekifutottam, és megpróbáltam valami értelmesebbet kihozni magamból. -akkor mutasd úgy. Döntöttem el a számomra nem is kérdés dolgot. A végén még énekes, és dalszerző is lesz belőlle. A komolyságát tekintve biztosan lett volna kitartása hozzá, és valamiért volt egy olyan érzésem, hogy tehetsége is lesz.. Bár a költészethez, vagy íráshoz, hívja aki ahogy akarja soha nem értettem, az iskolai irodalomanyagon kívül, persze szerettem olvasni, de írni nem tudtam nagyon, sőtt, ha őszinték akarunkk lenni, egyáltalán nem. A rímmbeszedés bátyjusaink tiszte volt, amit ki is használtak, még akkor is ha erre nem volt szükség, bár egész jól csinálták, ha azt nem vesszük figyelembe, hogy ebből legtöbbször viccelődés lett. De azért gondoltam, valamilyen szinten meg tudom ítélni, ha nem is vagyok szakértő, így vártam, mi lesz. Közben tovább haladtunk, de még mindig nem jöttek erre ilyan sokan, amin csodálkoztam is, bár lehet addig jó, amég nem keveredünk bele egy nagyobb tömegbe. |
- Otthon le vannak írva, csak papíron vannak teljes egésében. De van, amit tudok fejből úgy nagyjából is. Ha megteszi a részlet is, akkor szólj és mondom azt, ami eszembe jut belőle.
Hirtelen döntés alapján eldöntöttem, hogy beavatom abba, ami nemrég történt.
- Igen, mondtam neki. Hallott is belőle részletet. És azt is mondtam neki, hogy a mostohabátyám rájött, hogy énekelni is tudok. Úgyhogy az se gáz, ha nem versként kéne elszavalnom a szöveget, jó énekelve is, nekem megteszi. Chloenak is úgy mutattam meg.
Nem tudtam, honnan ömlöttek így belőlem a szavak. Csak úgy jött. Vártam, hogy Mea mit reagál arra, amit az imént mondtam. |
Csendben hallgattam, majd érdeklődve pillantottam rá. -Kíváncsi lennék rájuk. Mosolyogtam. Nem néztem volna ki belőlle, hogy ilyesmivel foglalkozik, de kezdett érdekelni a dolog. -Tudsz mutatni valamit esetleg? Nem gondoltam, hogy van nálla valami, de azért próba szerencse, gondoltam megkérdezem, végülis még valami jó is kisülhet belőlle. Gyanítottam, hogy egész ügyes lehet, ha már ki is adtak párat. -Chloenak mondtad? Kérdeztem, miután pár percig elgondolkozva haladtunk. Biztos voltam benne, ha megemlítette neki, akkor lecsapott rá, hisz egyrészt beletartozott a munkájába, másrészt pedig jópár embert szervezett már be a stutdióba, és általában jól jöttek ki ebből. Az új tehetségeket mindig szívesen látták, ha meg esetleg nem említette neki, akkor úgy gondoltam, ha mutat valamit, akkor szólok pár szót az érdekébe, Chloeval úgyis sok volt mostanában a dolgunk közösen. Miközben ezt így elterveztem magamban kíváncsian fürkésztem az arcát, hátha többet is megtudok. |
- A sulin kívül néha dalszöveget írok. Pár közülük ki is jött, de mind névtelenül, mert az előadók nem akarták, hogy lehúzza a hírnevüket, hogy én írom a dalaikat és nem valami hivatásos dalszövegíró. Elvileg azért, mert kislány vagyok. - Most is előadtam a sztorit, ugyanúgy macskakörmözéssel a kislány szónál.
Hirtelen nem tudtam, hogy abba beavassam-e, hogy Chloe énekest is akar belőlem csinálni, mert ez még nem száz százalék, úgyhogy ezzel kapcsolatban csendben maradtam. Helyette körbenéztem az utcában. Hangulatos hely volt. Itt kevesebb ember járkált, mint máshol. Igazából ebbe az utcába még nem igazán jöttem be, de első látásra megtetszett. Nem volt az a nagy forgalom, nyugodt volt az egész. |
-Végülis nekem is. Mondtam, de azért lassan csak elindultunk, úgy gondoltam, valahol csak kilyukadunk majd. -És mit csinálsz sulin kívül? Vagy van valami hobbid? Kérdeztem, miközben betértünk egy csendesebb utcára. Lassan mentünk, nem siettünk sehova, és közben rájöttem, hogy az egyik olyan irányba kanyarodtunk, ahonnan egy jó kis séta vitt haza, legalább azt is megoldom, végülis addig hogy odaérjünk, még volt idő bőven. Elnézelődtem, miközben a válaszát vártam, ritkán jártam erre, csak akkor ha sétálhatnékom volt, mint most is. |
A lány eléggé elmerült a plakát tanulmányozásában, így egy darabig nem is válaszolt. Elmosolyodtam. Látszólag őt is nagyon lenyűgözte a remekmű. De nemsokára rámköszönt, sőt, egy kérdést is mellékelt mellé. Gondolkoztam rajta, mit is kéne mondanom, de hát sohasem szoktam álnevet felvenni, ráadásul most mit vesztek, ha elárulom?
- Maire Moore. - Feleltem mosolyogva. Most, hogy jobban végignéztem megállapítottam, hogy láttam már valahol. Talán a stúdióban, de nem vettem volna biztosra. Sok ember megfordutl ott, s általában könnyen megjegyeztem az arcvonásaikat, de a legtöbbjüknek vagy elfelejtettem a nevét, mielőtt újra találkoztunk volna, vagy csak éppen nem jutott eszembe, már ha tudtam egyáltalán. Hát elég kínos. Mindegy, biztos túléltem volna, de nem akartam kockáztatni, hogy zavarba hozzam saját magam. Azért ennyire mártír mégsem vagyok. Miközben ezen gondolkodtam, újra végigfutott tekintetem a programlistán. Már csak alig egy hét volt a buliig. Húh. Nagyon izgultam. Szerintem soha nem voltam még ilyen izgatott egy fellépés előtt sem.
- Nagy buli lesz itt jövő hétvégén. Szerintem az egész város ott lesz, mert itt aztán mindenki talál magának valót a rock-tól a klasszikusig. - Mutattam a Sarah Thompson koncertet hirdető sorra a rock-nál. Hát klasszikusként simán jellemezhettem volna azt, amivel én készültem, de ennyire már nem voltam egoista. És még nem is lett volna teljességgel igazam, mivel tekintettel a vegyes zenei ízlésre abszolút vegyes műsorral készültem, aminek összeállításában több embertől is kértem segítséget, többek között Jasmine-től is. Nagyon jóban voltunk, és támogattuk egymást, pedig nem olyan rég ismerkedtünk meg, de hihetetlen jól kijöttünk, és ennek nagyon, de nagyon örültem. Gondolataim hirtelen visszakanyarodtak a lány nevéhez, s kilétéhez, mivel újra ránéztem. Épp erőt vettem volna magamon, hogy megkérdezzem a nevét, mikor ismerős hangra lettem figyelmes. Megfordultam, és széles mosoly jelent meg arcomon, mikor megláttam a hozzánk közeledőt.
- Ó, szia, Anen! - Köszöntem neki vidáman. - Látom, téged is idecsalt. - Kuncogtam fel, vetve egy pillantást a szinte ragyogó plakátra, majd visszanéztem a fiúra. - Félek tőle, hogy Jasmine pótszékeket fog hurcoltatni velem jövő hétvégén, mert többen jönnek a tervezettnél. - Nevettem fel. - Annyira látható helyen van, hogy kiszúrja az ember szemét. Na nem, mintha baj lenne. - folytattam mosolyogva. - Mi a helyzet veled? - Kérdeztem aztán, hiszen már elég régen találkoztunk, persze ismertük egymást. Aztán visszanéztem a másik lányra, hiszen őt sem akartam kihagyni a beszélgetésből, s inkább csendben maradtam, egyrészt, hogy megvárjam Lovedie válaszát, másrészt pedig, hogy a lány is érvényesülhessen. Aztán egyre jobban sürgetni kezdett lassacskán a gondolat, hogy mennem kéne, mert még elég sok dolgom volt, többek között a jövő hétvégi műsortervvel. Így sietve, kissé zavarban köszöntem el tőlük:
- Ne haragudjatok, de muszáj mennem. Majd később találkozunk! Sziasztok! - Mondtam mosolyogva, majd sietve elindultam haza. Még visszaintegettem nekik, s reméltem, azért ők jót beszélgetnek majd.
/Maire el/ (Folytassátok nyugodtan, csak neki a húgával kéne összefutnia :D) |
| Veronika Celtar
Hát igen a szemem ne csal meg sose egy nagy plakát Tehetségek Fesztiválja. Igen tudom mi ez nagyon jó lett a plakát. El is álta szavam mikor felkértek hogy tartsak interaktív órát a fesztiválon. Még csak most jöttem de ahogy elnézem a helyzetett kell a dalszövegíró ide. El is mosolyodtam ezen a gondolatomon és néztem a színes plakátot egy két programra én is tervezek elmenni biztos jó lesz. Észre se veszem hogy egy vörös hajú korombeli lány áll mellém és csak akkor veszem észre mikor rám köszön.-Szia! Igen nagyon szép lett. Téged hogy is hívnak?-kérdezem mert mintha már látta volna a studióan mikor körül néztem de nem tudtam ki ő. Majd én is bemutatkozok.-Veronika Celtar.-mielőtt jobban belemélyedhettünk volna a beszélgetésbe. Egy fiu közeledett felénk majd ránk köszönt.~Na őt tényleg nem ismerem.~mondtam magamban de az illem az illem hát visszakőszöntem.-Szia.-de most egy kicsit vissza pillantottam a plakátra és a kimaradt két sort elolvastam majd újra a körülöttem lévőkre figyltem. |
Lovedie Baudry /Anen/
A másnap mindig jobb - szoktam mondogatni. De ez nincs így, ha nem azzal töltöd akit szeretsz, már ha van kit szeretned. Nem tudom eldönteni, hogy melyik opcióval járnék a legjobban. S hát így történt, hogy drága kollégáim hosszas megbeszélés után, amiből engem persze kihagytak, szerveztek nekem egy randit. Boldogtalannak véltek, pedig a nap minden egyes percében szétrepesztem az arcomat fülig érő mosolyommal. Azonban úgy néz ki ez nem elég nekik, bár tudnám, hogy miért nem. Tehát kénytelen-kelletlen de elmentem az általuk megbeszélt találkozóra. A lány valóban szép volt; alacsony, barna tincsei melléig értek, és egészen karcsú volt, mellesleg elbűvölő volt a mosolya. Csakhogy a randi helyett, inkább volt baráti beszélgetés, és rajongás az ő részéről. Így hát nem történt semmiféle érdemleges, amit igazán szóvá tehetnék hívogató kollégáimnak. amint vége volt a randinak, már rögtön telefonáltak is. Csak azt nem tudom, hogy honnan tudták percre pontosan, hogy mikor köszöntem el a lánytól.
Némiképp lehangoltan róttam az utcákat, nézegettem a kirakatok színes fényeit. Nem is igazán figyeltem, hogy merre megyek, csak vittek a lábaim. Viszont egy ismerős alakot így is kiszúrtam, hogy igazán nem is az embereket néztem. Haloványan elmosolyodtam és megközelítettem a plakát előtt álló Mairet.
- Sziasztok - köszöntem rájuk, a két lányra. - Ó, az új plakát... - néztem meg jobban. Az én véleményemet kérték ki először, mikor még nem is került ki az utcákra, hogy megfelelő-e. És amint rábólintottam már került is ki. Habár semmi közöm nem volt a plakáthoz, mégis megtisztelőnek éreztem, hogy kikértek a véleményem egy olyan szakmai területen, amiben nem is igen vagyok jártas. |
Kihasználtam, hogy végre egy kicsit jobb idő van, és rávettem magam egy sétára örömmel véve tudomásul, hogy végre van szabadidőm. Azért nem volt túl meleg, így alaposan felöltöztem, mielőtt elindultam volna otthonról, de aztán nekivágtam. Jól esett az utcákat járni a nagy nyüzsgés ellenére, ami általában zavart, de most mégis valamilyen különös módon megnyugtatott. szemeimet kíváncsian járattam körbe a járó-kelőkön, akik közül jópáran meg is néztek maguknak. Hát jellemző. De legalább nem állított meg senki, és nem kellett testőr sem. Még legalábbis. Nem is nagyon szívleltem volna, ha valaki mindig biztos távolságból követ, bár afeladatuk nemes és igen figyelemreméltó, de frusztrált volna a tudat. Nem voltam az a típus, és azt hiszem ,sohasem fogok megváltozni e tekintetben. Persze, ha a szükség megkívánja kénytelen leszek elfogadni, s azt hiszem, erre még képes leszek, ha megkedvelni természetemnél fogva nem is. Nem azt mondom, hogy benyomult volna az illető a magánszférámba, de akkor is idegesített volna. de szerencsére egyenlőre annyira Jasmine árnyékáan tudtam maradni, hogy ilyen óvintézkedéseket még nem kellett neni. Persze így is sokan köszöntek, és sokan meg is állítottak, én pedig nem restelltem velük beszédbe elegyedni, persze bizonyos határok között, és soha nem árultam el semmi olyat, ami titok, vagy túl bennfentes lett volna. Ennyire azért járatos voltam már a dolgomban, szerencsére.
Jól esett a friss levegő. Ugyanis két alapos készülés között terveztem a kis kiruccanásom, mert az, hogy nem voltam a stúdióban nem jelentette azt, hogy nem dolgoztam. Méghozzá a jövő hétvégére volt ez a nagy felhajtás. Annyira kíváncsi volam már, milyen is lesz a buli! Mindenki erről beszél: a munkahelyemen, a munkahelyemen kívül, szerintem fél La-nál ez a sláger, persze teljes mértékig érthető. Mióta itt voltam az Államokban, azt hiszem, ez lesz az első igazán nagyszabású fellépésem. És tudtam már, hogy ezután mi következik. Több hírnév, ismertség persze, nem, mintha őrülten vágytam volna rá, de azért gondoltam, hogy jól fog esni, persze ízléses határokon belül. Na és azzal együtt jár majd a több pletyka. A múltkori drogozásos Jasmine-nal ehhez képest még kiskutya farka sem volt. Ezt a részét viszont nem szerettem már annyira, de, mint, ahogy aranytorkú barátnm is elmondta az utóbbi időben párszor, meg kell szokni. Az pedig csak menni fog.
Ha már itt tartunk a bulinál. Az utca túloldalán, amin épp haladtam, azzal átellenben egy színes fényekkel kivilágított óriási plakátot vettem észre. És már innen láttam a villogó betűket: Sztárok fesztivelja 2013. Gondoltam, legalább megnézem, mit alkottak a designer-ek, így megfontoltan, mégis kíváncsi tekintettel, de nyugodt tempóban sétáltam át az említett helyre. Nem csak én bámészkodtam, felfedeztem egy másik hasonló korú lányzót is mellettem, aki szintén nagy szemekkel nézte a plakátot, ha nem jobban csodálkozva.
- Szia. - Köszöntem rá mosolyogva. - Egész szép lett, nem? - Intettem a plakát felé érdeklődve, majd végigfutottam a kiírt programot. Csábító volt a hirdetőszöveg, biztos elmentem volna megnézni. De hát én majd belülről figyelem az eseményeket, hiszen a nevem ott szerepelt a fellépők közül. Nem voltam egy izgulós fajta, most mégis összeszorult kicsit a gyomrom, ahogy meghallottam. Egy órán keresztül kell majd elkápráztatnom a várost. Elmosolyodtam. Jónak ígérkezett, igazi kihívás volt. |
| Veronika Celtar
Nem rég érkeztem Los Angeles-be most épp az utszákat járom kicsit meg akarom ismerni a környéket és remélem kis zenész csapattal is találkozok. Ahogy sétálok az utszán és nézem a partot ami egy kicsit látszik csak elkezdek magamban dünnyögni. Tipikus megint költök nem mintha baj lenne csak kicsot ideges vagyok hogy ne nézzenek teljesen dilisnek most hogy idejöttem. Tehát kicsit folytott motyogás mellet mentem forgolódva az utszán. Hangulatos hely kávézók studiók egymás hegyén hátán. Ekkor valami érdekeset látok az utsza egyik tőlem távolabbi részén. Tippem sincs mi lehet az de hála kiváncsiságomnak elindulok felé. ~Vajon mi lehet?~mondom magamban izgatottan. Ilyen lelki állapotban mentem az utszán affelé az idegen dolog felé. |
Valahogy így néznek ki a los angelesi utcák, amin karaktered is biztos sokszor megfordul. Hangulatosak, mutatósak, de az emberek miatt mégis meglehetősen forgalmasak. |
[78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
