|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 20:55 - |
Valahogy így néznek ki a los angelesi utcák, amin karaktered is biztos sokszor megfordul. Hangulatosak, mutatósak, de az emberek miatt mégis meglehetősen forgalmasak. |
[78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
 "Not bad" arckifejezéssel bólintottam egyet. -Hát igen, nekem sem könnyítik meg az életemet az ilyesmik. Csak csinálj úgy, mintha ott sem lennének. Ennyi az egész. Nálam legalább is általában beválik. -Na jó, azért szoktam figyelni rá, éppen mit csinálok. Nem, mintha nem tenném ugyanezt a négy fal között is, vagy akárhol is legyek egész álló nap. -Szóval akkor nem drogoztok együtt? -billentettem oldalra a fejem. Az az igazság, hogy néha egy-egy koncert előtt jól esik elszívni egy füves cigit, de amúgy semmi komolyabbat nem tolok rendszeresen. Vigyáznom kell az egészségemre, ha bírni akarom még ép ésszel egy darabig ezt a tortúrát. -És mi van a kajával? Fogadjunk, csak thai éttermekben ebédelsz, akkor is csak salátát és haldarabkákat apró kockákra vagdosva. -vigyorodtam el. Jó lehet diétázni. |
Lou tényleg csak jót akart, amikor megjegyezte, hogy lehetnék természetesebb, mégis majdnem hisztérikusan felnevettem, végül aztán csak nagy levegőt vettem, kedvesen rámosolyogtam és válaszoltam:
- A te társaságoddal nincs gond, hidd el. És tudom, hogy sétálhatunk barátiasan, de ezt valószínű a pletykavadászok nem tudják és az önbizalmam az irányukba a nulla alatt van - úgy döntöttem, akármibe kerül, elmesélek neki valamit, ha már itt tartunk. - Amikor elkezdtem a stúdiónál dolgozni és az előző tulajdonossal, Jasmine-vel munkálkodtunk egy dalon éjszaka, bent voltunk hajnali ötig. Aztán érte jött a férje, én pedig gyalog indultam haza, együtt jöttünk ki a stúdióból. Erre másnapra az lett az újságokban, hogy megvádoltak mindkettőnket, hogy ferde hajlamaink vannak, pluszban együtt drogoztunk. És, hogy Jasmine biztos valami titkos dologban van benne, vagy rejteget valamit, csak azért, mert a kocsijuk sötétített üvegű. Jaj, igen és még azt is állították, hogy kést emelt a férjére, vagy a két lányára, már nem tudom, de a lényeg, hogy távol állt tőle minden ilyesmi. Ezek után valahogy nem tudok a lesifotósok arcába mosolyogni, nem is magam miatt, mert nem érdekel. Bár szerintem 99%ban túlmennek a normális határán, de ezt valószínű sokan máshogy látják - fejeztem be végül és közben próbáltam olyannak tűnni, mint aki épp csak barátilag cseveg valakivel. - Lehet, hogy valaki élvezi, ha ilyeneket terjesztenek róla, de én nagyon nem. Szerencse, hogy Jasmine még aznap délutn megcáfolta - fejeztem be. |
Szépen, kényelmes tempóban sétáltunk végig az utcákon. Valahogy úgy tűnt, mintha Maire-t egy kicsit jobban idegesítené a hirtelen jött fotózás. Talán ő még nem szokta meg, vagy alapból van ilyen fóbiája. Hát nem tudom, nekem annyira nem volt kifogásom ellene, vagy legalább is megtanultam tűrni és mindig úgy csináltam, mintha élvezném. -Naa, azért egy kicsit lehetnél természetesebb. Tudod, mintha élveznéd a társaságomat. -nevettem fel halkan. -És amúgy meg stúdiótársak vagyunk, úgyhogy sétálhatunk barátiasan, nem? Nem kell izgulnod. Az az igazság, hogy akár beszélgethetünk is. -Na jó, tényleg címlapsztorira számítottam, vagy minimum egy második oldalas cikkre, mert hát Maire elég szép volt. Egy kicsit idősebb nálam, de igazából messziről nem tűnhet fel senkinek a magassága miatt. Nem, mintha én akkora lennék, de na. |
-Ó, értem. Akkor üdv itt. És hogy tetszik a hely? Honnan jöttél erre? –Kérdeztem, én sem a nevéből, sem másból nem jöttem volna rá most, bár lehet, bennem van a hiba, mondjuk igaz ami igaz, fáradt voltam eléggé. Csendben bámészkodtam tovább, épp azon agyaltam, mit kéne mondani, hogy ne nyúljon túl hosszúra a csend köztünk, amikor végül ő törte meg. –Csellón és fuvolán játszom. –Feleltem végül, majd majdnem visszakérdeztem, hogy és ő, végüll módosítottam a kérdésen. –És te milyen műfajban énekelsz általában? –Kérdeztem végül, majd az arcát fürkésztem, és azon töprengtem, nem kéne-e beülnünk valahova, mivel elég fura volt, hogy az utca közepén ácsorgunk már vagy tíz perce. Bár engem nem zavart, de ki tudja, lehet jó ötlet lett volna. |
 -Huh...igen mostanában jöttem. Énekesként tevékenykedek...-mondtam mosolyogva. A tömeget fürkésztem egy ideig majd megtörtem a csendet.
-És milyen hangszeren zenélsz?-kérdeztem tőle majd tovább néztem egy tömeget. Egy kicit elnevettem magamat mikor egy nő neki ment az oszlopnak, de nem akartam bunkó lenni ezért a szám elé raktam a kezemet és úgy próbáltam a nevetésemet visszafolytani. |
Kíváncsi tekintettel vártam tehát a válaszát, majd homlokráncolva néztem rá, mikor elnevette magát. Nem értettem, mi ezen olyan vicces, így kérdő pillantást vetettem rá, bár nem kérdeztem semmmit, gondoltam, majd elmondja, ha szeretné. De az is lehet, hogy valamiről én maradtam le, amit az utcán látott, néha elég fura dolgokat lehetett látni, ha az ember sokáig nézelődött erre az utcákon. Szóval ötletem sem volt, min mulat, de örültem, hogy jó kedve van.Az meg az én hibám volt, hogy magamat adtam, és sikerült elgondolkoznom, ha tényleg erről volt szó, és azért maradtam le. –Óh. Igen, én ott. A zenészek között dolgozom. –Mondtam meglepetten, mostmár logikus volt, honnan lehetett ismerős. Bár személyesen még nem beszéltünk, de akár láthattuk egymást a folyosón. –És te melyik részen ténykedzs? Mostanában jöttél? –Kérdeztem, kíváncsi voltam, hol dolgozhat a stúdión belüll, de a második kérdésemre sejtettem a választ, azért jobbnak gondoltam megkérdezni. Bár ha már ezer éve itt tengeti a napjait, akkor elég kínos lesz a dolog, bár akkor biztosan találkoztunk volna már. Eltűnődve bámultam tovább a tömeget, jó volt ez a viszonylagos nyugi, már ha ezt annak lehetett nevezni, bár nekem a sok megbeszélés után ez egyenesen megváltás volt. Persze szerettem a munkám, de úgy éreztem, eléggé elhúzódtak a tulajdonossal kapcsolatos tárgyalások. Végül eszembe jutott, hogy így megint el fogok veszni a gondolataimban, és talán ismét elvesztem a fonalat, végülis ez már mindennapi volt nállam, de végül Adelere néztem, hátha válaszol a kérdéseimre, amikkel elárasztottam szegényt. |
Elnevettem magamat, mert magamban és is ezt a kérdést tettem fel magamnak.
-Hát...ha a Pink Studio-ban "dolgozol" akkor onnan ismerhetjük egymást...-mondtam és a dolgozol szónál egy idézőjelent mutattam a két ujjammal. Egy picit megigazítottam a hajamat majd mosolyogva a válaszára vártam. |
-Akkor örülök Adele. –Mosolyodtam el, elég fura vezetékneve volt, nem tudtam, honnan jöhetett. –Új vagy errefelé? –Kérdeztem, elég fura kérdés lehetett, többezren járkártak erre naponta, de valahonnan derengett, hogy láttam már valahol., de fogalmam nem volt, honnan ismerős. Fura volt, de kíváncsi voltam. –Nem ismerjük mi egymást? –Kérdeztem, végül, tényleg érdekelt, bár erre az ember ennél kétesélyesebb kérdést fel sem tehetett jóformán. Én legalábbis az utóbbi időben ezt tapasztaltam. És ki tudja. A végén még az is kiderül, hogy egy a munkahelyünk. Az új vezető egész sok meghalgatást tartott mostanában, ami kellett is, eléggé kihaltunk, ha itt ki lehet halni. Mit ne mondjak, jó volt a fellendülés, az tuti. Ránkfért már,, és tényleg jól esett látni, hogy ismét ennyien sürgölődnek a színház, és a stúdió körül, már alig vártam, hogy ismét pörögjön az élet. Sikerült elkalandoznom, és reméltem, nem kérdezett valamit idő közben, amit elmulasztottam a nagy agyalás miatt. |
 Akkor tudom miért volt annyira ismerős.
-Adele Koncz, de becéznek mindenhogy...-mondtam egy nagyobb mosollyal majd kezet ráztam vele. Szoktak minden félén becézni. Már voltam Eleda is. Eléggé furcsáltam azt a barátnőmet amiért így szólított, de neki így volt jó. Végülis megfordította a nevemet. De már Leda is voltam. Az a nevem magyarosított megfordítása. Jól kilogikázom most, de na. Ilyen vagyok (XD). |
-Hát, akkor jó, már kezdtem megiedni. –Mondtam megkönnyebbülten, örültem, hogy nem lett különösebb baja. Figyeltem ahogy a falnak támaszkodik, majd jobbnak láttam mellé húzódni, mielőtt megint nekemjön mégvalaki, és tényleg elsodor innen. Én is a falnak támaszkodtam, egy bolt volt mögöttünk, ha nem tévedtem. Igazából nem számított túl sokat, de azért jó volt tudni. –Ó, igazad van, majd elfelejtettem. –Kaptam fel a fejem a következő kérdésére, jogos volt, az biztos, nekem valahogy kiment a fejemből. Na, akkor ki is ütötte be a fejét végül? Elméletileg ő, de az utóbbi jelenet után nem csodáltam volna ha fordított helyzet állt volna elő. –Meara Moore. Nagyon örülök. –Nyújtottam végül kezet mosolyogva.
|
-Hát csak egy kicsit beütöttem a fejemet, de különösebb bajom nem hiszem, hogy lenne!-mondtam mosolyogva majd a közelben lévő falnak dőltem, mert egy picikét megszédültem. Néhány emberen csak néztem ahogy siet. Viszont hova siet? Mondjuk nem az én dolgom tehát nem nagyon foglalkozok velük.
-Ahm...hogy hívnak?-kérdeztem ha már így összefutottunk vagyis először találkoztunk. Valahonnan ismerős volt, de nem tudtam beazonosítani. Na mindedj. Mikor már nem szédültem csak meredtem magam elé akkor éreztem azt, hogy valakik tényleg mennyire sietnek. Gondolom a forgalom. Vagy a család. Jut eszembe nekem majd anyámat is fel kéne hívnom. Mondjuk majd minden amaga idejében. |
Nyugodt arcal ácsorogtam egy pár perce az egyik sarkon, élveztem, hogy nem kell rohannom sehova, bár körülöttem jóformán mindenki így tett. A nyüzsgést már megszoktam, így ez sem zavart, addig, amég végül valaki nekem nem ütközött. A lendületétől csúsztam hátra pár centit, majd döbbent tekintettel néztem a lányra. Nem volt ismerős, még nem találkoztunk. Nem mintha olyan sok embert ismertem volna erre, de azért erre már most rájöttem. –Szia. Semmi gond. –Mondtam végül, mikor szóhoz jutottam. –Segíthetek valamiben? Jól vagy? –Követtem a mozdulatait, mikor az a fejénél állt meg. Nekem végülis semmi bajom nem volt, nem is haragudtam rá, ilyen mindenkivel előfordul. Na, meg vessek magamra, ha februárban csak úgy ácsorgok a forgalmas utcán, ahol mindenki rohangál. Bár azt hiszem, engem is meg lehetett érteni, de nem is ez volt most a kérdés. Kíváncsi tekintettel fürkésztem a velem szemben álló lányzót, a válaszát várva. |
Teljes nyugodtsággal ballagtam az utcákon. Jól éreztem magamat és mivel nem vagyok annyira fázós típus ezért csak egy vastagabb pulóver volt rajtam. Szépen végig baktattam az egyik kisebb utcán mikor valakibe belebotlottam és egy csodásat estem. Beütöttem a fejemet, de amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam.
-Bocsi elbambultam...-mondtam egy kicsit félősen. A kezemet a fejemhez kaptam majd elmosolyodtam, hogy ne látszódjék, hogy fáj a fejem. |
Az utóbbi pár hét és akár már hónapnak is lehetett volna mondani, teljesen leszívta az energiáimat. Kikapja, mit kap, miértkap, és egyáltalán mikor viták, és megbeszélések sorra követték egymást, és az én idegrendszeremnek is megvoltak a maga határai. Voltak napok, amikor úgy éreztem, fogom magam, kiszálok, és hazáig meg sem állok. De nem tettem. Egyrészt mert imádtam az itteni munkám, másrészt Maire-t sem hagytam volna itt, harmadrészt pedig a makacsságom is jelen volt, és már csak azért is végig akartam csinálni, ami előttünk van. A napokban végre megszültük a döntést. Egy álmatlan este jutott eszembe a producer, akivel lassan egy éve futottam össze a kertben, és üzleties modora ellenére is szimpatikusnak tűnt. Főleg a lemezötlettel. Nos, aztán felvetettem, mégtöbb lehetőségen lehetett vitatkozni, aztán csak rá maradt a dolog.Én örültem neki, talán így volt a legjobb. Személyes gratulációra még nem volt alkalmam, ugyanis a hír bejelentése óta nem találkoztunk, de mindenképp meg akartam elyteni, viszont előtte úgy éreztem, hogy végre kiszellőztetem a fejem, és ezen egy percig sem agyalok tovább, így nekivágtam az utcáknak. Tömeg volt, de nem zavart, nem siettem sehová, ráérős léptekkel sétálgattam a rohanó emberek között, miközben nyugodtan nézelődtem. |
 Egy ideig csendben maradtam, ahogy folytattuk az utunkat. Elővettem a mobilomat a zsebemből, hogy megnézzem, mennyi az idő. Ami jól elszaladt, szinte észre sem vettem. Visszacsúsztattam a zsebembe a mobilt.
- Nem is vettem észre, hogy így elment az idő. Haza kéne mennem, ha nem baj. - Mondtam. - Örültem a találkozásnak, remélem fogunk még találkozni, szia! - Mondtam mosolyogva.
Muszáj voltam hazamenni, ezért az elköszönés után elindultam. Egyszer még visszanéztem Meára, aztán véglegesen folytattam az utamat.
/Lana lelép, lezárva/ |
-Én sem. Mondtam elgondolkozva. És igazolva szavaim, tényleg csendben maradtam, de kicsit már kezdett idegesíteni a csend. Elgondolkoztam rajta, hogy hazafelé kéne vennem az irányt, de még nem döntöttem el, így nem szóltam semmit, végülis úgyis arrafelé mentünk. Mosolyogva lépdeltem mellette, teljesen a gondolataimba merülve, azt is elfelejtettem, hogy tulajdonképpen azon kéne agyalnom, hogy mit mondjak. Grat Mea, ügyes vagy. Szidtam magam gondolatban, de ez sem térített nagyon észhez, ezen is látszott, hogy elfáradtam, és kifogytam a témából, ami ritkán fordult elő, de ilyen is kellett néha. |
- Akkor nem vagyok ezzel egyedül.
Egy ideig csendben maradtam és másfelé járt az agyam, közben pedig nézelődtem. De nem tartott túl sokáig, megszólaltam, csak épp nem valami normálisat.
- Hú... hát nem tudom, mit tudnék még mondani.
A legkisebb fogalmam sem volt róla. Kattogott rajta az agyam, de nem sokra jutotam vele. |
Csendben haladtunk, és már kezdtem azon törni a fejem, hogy mit mondja, amikor megszólalt. -Én ais ritkán járok erre. Mondtam, és tényleg így volt, bár márpárszor megfordultam itt, de nem volt gyakori, de most jól esett sétálni egyet, főleg úgy, hogy egy beszélgetőpartánert is sikerült szereznem. Útközben megigazítottam a hangszert a vállamon, lehet már páran megnéztek miatta, de nem nagyon zavart, meg nem is figyeltem, a szokásos útvonalon, amerre általában hazamentem féligmeddig már megszokták az emberek, de eleinte ott is megnéztek maguknak, főleg mikor mind a kettő nállam volt, bár most azthiszem nem lett volna kedvem cipelni anyji mindent. De mindegy is, mivel csak ez volt nállam, és mostanra eléggé belejöttem a hurcolkodásba, volt rá időm bőven. Idegesítette, hogy nem tudtam mit mondani, lehet azért, mert eddig majdnem folyamatosan beszélt valamelyikünk, de egyenlőre még nem kezdett kínossá válni a csend, bár reméltem, hogy ez nem fog bekövetkezni. |
- Tudom, hogy nem így gondoltad. - Mosolyogtam. - Csak úgy mondtam megállapíásként.
Mivel nem szólalt meg, azon járt az agyam, hogy mit is tudnék még mondani. Vagy kérdezni. Végül sikerült egy normális kijelentést összehoznom. Nem tudom, hogy jött a képbe, de legalább nem maradtunk csendben.
- A városnak ezen a részén még egyáltalán nem jártam. - Mondtam. - De lehet, hogy ezentúl fogok.
Hirtelen ennyi tellett tőlem, nem tudtam, hogy mit is mondhatnék még. |
-Hát igen, az biztos furán hangzana. De nem is teljesen így értettem. Mosolyogtam. Majd csendben maradtam, nem tudtam mit mondani, így vártam, hátha ő majd továbbviszi a beszélgetést, most jöttem rá, hogy azért kicsit ki is fáradtam ma. Körbenéztem és rájöttem, hogy egyész messze eljöttünk már, majd az órámra esett a pillantásom. Jó ideje beszélgettünk, de csak úgy repült az idő, ez is azt mutatta, hogy milyen jól elovltunk eddig. |
[78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
