|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 20:25 - |
Zsúfolt, forgalmas, népes. Talán ez az, ami elmondható róla. A város szíve, kétség sem fér hozzá. |
[101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
- Akkor sok sikert így előre is. - Mondtam mosolyogva, miközben elindultam a legközelebbi kávézó felé. - Hú, jó neked. Bárcsak én is elmondhatnám ezt magamról, hogy mostanában mindenre ráérek. - Sóhajtottam fel. Közben tovább sétáltam, s felhangzott tőle a kérdés, amit rendesen megmosolyogtam.
- Néha elég rémisztő, hogy ennyi ember tudja, hogy ki vagy. Nektek pedig tudják úgy tisztelni a munkátokat, hogy nem ismerik az arcotokat. Ne érts félre, nem bánt és nagyon jól esik. Csak néha megrémít, hogy, mennyire beleestem ennek az egésznek a közepébe. - Magyaráztam lelkesen. Jó volt megosztani valakivel az ilyesfajta gondjaimat, Lana pedig kiváló beszélgetőtársnak tűnt. Már, ha nem unta még. Közben befordultam a kávézó utcájába, ha minden igaz, Lana is követett.
Folyt. Köv: Francia kávézó |
 - Elvileg pár nap múlva, ha jól tudom. - Mondtam. Már vártam azt a "pár nap múlva napot", de kicsit izgultam is miatta, csak nem igazán mutattam ki. Az izgulásomra nem tudtam választ adni, bár szerintem ez minden kezdőnél így lehetett és nem én voltam így vele egyedül.
- Persze, hogy ráérek! Mostanában mindenre ráérek. - Nevettem fel.
Amikor meghallottam a dudálást, egy kissé összerezzentem, de nem volt nagy cucc. Aztán kapcsoltam és fogtam az adást, mikor rápillantottam, aztán Maire-re. Érthető volt, még egy teljesen kívülálló is értette volna, azt hiszem.
- Hogyhogy? - Kérdeztem. Sejtésem volt, hogy mire mondhatja ezt, de nem voltam száz százalékra biztos ebben. |
Félrebillentett fejjel néztem a lányt várva, hogy megeméssze a hallottakat. Elmosolyodtam, mikor kinyögte, hogy rendben. Igazából nem vártam semmi viszonzott monológfélét tőle, sőt, mitöbb már szégyelltem magam a szómenésemért, de hát ez van, néha kijön belőlem. Szóval úgy döntöttem, hogy egy picit, de tényleg csak egy picit terelem a témát.
- Na, és mikor kezdesz? - Érdeklődtem kíváncsian, miközben fél szememet Lana-n tartva lenéztem az órámra. Még egy órám volt, mire vissza kellett érnem a stúdióba, így kis töprengés után, megvárva a válaszát megszólaltam.
- Beülhetnénk valahova egy üdítőre, vagy nem is tudom. Ha ráérsz. Mert részemről már nem érdemes semmit csinálnom, egy óra múlva mennem kell. - Sóhajtottam fel, aztán kérdő tekintettel vártam, hogy feleljen valamit, majd riadtan kaptam oldalra a fejem, mikor rámdudált egy autó. Kíváncsian néztem oda, s hallkan felnevettem, mikor a sofőr felém mutatott egy képet - hátuljával - amit még a buszturnén dedikáltunk neki Jasmine-vel. Emlékeztem az arcára. Rámosolyogtam, intettem neki, ő pedig kb. olyan arccal hajtott el, mintha karácsony lenne. Szerettem, hogy így odavannak az emberek, tényleg. De néha már túl sok volt.
- Kezdem nagyon irigyelni a dalszövegírókat. - Nevettem ismét, de nem voltam benne biztos, hogy Lana érti, miért is mondtam ezt most. Mindegy, már így is kicsit hibbantnak tart, ezt biztosra vettem. |
- Akkor ezt eltaláltam. És igen, valószínűleg én is ott fogok.
Szóval Chloetól tudja. Nem tudtam, hogy így csak pár ember ismer névre, vagy a fél stúdió. Vagy talán az egész.
- Köszi. - Mosolyogtam.
Amikor elkezdett magyarázni, valahonnan sejtettem, hogy hosszú lesz.
A megérzésem pedig nem csalt. Közben csak párszor bólogattam és igyekeztem nem elveszteni a fonalat. Nagyrészt sikerült is, és nem csak értetlen fejjel néztem előre. Amikor befejezte, egy pillanatra elgondolkoztam, magamban próbálam átdolgozni, amit az imént mondott.
- Rendben. - Szólaltam meg végül bólintva. Hirtelen ennyi jött ki a számon. |
Szaporán bólogattam. - Igen, ő az. - Mosolyodtam el végül. Eszes lány volt, bár egyébként Mea neve nem túl mindennapi, nem nehéz megjegyezni. Az enyémmel összekeverni annál inkább, volt már ebből pár vicces és pár nem épp vicces incidensünk is. Most én lepődtem meg, de csak egy kicsit, nem is tudom miért, számtalan helyről tudhatta. Végül is múltkor Lauren a cd-borítóról ismert fel. Majdnem.
- Igen, tényleg ott dolgozom. - Helyeseltem. - És elviekben te is ott fogsz, ha jól informált vagyok. Ezt történetesen nem a húgomtól tudom, hanem Chloe Smarter-től, tőle is csak azért, mert most épp vele dolgozom, és mikor múltkor beszéltünk, pont azokat a dalszövegeket nézte át, amiket bevittél neki. - Vettem elejét pár újabb kérdésnek. - Őszintén szólva nekem is megmutatta. - Ezt már kissé feszengve vallottam be. - És tetszettek. - Jelent meg széles mosoly az arcomon egy kis hatásszünetet követően. - De komolyan mondom. Egyébként nem néznének egoistának, nem is azt mondom, hogy járj "Dalszövegeket írok!" jelvénnyel a mellkasodon az utcákon, csak egyszerűen van mire büszkébbnek lenned, ennyi. Nem vagyok dalkritikus, nem értek hozzá, de elhiheted, láttam már pár szöveget és azért megtanultam kiszűrni, hogy mit szeretnek az énekesek, meg a rajongók. - magyaráztam. - Igazság szerint amikor összefutok valaki olyannal, aki tegyük fel, hogy nem ismer, még hírből sem, és nem egoizmusból mondom és megkérdezi, hogy mivel foglalkozol? Én meg szépen, mint a jókislány elmondom neki, felsőbb körökben, mondjuk egy diplomatánál akkor én mindjárt egy lealacsonyításra érdemes ember vagyok, csak azért, mert nincs három diplomám, ráadásul szerinte amit csinálok az egyenesen pocsék munka és nevetséges. De elhiheted, hogy egy csomó jó oldala van, még akkor is, ha csak a háttérben dolgozol, mint ahogy én is sokáig csináltam, míg aztán Jasmine ki nem rángatott a színpadra ténylegesen, nem dicsekvésből mondom, de sokkal több dolgot tapasztalhatsz, mint némely diplomata, aki csak az irodájában ül és üzleti tárgyalásokon vesz részt. Úgyhogy azt hiszem, ez a dalszövegírókkal sincs másképp, amúgy is a költőket és írókat sokan nagyon elvontnak tartják, gyakrabban még a zenészeknél is. De egy olyan helyzetben, ami nagyobb kreativitást kíván, fogadjunk, hogy tízből kilenc üzletember meg lenne lőve, hiába végezte el a jogot és tud hat nyelven anyanyelvi szinten. Fogd fel így a dolgot, nézd azt, amit az előnyödre fordíthatsz, sokkal jobb lesz, hidd el. Nem bölcselkedni akarok, teljesen lényegtelen, hogy pár évvel többet éltem meg, de tudom, hogy mit jelent ilyen körökben dolgozni és milyen, ha kinéznek az emberek maguk közül. Ez pedig a középiskolában biztosan jobban megmutatkozik. Szólj, ha eleged van, tényleg csak segíteni próbálok. - Igen, most előjött belőlem az őszinte, véleményét megmondó felem, a monológomon én lepődtem meg a legjobban. Valahol mélyen ez nekem is nagy szívfájdalmam volt és reméltem, rátapintottam a lényegre, arra, amire ő is gondol, nem fogtam mellé. El tudtam képzelni, hogy esetleg lehet pár rossz élménye ezzel kapcsolatban, és tényleg csak segíteni akartam. Úgyhogy reméltem, nem nagyon égtem be ezzel a beszédnek is beillő helyzetelemzéssel. |
Amint mondta, hogy a húgától tudja, akivel a kávézóban találkoztam egyből kapcsoltam.
- Kitalálom, hogy Meara a húgod. És mennyibe fogadhatok kivel, hogy te is a Pink Studionál dolgozol? - nevettem.
Nem igazán lepne meg.
- Egyébként én nem ismerek más Lanát itt, de ki tudja. - Vigyorodtam el. - Nem rémültem meg, csak egy pillanatra meglepődtem. Nem is szégyellem, csak nem kérdezik. Magamtól meg nem szoktam elmondani, páran úgyis csak egoistának néznének, rosszabb esetben nem hinnék el. |
Figyeltem Lana arcát, láttam, mennyire meglepődött, mikor rákérdeztem a foglalkozására, gondolom a tanulás mellett. Viszont, mikor igennel felelt, rettenetesen megkönnyebbültem, megmentettem magam egy totális égéstől. Hallkan felnevettem, részint azért, mert nem fogtam mellé, részint látva zavartságát, muszáj volt oldanom a feszültséget, no meg persze kimagyaráznom magam a furcsa helyzetből.
- A húgomtól. - Feleltem. - Valamelyik közeli kávézóban találkoztatok, ha jól emlékszem. Aztán mesélt rólad, nekem pedig eszembe jutott a nevedről. Bár féltem, hogy teljesen másnak teszem majd fel a kérdést, végül is fogalmam sincs, hány Lana kószál errefelé. - Vontam vállat. - Egyébként nem kellene így megrémülnöd, lehet, ha többeknek elmondanád máshogy állnának hozzzá. - Mosolyogtam rá biztatóan. - Végül is amid van, azt nem kell szégyellned, nemdebár? - Kérdeztem még mindig mosolyogva, mivel úgy láttam, nem szívesen beszél erről. Nem is akartam faggatni, csak szerettem volna egy kicsivel több bátorságot önteni belé, már, ha tudomk. |
Úgy látszott, mintha Maire egy pillanatra elbizonytalanodott volna, vagy nem is tudom. Aztán végül válaszolt.
- Én három hete. - Válaszoltam. - De már megszoktam itt.
Sőt, teljesen otthonosan mozogtam a környéken. Mintha évek óta itt élnék.
Kicsit meglepett a kérdése. Hogyhogy hallott a dalszerzői pályámról? Igyekeztem összeszedni a gondolataim és a szavaim, hogy tudjak válaszolni.
- De, igen, írok. Hogyhogy tudsz róla? Csak mert kevesen tudják, na mindegy. - Mosolyogtam. |
Most már, hogy olyan helyen voltunk, ahol nem kellett attól félnem, a következő másodpercben összetaposnak, kezdtem én is felszabadultabb lenni. Gyorsan átgondoltam, mit válaszoljak pontosan a kérdésére. Ezt a témát csak azért utáltam, mert ilyenkor mindig veszettül elkapott a honvágy, de ezt most muszáj voltam kizárni.
- Ez a harmadik évem itt. - Feleltem aztán mosolyogva. - Na, és te? - Kérdeztem kíváncsian. Lehet, törzsgyökeres LA-i. Hát néha nem ártott volna pár lecke az itteni életmódból, annyi igaz, de már elígérkeztem Jade-hez tanulni, úgyhogy erről ennyit. Aztán visszaterelődtek a gondolataim Lana-ra, s kissé bizonytalanul megkérdeztem:
- Te nem véletlenül dalszövegeket írsz? - Reméltem, nem fogtam mellé, de most biztos hülyén éreztem volna magam. Reméltem, nincs túl sok Lana Los Angelesben, különben nagyon be fogok égni. |
Elmosolyodtam, csak úgy. Mert próbáltam értelmes emberi lénynek tűnni.
Amikor Maire elindult, én is követtem.
- Aha. - Mondtam. - Nem sodornak el az emberek minden pillanatban.
Vagy épp nem szívják el egymás levegőjét. Már megint a hülyeség jut az eszembe... Hogy tudnák már egymás levegőjét elszívni? Lassan már állandó szokásommá vált, hogy mindenféle értelmetlen dolgon kezdek el filózni.
Hirtelen nem tudtam, mit szóljak. Aztán azt kérdeztem, ami elsőre az eszembe jutott és normális beszétémának használható.
- És mióta élsz itt? - Kérdeztem. Na jjó, normálisabbat is tudtam volna kérdezni, de ha ez ugrott be, arról nem tehetek. |
- Rendben. - Bólintottam. Örültem, hogy nem tévedt el, valahogy az útbaiazítás nem volt az erősségem. Így jól esett témát váltani, még akkor is, ha most veszettül belém költözött a félsz, hogy mi lesz. Mert, ha az emberek elsőre nem ismertek fel, kockázatos volt elárulnom a nevem, néhány ember esetében csak pislogtam a reakciókon. Voltak aranyosak is, például múltkor Maxine, ő kifejezetten szimpatikus volt, jót is beszélgettünk. Lana is őszinteségre késztetett, így hát maradtam az igazságnál.
- Maire. - Viszonoztam a bemutatkozást, majd körbepillantottam. Hiába igyekeztünk nem ilyen helyzetbe kerülni, mégis úgy tűnt, útban vagyunk, így igyekeztem félrevonulni remélve, hogy Lana is követ.
- Így már jobb. - Sóhajtottam fel, az utca egy viszonylag csendesebb részére érve. Teret adtam neki, hadd beszéljen ő, elvégre még mindig nem tudtam, mit reagált arra az egy szóra. |
Megkönnyebbültem, hogy nem ordította le a fejem, amiért ilyen szerencsétlen vagyok. De tényleg nem néztem volna ki belőle. Csak hát előfordulhat...
- Nem, köszi. - Mosolyogtam. Ha már összehozott minket a sors, bemutatkoztam, nem akartam illetlen lenni. - Egyébként Lana vagyok. |
Ahogy haladtam előre, azon gondolkodtam, nehogy úgy járjak, mint a múltkor, mikor bár nem engem, hanem Lauren-t löktek fel, de akkor is. De sajnos ez LA utcáin mindennapos volt. Így legtöbbször elkerülhetetlen. Eltökélten haladtam tovább, közben viszonoztam azok köszöntését, akik felismertek, s valljuk be, ilyen ember sok volt. Volt, aki szeretett volna autogrammot is, de azt most nem állhattam meg osztogatni, határozottan lépkedtem tovább, míg valaki beigazolta a félelmem, s oldalról meglökött. Megbotlottam, de viszonylag jó reflexeimnek köszönhetően sikerült megtartanom az egyensúlyom. Miután elmúlt pillanatnyi riadalmam, felnéztem a velem szemben álló látszólag nálam fiatalabb, de magasabb lányra.
- Semmi baj. - Vontam meg a vállam, s halványan elmosolyodtam, közben igyekeztem nem a többi ember útját állni. - Mindenkivel előfordul. - Tettem hozzá, de ez most több volt itt, mint egyszerű közhely, tekintve, hogy zsúfolt volt az utca.
- Segíthetek valamiben? - Kérdeztem felvont szemöldökkel, kissé tanácstalannak tűnt, vagy csak én láttam úgy. MIndenesetre, ha már összefutottunk nem terveztem szó nélkül itthagyni őt. |
Lehajtottam a fejem, amikor egy követ pillantottam meg. Idióta szokásom volt, de elkezdtem magam előtt rugdosni. Időhúzásnak vagy szórakozásnak még az is jó. Nem sokáig tartott az "örömöm", mivel a tömegben elsodródott. De végül is nem bántam, az csak egy kavics, nem? Mindegy volt neki.
Továbbra is sétálgattam, a gondolataimban elmerülve. Amikor is beleütköztem egy lányba.
- Bocsi, nem figyeltem! - Mentegetőztem. Reméltem, hogy nem fog haragudni, de nem is olyannak tűnt. |
Féloldalasan visszafordultam a bolt ajtajából, hogy a tulajjal váltsak még pár szót. Sok sikert kívánt, én pedig hálásan köszöntem meg neki, majd elköszöntem tőle, s távoztam, gondosan becsuktam magam után a bolt ajtaját. Nos, hogy miért is voltam itt? Egyszerű, húrokat cserélni, már épp ideje volt. Utáltam, ha elszakad, így inkább megelőztem, bár az újakkal meg az volt a gond, hogy mindig leengedtek. De hangolni egyszerűbb volt, mint azért átvariálni egy egész darabot, mert épp elszakadt a húrod. Úgyhogy egy évben egyszer látogatást tettem itt, ahol gyorsan megejtettük a cserét, volt már rutinja az eladónak is, nekem is, ráadásul nagyon sokat szoktunk beszélgetni. Még anno Thomas ajánlotta nekem ezt a boltot, elmesélte, hogy egy ideig nagyon nem ment jól, aztán a tulaj megspórolta több havi pénzét, plusz felélte a bankban lévőt, így vett egy üzlethelyiséget a főutcán, azóta több zenész keresi fel a hangszerüzletét. Tudtam, hogy titkon az a célja, hátha a hírnevemmel öregbítem szegény flótás hírét, de az igazat megvallva szerettem ide járni, nagyon kedves idősödő úr volt, a szakmáját pedig értette. Nem egyszer előfordult, hogy több kész hangszert velem próbáltatott ki, mindig dicsértem a munkáit, tényleg mester volt. Ezen gondolkodva, hangszertokkal a vállamon - tőlem szokásos látvány - indultam el a főutcán, vigyázva, hogy kikerüljem az esetleges tömeg sűrűjét. Most nem volt épp dolgom, tehát hazafelé indultam, de a lakóparkig még sok volt hátra. |
Zsebre dugott kézzel sétáltam. Lehet, hogy nem a főutca lenne az a hely, hanem mondjuk egy mellékutca, ahol jobb csak úgy sétálgatni. Én se tudtam, miért ezt választottam. Csak mert valamiért ehhez volt kedvem. Elvetemült ötleteim egyike... Nem tehetek róla.
Mélyen beleszívtam a levegőbe, bár nem a legjobb ötlet volt. Nem is tuom, mire számítottam. A főutcán vagyok, ahol minden percben rengeteg autó halad el, nem a legnyugisabb, forgalommentes helyen. Szóval friss levegő helyett kipufogógázszagú cucc csapta meg az orromat, de nem igazán zavart. |
Mosolyogva hallgattam Lauren-t. Ahhoz képest, hogy előbb borították le kávéval tényleg nyugodt volt, de komolyan. Csodáltam érte. Bár az én napomat is rendesen megdobta, nem tagadom, ezért persze nagyon hálás voltam neki. Bár most, hogy megint felhozta a zenei stílusokat féltem, hogy újból a rémálmok fognak kerülgetni.
- Az első és a harmadik kilőve. A másodikban működtem már, de az sem túl jellemző. Gonosz leszek és azt mondom, legyen meglepetés. - Vigyorodtam el. - Azt hiszem, a srác kihozta belőlem a gonoszabbik énem. - Tettem hozzá, s most sem tudtam megállni, hogy ne nevessek.
- Feltétlenül megcsodállak. - Mosolyodtam el. - Majd szólj, ha kész. - Folytattam, ugyanolyan vidáman. Aztán csak bólintottam.
- Ismerős a helyzet. Jártam így már én is, de nyugi, előbb vay utóbb talál mást akire rászáll, akkor pedig már nem te fogsz neki kávét hozni. De, ha javasolhatom add elő nek ia sztorit nyugodtan, mindjárt jobban fogja értékelni, hogy elhoztad neki, ha van egy csöpp esze. - Mosolyogtam még mindig. Úgy látszik, nagyon jól elvoltunk a lánnyal, ilyen rövid időre is. Mikor integetett az öreg bácsinak ismét nevetnem kellett, de most sikerült visszafolytanim. Azonban még így is nagy levegőt kellett vennem, hogy meg tudjak szólallni.
- Rendben. Csak találkozunk még. Lehet, elnézek majd a színház felé. - Mosolyodtam el. Bár sok színház volt a városban sejtettem, a lány melyikben dolgozhat. - Örülök, hogy találkoztunk. Szia és vigyázz magadra, mert atombombától már nehezebb lesz megmenteni! - Integettem még neki, majd én is elindultam a dolgomra, ám még visszafordultam. - A blúzt kézzel mosd ki, nagyobb eséllyel kijön belőle a kávé. - Tettem még hozzá, aztán újból eltűntem a tömegben.
//Maire el, lezárt kör// |
 -Lehet, hogy Jasminere gondoltam, de nem tudom.. na most már muszáj lesz meghalgatnom azt a cd-t.- mosolyogtam. Kíváncsi voltam, hogy milyen stílusú zenéket is szeret, vagyis alkot Maire. Így megkérdeztem.. -Na és milyen zenére számítsak? Erős rock, pop.. talán techno?- tippeltem, bár egyiket sem tudtam igazán elképzelni róla. Amikor elkezdte mesélni, hogy miért maradt ennél a színné egyetértettem.. -Igen, neked tényleg jól áll, de nekem rémes volt, látnod kellet volna- röhögtem fel. -Emlékszem amikor olyan neon vörös hajjal járkáltam egy hétig, volt ,hogy lefotóztak néhányan..- vigyorogtam.. bár akkor inkább cikinek éreztem. Szerencsére akkor még Washingtonban laktam.. -Most, hogy így mondod, azt kellet volna.. áhh majd legközelebb megcsinálom.. és te is megcsodálhatsz.- viccelődtem újból. Elég humoros kedvemben voltam, talán kikészített az a sok riporter aki ma a színházba érkezett... biztos azok tették velem. -Áhh nem ,tényleg nem néztek volna hülyének..- mosolyogtam- Bár már most is közel állunk ahoz, nézd azt a pasit, hogy bámul minket..- súgtam Maire fülébe. -Csókolom...- integettem az öreg bácsinak, kedvesen, mivel a röhögőgörcsünket eléf furcsán vizslatta. -Jah, hát az egyik főnökömnek a színházból, akinek mostanában ugráltathatnékja van.. ( van ilyen szó? ) Na de remélem nemsokára én fogom őt ugráltatni.. visszakapja még!- mondtam, miközben a foltot próbáltam újból eltűntetni.. ismét kevés sikerrel. -Bocsi, de nekem nemsokára indulnom kell, mivel lefejeznek, ha nem érek oda.. de amúgy összefuthatnánk még valamikor..- mondtam kedvesen |
Még mindig nevettem, jobban mondva már megint, mikor Lauren tovább fantáziált. Közben válaszolni akartam a feltevésére, de csak később sikerült, amikor már úgy, ahogy lenyugodtam.
- Nem Jasmine-re gondolsz? - Vontam fel a szemöldököm, végül is volt közös cd-borítónk. - Köszi amúgy. Az eredeti is vörös egyébként, csak egyszer, még jópár éve a bátyáim rávettek, hogy festessem be. És végül is tényleg nem néz ki rosszul, aztán azóta is maradtam ennél. - Mondtam, a neonon pedig ismét muszáj volt nevetnem. - Miért nem rakattál ki belőle reklámfeliratot? Bár igaz, gyenge lett volna a megvilágítás. - Már a fejemet fogtam képzeletben, hogy tudok ennyi hülyeséget összehordani. Kész, megzakkantam, totálisan megzakkantam. Aztán újra áttértünk a grófos témára.
- Óó, természetesen. Cowboy kalapot tettem volna a fejemre, szereztem volna egy musztángot és végigvágtattam volna a főtéren, közben pedig nekiálltam volna valami agyoncsépelt country számot játszani. - Pillantottam a vállamon lévő hangszertok felé. - Kicsit sem néztek volna minket őrültnek. - Mondtam megint a nevetéssel küzködve. - Ez totál abszurdum. - Tettem hozzá szemforgatva. - Szegény srác. - Fűztem még hozzá. - Azt hiszem, attól a jelenettől már elájult volna. - Toldottam meg. Kész, én tényleg nem vagyok normális.
- Apropó. Kinek is ment volna a kávé? - Kérdeztem, miután ismét szóhoz tudtam volna jutni. - Akartam omndani, hogy már biztos kihűlt, de, amilyen meleg van ez elég valószínűtlen. - Tettem hozzá a hangos gondolataimat, ennél bolondabbnak már úgy is kevés eséllyel nézhet. |
Úgy röhögtünk a lánnyal, amikor a pasi futásnak eredt, hogy szerintem már az egész főtérre felhívtuk a figyelmünket. -Az biztos, hogy ha mégegyszer találkozunk vele messziről kifog minket kerülni.. vagy hoz egy kis szójás kávét!- vigyorogtam a fiú után nézve. -De legalább feldobta a napomat- jegyeztem meg viccelődve. Amikor Maire kicsit megbotránkozott, hogy énekesnek hittem, mégjobban elmosolyodtam. -Ó pedig teljesen azt hittem, de biztos csak egy másik ugyanilyen vörös hajú lányt láttam azon a CD-n ahonnan ismerős voltál..- magyarázkodtam. -Amúgy jól néz ki a színe, egyszer én is beakartam festetni ehhez hasonlóra, de helyette valami hülye neon színe lett..- röhögtem újból, miközbe visszaemlékeztem az akkori külsőmre. Szerencsére csak 1 hétig tartott, mert utána valami szerrel sikerült lemosni. Még mindig ismerős volt nekem a lány, de már inkább nem találgattam, a végén mégnagyobb hülyeséget tippelek. Amikor Maire elképzelte, milyen is lehetett volna gróf jelmezben ez az egész én is elkezdtem ötletelni. -Áhh máskor feltétlenül abba jövök kávéért, hátha eljátszhatjuk az egészet középkori szemmel.. Vagy Country stílusban.. és ő lenne a bandita én meg a szegény lányka..te pedig a sherif- mosolyogtam és szerintem már a fáradság beszélt belőlem. Kíváncsi voltam mit reagál a hülye ötleteimre, remélem nem rohan el messzire.. -Nem, egyeltalán nem tartalak annak... vagyis igen, de inkább letagadom, mert a végén engem is elküldesz kávéért.- viccelődtem újból, bár tényleg jófejnek tartottam Mairet.. Közben azon gondolkoztam, hogy lehet elmegyek egy Showder klubba, ott értékelnék a hülye szövegeimet. Jól elhülyéskedtünk a lánnyal, még az időről is elfeletkeztem, szerintem a rendező már eléggé kiakadhatott, hogy nincs meg a kávéja, de szerintem kibírja. |
[101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
