|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 21:07 - |
Nem mondanám, hogy az itt árult dolgok egészségesek, ám ennek ellenére finomak. Rendszeresen fogyasztani nem ajánlott őket, de ez nem jelenti azt, hogy, ha néhanapján megkívánod, nem engedheted meg magadnak egy jó társaságban! |
[51-32] [31-12] [11-1]
- Jó - jelentettem ki nemes egyszerűséggel, amikor azt mondta, filmezni fogunk. Végül is pontosan erről volt szó tegnap is, de azért jobb volt biztosra menni, mielőtt még Lou tervei megváltoznának, amit mondjuk nem bántam volna. Lassan viszont odaértünk a közeli gyorsétteremhez, ahová be is mentünk. - Mit kérsz? Majd én elmegyek érte és, ha elfogadod, meg is hívnálak - tettem fel a kérdésem és az ajánlatom, amire reméltem igen lesz a válasz, mert már aztán igazán tartoztam neki. Megfogadtam, hogy most nem engedek olyan könnyen, már tényleg tartoztam neki. |
 -Nem tudom. -Na, ilyenkor viszont nem tudtam, mit kéne mondani. Nem közölhettem csak úgy, hogy társaságmániás vagyok, félek az egyedülléttől és minden egyes magányosan töltött perccel nő az esélye annak, hogy valami random helyen újból pánikrohamot kapjak. Ilyen esetre nem volt jó dumám, mivel ritkán kerülök hasonló szituációba. Legutoljára öt éve volt normálisnak mondható barátom, Jacknek hívták, és otthagytam az út szélén egyedül, hogy híres lehessek. Akkor még azt hittem, hogy jobb lesz, ha csak magamra gondolok, de aztán rájöttem, hogy nem az. Nem mondanám mindenképpen, hogy rosszabb, de határozottan nem érzem magam teljesnek. -Filmezni fogunk. -jelentettem ki egyszerűen néhány másodperc szünet után. |
Hosszú világoskékre lakozott körmeim pont akkor koppantak a pulton mikor megéreztem a mentolos rágógumi illatát és a bársonyos hangot közel a fülemhez. Önkéntelenül is előrébb léptem volna egyet, ha nem lett volna útban a pult. Csak, hogy már nem volt hova a pultra meg csak nem mászhattam fel, ez így elég érdekesnek tűnt volna. A fiú mondatára ismét produkáltam egy néma fejrázást, és tovább doboltam a pénztárgép mellett lévő üres felületen. Viszont az eladó csak nem akart jönni én meg finoman beharaptam az ajkam. Szinte biztos voltam benne, hogy a mögöttem álló magas srác fel akar szedni, amivel nem lett volna problémám, ha mondjunk, egy parkban találkozunk. De aztán csak rávettem magam, hogy megforduljak és szebben rázzam le a fiút. De mit mondhatnék neki? Az, hogy a rengeteg fotózás miatt nem érek, rá elég gagyi indok lenne. Pedig minden pasit ezzel szoktam lerázni, de ez kiesett mivel ez a srác nem tudja, hogy modell vagyok. Oké válasszuk az elrettentés verzióját.
- Nem hiszem, hogy meg akarsz ismerni. Mert nagyon gonosz vagyok ám, csak úgy teszek, mintha kedves lennék. – bólogattam nagyon tényszerűen. Aztán egy még jobb ötlet jutott az eszembe. – Valójában a gyilkosok börtönéből szöktem, azért kell a napszemüveg, hogy ne ismerjenek meg. Látod azt a kamerát a jobb felső sarokban? Bármikor megláthatják, hogy leálltál velem beszélgetni és elkapnak, mint a társamat. – Rendben, nem tudok hazudni. Egyszerűen pocsékul hazudok, de azt a kamerát még akkor leellenőriztem mikor úgy volt, hogy megteszem az év bűncselekményét: eszek egy hamburgert. – Ha pedig elkapnak, tudod mi lesz? Elrángatnak a börtönbe ahol nagyon keményen fognak bánni veled. Én már csak tapasztaltam. Hidd el, jobb, ha nem ismerjük meg egymást. – bólintottam teljes átéléssel és aztán visszafordultam a pult felé nagyot sóhajtva. Már csak azért imádkoztam, hogy a fiú az előbbi kis monológom után sem ismert fel és hagy nyugodtan elmenni. Ez is csak az én formám lehet. Végre találkozok egy nagyon helyes sráccal. Tényleg még magasabb is nálam, pedig a mai pasik olyan alacsonyak. Sajnáltam, hogy nem ismerhettem meg jobban, de az előbbi kis mesém, után már biztosan komplett hülyének nézett. Most már csak azt reméltem, hogy minél előbb eltűnhetek a majdnem-bűntettem helyszínéről. Reméltem, hogy a srác nem egy kitartó fajta, de ha mégis akkor majd kitalálok még valami véres részletet a nemlétező múltamról. |
- Hm – és ennyivel nagyjából le is zártam. Igaz, hogy sok egyforma lány él itt, és ha egy picit is hasonló valakihez a hajszíne, vagy éppen az alkata, azt már el is tévesztem… lehet, hogy az ikertestvére volt. Ezen muszáj volt elvigyorodnom, már régen elterveztem, hogy egyszer ikreket szédítek majd egyszerre.
Dahlia – ismételtem meg magamban, hogy pár óra erejéig megjegyezzem. Azt nem tudtam volna garantálni, hogy ha majd legközelebb látom az utcán, eszembe fog jutni a neve. Mivel háttal állt nekem, a fenekét vettem célba és alaposan szemügyre vettem. Nem zavart, ha valaki kiszúrja, hogy a lány hátsóját bámulom… bámulom, igen, mert egy jobb fenék többet érdemel annál, mint hogy rápillantson az ember.
Szóval, álltam ott, bámultam Dahlia popsiját, felpillantottam a pultos lányra, mikor megérkezett, vágtam egy grimaszt, mikor az előttem álló salátát kért, majd mikor a kiszolgáló lány eltűnt, újból Dahlia fenekére pillantottam, most már csak futólag. Kicsit közelebb hajoltam hozzá a válla felett. Magasabb voltam nála, mint általában a lányoknál.
- Ha már így bemutatkoztunk, igazán illene megismerkednünk is, nem? – tettem fel a kérdést. A leheletemet átitatta a mentolos illat, amit az előbb kidobott rágónak köszönhettem. Ha úriember lennék, felajánlottam volna neki, hogy kifizetem azt a vacak salátát, de mivel nem voltam az, így meg sem fordult a fejemben. |
Ez az a bizonyos kérdés, amit nem akartam ma meghallani, de egyértelműen nekem szólt. Gyorsan pörgettem a lehetséges válaszadásokat, aztán a lelkiismeretem azt súgta, hogy most már muszáj beismernem a bűntettet. Csak, hogy a srác valami bulit emlegetett, amiről nekem még egy halványlila gőzöm nem volt.
- Janette? – kérdeztem vissza, erősen használva az agyam, de aztán zavartan megráztam a fejem. –Sajnálom, nem emlékszem. Nem hiszem, hogy ismernék Janette nevű embert. – ráztam meg a fejem zavartan és aztán gyorsan visszafordultam a sorba mielőtt újabb kérdéseket tehetett volna fel. Persze ez elég bunkó dolog volt, főleg tőlem, de próbáltam az agyam egy másik szegletébe tuszkolni azt a hangot ami arra késztetett, hogy forduljak hátra és magyarázzam meg, hogy miért vagyok ennyire gonosz. Mielőtt jobban meggondolhattam volna, megint visszafordultam és elrejtőzve a napszemüvegem mögé hozzátettem. – De azért örülök Jake. Dahlia vagyok. – tettem hozzá, de aztán már valószínűleg újra a hátamat és a szőkés barna hajzuhatagomat láthatta maga előtt. Időközben pedig sorra kerültem, így a pulthoz lépve a fiú hatásának köszönhetően megfeledkeztem a hamburgerről automatikusan egy salátát kértem.
- Igazán köszönöm. – mosolyogtam a kiszolgáló lányra, aki rögtön el is szaladt a salátáért én pedig ez alatt, a pulton kopogtam a körmeimmel. Próbáltam nem tudomásul venni a mögöttem álló srácot és az előbbi furcsa párbeszédünket. |
Újabb hosszú edzésen voltam túl. Új koreográfiát tanultunk be, kezdett elegem lenni belőle. Szerettem a munkámat, de az, hogy mindig más és más dolgokat kelljen megjegyeznem, kimaradhatott volna belőle. Nemhogy egy egész koreográfiát, de az utolsó öt barátnőm nevét nem tudnám felidézni!
Vettem egy gyors zuhanyt, hiszen izzadtan nem voltam hajlandó emberek közé menni… na, meg azért nagy esély van rá, hogy újabb jelöltbe botoljak, akit aztán szívesen ágyba vinnék, így nem engedhettem meg magamnak, hogy bűzölögjek. Fekete atlétát és farmer rövidnadrágot vettem fel, sportcipővel. Megnéztem magam a tükörben, a tükörképemre vigyorogtam, majd a táskámat átdobtam a fejem felett és kirobogtam az épületből.
A közeli gyorsbüfébe mentem, semmi másra nem vágytam, mint egy óriási hamburgerre, hozzá krumplival és hatalmas pohár Colával. Mikor megláttam, hogy egynél többen ácsorognak előttem a sorban, kis híján meggondoltam magam, de mivel a gyomrom korogni kezdett, maradtam és beálltam a vékonyka lány mögé. Igyekeztem olyan szöget keresni, amiből jól láttam az arcát. Ismerős vonásai voltak, biztosra vettem, hogy valamikor már láttam.
- Hé, mi már találkoztunk, nem? – szólítottam meg. Lehet, hogy a béna csajozós dumák egyike volt, de én most tényleg komolyan kérdeztem. – Janette buliján – túrtam a hajamba. – igaz? Jake vagyok… |
Ha jól belegondolunk, az emberek nem szokták meggyónni, ha gyorsétteremben esznek, ugye? De végül is most tiltott dolgot teszek, a modellkedés első számú szabálya: Sose egyél gyorskaját! Én pedig ott álltam a gyorsétterem kellős közepén és erősen szemeztem egy extra nagy hamburgerrel a napszemüvegemen keresztül. Mert nyilván az ember nem tesz bűncselekményt napszemüveg nélkül, ezért muszáj volt magamra kapni egyet. Meg aztán, most jött ki a legújabb címlapfotóm, és nem akartam, hogy a legközelebbi az legyen: ’A szupermodell hamburgert zabál!’ Így is eléggé megbámultak az emberek, vagy csak üldözési mániám volt? Lehet, hogy felismertek és most beárulnak a menedzseremnél? Ugyan már Dahlia ez csak egy hamburger, nem a világ vége. Bíztattam saját magam és még mindig annyira íncsiklandónak tűnt az a hatalmas szendvics és határozottan hívogatott engem. Tehát ha majd a menedzserem számon kér, ráfogom a hamburgerre, egy kicsit sem tűnök, majd őrültnek. Zavartan hátrafésültem egy szőkésbarna tincset az arcomból és feljebb toltam a fekete napszemüveget az orromon. Kék szemeimet végigfutattam a soron és aztán nagy erőt véve magamon beálltam a sorba. Aztán ugyanazzal a lendülettel odébb is léptem, hiszen szavamat adtam, hogy a következő bemutatóig salátát eszek. Amit nem tudnak, nem fáj nekik. Suttogta egy ördögi hang a fejemben mire összezártam a fogsoromat, amit szerintem még a mellettem álló nő is hallott, aki egy kerek képű kissrác kezét fogta.
- Bocsánat maga a sorban áll? – kérdezte mögöttem egy fiatal nő kedvesen én meg azonnal rá akartam vágni valami bájos választ.
- Iiiig…- kezdtem bele, de aztán a bólogatásból hamar fejrázás lett, mert megláttam a kezében a női magazint, rögtön az elején saját magamat, amint egy legújabb nyári ruhában feszítek és hatalmas mosollyal az arcomon nevetek. – Nem, nyugodtan álljon csak be elém. – mosolyodtam el, csak félénken, nem kockáztathattam, hogy felismernek.
- Maga olyan ismerős nekem. – jegyezte meg a nő mire azonnal tiltakozni kezdtem, de ettől csak összerándult a szemöldöke és tovább nem foglalkozott velem. Mély sóhaj szakadt fel belőlem, aztán rögtön szemet szúrt a hamburger, ami még mindig rám kacsingatott a képzeletemben.
- Gyerünk Dahlia. – bíztattam saját magam, csak halkan és aztán beálltam a sorba. Úgy döntöttem kérek egyet a salátájuk közül. |
Futó pillantást vetettem az érkező szőkeségre, aztán kortyoltam a kólámból és visszafojtottam egy böfögést, amire a szénsavas üdítő ingerelt. Épphogy sikerült nem egy hatalmas, férfiakat megszégyenítő hangot kiadnom, valami furcsa, sípoló hangot hallottam. Nem kellett sokéig nézelődnöm, hamar megtaláltam a hang forrását is. Vetettem felé egy lesajnáló pillantást és behelyeztem a „hisztis **csa mappába, amit már egy ideje létrehoztam az agyamban a „jófej” és a „jó az ágyban” mappa mellé.
Jobban szemügyre vettem; hófehér sima bőr, enyhén göndör világosszőke tincsek… ebben egészen hasonlítottunk. Csendben nézelődtem, közben a pincér szabadkozott neki valamit, majd elindult felém és további bocsánatkérések közepette letette elém a kaját. Aztán rám nézett, felcsillant a szeme és miután kelletlenül belementem, hogy persze, lefotózkodok vele is, elszaladt a mobiljáért. |
Végre elsikerült intézni a házam doglait.-Huh.-mondtam majd leültdm egy asztalhoz és intettem a pincérnek,hogy jöhetne.-Öööö....kérnék egy sajtburgert,egy sültkrumplit és egy nagy kolát.Köszöntem.-Mondtam majd el intettem innen.-Pfú...-dobtam hátra a hajamat majd elővettem a telefonomat és elkezdtem rajta bötyögtetni.Majd amikor meg érkezett a kajám felháborodva néztem,hogy én nem is iylet rendeltem.-Hé!Ezt nem én kértem.-mondtam majd flegma arcot vágtam.-Én egy sajtburgert kértem sültkrumplival és kólával nem holmi marhahúsos valamit.-mondtam |
Az egyik ismerősömnél töltöttem az éjszakát. Tegnap egész nap az új számomat vettük fel a stúdióban, és ma nem voltam hajlandó a munkával foglalkozni. Kell a szabadság. Miután elköszöntem a fickótól, letrappoltam a kihalt lépcsőház öreg lépcsőin, a magassarkúm hangosan koppant minden egyes lépcsőfokon, lépteim visszhangoztak a vastag falak közt.
Egyelőre nem igazán tudtam, mit csináljak, talán át kellene hívnom „pár” embert egy bulira a házamba. Végül úgy döntöttem, ezt későbbre halasztom, mert ha nem magamból indulok ki, nincs mindenkinek kedve kora délután házibuliban szétcsapnia magát.
Inkább nekiálltam keresni egy helyet, ahol ehetek valamit. A gyomrom hangosan korgott, már rég ettem. Nem mintha olyan gyakori esemény lett volna. Ördögi kör volt… régen időm nem volt enni, mostanra pedig annyira összeszűkült a gyomrom, hogy alig tudtam néha pár falatot letuszkolni a torkomon.
A legközelebbi hely, ami mellett elmentem, egy gyorsbüfé volt. Csend volt, halk zene szólt és csak egy páros ücsörgött egy asztalnál. Úgy tűnik, a legtöbben a munkahelyükön rohadnak. Lejátszódott a szokásos unalmas forgatókönyv: a pultos lány sokkot kap, kér egy közös képet, aztán hajlandó kiszolgálni is. Egy sima marhahúsos hamburgert kértem, mindenféle zöldséggel, amit csak tudnak, mellé kólát. Míg vártam, hogy elkészüljön, ledobtam magam az egyik sarokasztalhoz. |
Nem mondanám, hogy az itt árult dolgok egészségesek, ám ennek ellenére finomak. Rendszeresen fogyasztani nem ajánlott őket, de ez nem jelenti azt, hogy, ha néhanapján megkívánod, nem engedheted meg magadnak egy jó társaságban! |
[51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
