|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 19:38 - |
 A helyi koncertek itt zajlanak,ebben a 9.500 fő befogadó képes,bársony székes teremben,aminek az akusztikája talán még jobb is mint a Staples Centeré. |
[57-38] [37-18] [17-1]
-Te jó ég! Néztem rá, mikor közölte, hogy három percünk van. Ha lehet mégidegesebb lettem, mondjuk rám csak az utolsó számnál volt szükség. Egy szám miatt enyjire ideges vagyok. akkor mi lett volna, egy egész koncertnél? El sem tudtam képzelni. Megráztam a fejem, és az órára néztem. -Idő van. Mondtam csendesen. Majd odaléptem hozzá. -Menni fog. Szorítok hátulról. Na, meg majd megyek ám az utolsónál. Mondtam egy bíztató mosolyt kipréselve magamból, őszintén én sem tudom, hogy sikerült, de most őt szerettem volna bátorítani, nekem még volt időm idegeskedni akkor is, amikor már elkezdi. Mondjuk, ahogy magamat ismerem, amikor elkezdődik csak arra fogok figyelni, és nem fogom észrevenni az idő múlását. Vizsgákon is ez volt, de nem bántam, mivel akkor addigra legalább lenyugottam kicsit.  |
- Nem, nekem sincs. - Mondtam, aztán elsiettünk öltözni. A ruha nagyon tetszett, egyszerűen gyönyörű volt, imádtam. Az az égszínkék fajta, ami elkápráztatja az embereket. Amikor kiértünk, a függönyök már el voltak húzva, így a közönség nem láthatott minket, csak mi őket.
- Nem tudom. - Feleltem húgom kérdésére. - Sokan. - Nevettem fel hallkan. - De az nem baj. Sajnálom, hogy nem látom Jasmine-t, eddig. - Mondtam. Aztán a hátul elhelyezett rejtett órára néztem. - Három perc és kezdünk. - Mondtam nagy levegőt véve. |
-Nem tudom, nincs különösebben. Neked? Kérdeztem vissza, majd a következő kérdésére bólintottam. -Akkor menyjünk. Mondtam. Gyorsan megvoltunk az öltözéssel, nem húztuk vele sokáig az időt, egyforma ruhánk volt, ha már testvérek, és amúgy nem hasonlítanak, akkor a ruha legyen ugyanolyan. Nemtudom, hogy született ez az elmélet, de nem tartottam rossznak, és most az eredményt látva sem bántam meg. Mikor visszaértünk már voltak bent páran a teremben, és ez ha lehet méginkább fokozta az idegességem. Megint egy feszült pillantást vetettem Mairere, majd vártam, van e ötlete, mit kéne még esetleg csinálni kezdésig. Sóhajtottam egyet, majd ismerős arcok után kezdtem el kutatni a tömegben. Beszélgetni úgy kifejezetten nem volt kedvem, túl ideges voltam hozzá, de ki tudja, lehet elterelte volna a figyelmem egy kicsit a dologról, bár ebben nem reménykedhettem egyenlőre, mivel csak idegen arcokat tudtam kivenni az egyre növekvő tömegből. -Te jó ég. Menyjien lesznek vajon? Néztem nővéremre, mostmár teljes izgalomban. |
Egész úton, míg odaértünk a stúdióhoz görcsben volt a gyomrom, eszméletlenül izgultam. Ugyanakkor aggódtam is, nehogy elrontsam valahol az egészet pont most. Ahogy Mea-ra pillantottam, láttam, hogyő is legalább ennyire ideges. Amint beértünk nagyot sóhajtottam, mikor láttam, hogy még senki nincs bent rajtunk kívül. Ezek szerint korán érkeztünk. Sietve hátramentünk, és előkészültünk a dologhoz. A hangolás nekem sem tartott sokáig, szerencsére.
- Oké. Van még olyan része, amit szeretnél átnézni? - Kérdeztem húgomat, mikor végeztem az előkészületekkel. - Meg lassan kéne mennünk öltözni is, legalábbis nekem mindenképp. - Folytattam. |
Idegesen léptem be a koncertterembe, nővéremmel, nagyon izgultam, és ez érthető volt. Még nem volt bent rajtunk kívül senki, de hátra osontunk, majd biztonságba helyeztem a hangszerem, majd megfordultam, és Mairere néztem. -Úr isten. Tiszta ideg vagyok. Nemtudom mikor izgultam utoljára enyjire. Mondtam fejcsóválva, majd hangolni kezdtünk. Szerencsére nem kellett sokat, lehet drágaságaink is megérezték, hogy most nincs sok időnk erre. Mikor végeztünk kérdőn néztem rá, hogy mi lesz most. Majd az órámra néztem, és láttam, hogy már csak fél óra van hátra, de inkább nem kommentáltam, csak sóhajtottam egyet. |
Ahogy a próba haladt előre, még mindig teljesen biztos voltam benne, hogy minden nagyon jól ment. És, ha ez volt még csak az első igazán nagy próba, mi lesz itt majd a főpróbán? Ha tegyük fel, semmi nem mutat addig romló tendenciát. A közönségnek hordhatják a vödröt majd a takarítónők, könnygyűjtőnek, miután az első részben jól kitombolta magát mindenki, mert a végével biztos megsiratjuk őket. Előresétáltam Jasmine mellé, hogy belekezdjünk abba a bizonyos dalba. Ha lehet, most még jobb volt, mint múltkor a felvételek alatt, és, ahogy az énekesnőre néztem láttam, hogy ő is mosolyog. Aztán a csúcsponthoz közeledve a műhó záporozni kezdett ránk, és fehérbe öltöztette az egész színpadot. Gyönyörűen szólt a dal végig, és mikor vége lett, hát... Az egy fájó űr volt, még így is, mert annyira jól sikerült. a függönyöket elhúzták, én pedig széles mosollyal könyveltem el magamban, hogy megcsináltuk! Jasmine sorban megölelt mindenkit, tulajdonképpen mindenki mindenkinek gratulált, és a kis ceremóniánk végére már az én szemeim is elfutották a boldogság könnyei, pedig nálam ez ritkán történik meg. Sietve összeszedtük a cuccunkat, miközben újra feltűnt James, Lilly és Aliza. Mosolyogva odaköszöntem az ikerlányoknak, és nagyokat pislogtam rájuk, amikor felvetették az ötletet, töltsem velük az estét. Jasmine is beleegyezett, mire én mind a négyüknek köszönetet mondtam. Így hát, miután összeszedtünk mindent, és segítettünk elpakolni a többieknek, ötösben hagytuk el az épületet. Felejthetetlen egy próba volt számomra. Ez biztos.
Lezárt kör. |
 A show végig jól sikerűlt.Háromszor váltottam ruhát,volt itt minden rövid,hosszú és hasonlók.Aztán jött az utolsó,új dal.A dalhoz egy gyönyörű,fehér egyszerű ruha járt.Egy fehér mikrofon állvány és a feket mikrofon.A helyemre álltam,aztán Marie is mellém állt,és elkezdtük a dalt.Aztán hirtelen elkezdtünk emelkedni,hiszen az emelvény beindult.A színpadra fehér műhó esett és ez volt a csúcspont.A csúcspont és a zárópont.A hegedű és a hangom,amjd az utolsó refrénnél a felszabadult erő bemtatása dobbal és hegedűvel.Ezért csinálom ezt.Azért a leírhatatlan érzésért.A számnak vége lett és jött a meghajlás.Jött a végcím.Szépen sorban felálltunk meghajoltunk és közben az outro ment.Megtelt a szemem könnyel amikor a függönyök elhúzódtak.Vége.De ez csak egy próba.A színfalak mögött ölelkezni kezdtünk,puszilkodni.Aztán felkiáltottam,hogy szép munka volt.A hercegnőim is megérkeztek,Jamessel együtt és gratuláltak.Fantasztikus érzés volt.Aztán amikor a banzáj végetért.Akkor Lilly és Aliza újra megszólaltak:-Anyu aludjon nálunk Marie!Kérlek.-benne voltam,hiszen miért ne!Elindultunk az öltöző felé,hogy összepakoljunk és hazamenjünk. |
Amikor Jasmine anya üzemmódba váltott, egy röpke másodperc alatt komollyá vált az arcom, hogy legalább alá tudjam támasztani a megróvást, de ez nekem nem ment túl könnyen. Nem tudom, imádtam a gyerekeket mindig is, de magam anyának sohasem tudtam elképzelni. Oké, még van rá egy csomó időm, hogy egyáltalán azzá váljak. Szóval nem is kell sietnem annyira az effajta álmaimmal. Felváltva néztem a kicsiket, és Jasmine-t, és a megszólalásukon ismét nevetni kezdtem. Lassan már azt gondoltam volna, hogy kitalálják egymás gondolatait, hogy ennyire egyszerre nyilvánulnak meg, még a mozdulataik is hihetetlenül egyformák voltak. Ameddig Jasmine elment a stábbal beszélgetni, a lányokkal maradtam, és remekül elszórakoztunk. Be nem állt a szájuk, végigfecsegték az időt. Hihetetlenül értelmes páros voltak, nem csodáltam, hogy Jasmine szemefényei. Még el is keseredtek, amikor James értük jött, de megígértem nekik, hogy még találkozunk, mire újra a jókedv jelent meg a szemeikben. Beültek a nézőtérre, nekem pedig abban a pillanatban jelzett Jasmine, hogy folytatjuk. Így sietve összekaptam magam, és visszamentem a helyemre, aztán mentünk is tovább. Rosszabbra számítottam, de elkerültem a hibákat, amit már csak azért nem csodáltam, mivel otthon nagyon sok időt áldoztam a gyakorlásra, meg is lett az eredménye. De főleg a koncert végére voltam kíváncsi, hiszen az a dal, amit múltkor vettünk fel Jasmine-nal, szintén a dallistán szerepelt. Reméltem, tényleg az lesz majd a műsor csattanója! |
-Héjj héjj héjj hercegnők!-mondtam kissé fenyegető hangom persze mosolyogva.-Tudtommal nem szeretnétek szumósok lenni,akkor ne is viselkedjetek úgy-térdeltem le hozzájuk,aztán az oldalamra álltak.-Inkább mutatkozzatok be!Ő itt Lilly és Aliza!Lányok ő oedig itt a hegedűsöm Marie!-mutattam a vörös "amazonra" aki feltételek nélkül,továbbra is közvetlen volt.A két kis hercegnő rögtön Marie lábához sietett és átölelte azt.Aztán a vékony kis hangukon,egyszerre szólaltak meg:-ez illatos!-elnevettem magam.Rettentően édesek,és ezt nem azért mondom mert az enyémek.Aztán megláttam,ahogy egy stáb érkezik meg a próba helyszínére.Az új dokumentum filmemhez ők forgtanak a próbán.A lányokat Mariera bíztam és a lépcsőn lesiettem a stábhoz.Beszélgetésünk témája a kamerák állása és hasonló unalmas témák voltak.Közben még egy óra se telt le,de már mindenki visszajött.A kicsiket odaadtam az apjuknak,ők beültek az egyik sorba.Aztán a koncert második felét újra hegedű intro kezdte meg,és újabb franci dalok következtek.Ezt már élesben vették..nem szerettem volna hibázni. |
Miután elrendeztem mindent a szünetre, lassan a terem egyik falához sétáltam, s a sima felületnek támasztottam a hátam, onnan figyeltem az eseményeket. Láttam, ahogy Jasmine férje megérkezik, oldalán a tündéri kis ikerpárral. Akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra a két életvidám kislány látványa, akik igencsak hasonlítottak Jasmine-ra, no, de egymásra még jobban. Bár a szüleik biztos, meg tudják különböztetni őket. Továbbrai s a négyest figyeltem, és a boldog családi idillt elnézve el sem tudtam képzelni, hogy állíthattak múltkor olyat az újságok, mint amiket írtak. Még szerencse, hogy elfogadták az énekesnő tagadását, és visszavontak mindent! Mindeközben csak arra riadtam fel, hogy az egyik gitáros srác előttem áll, és valószínűleg hozzám beszél, és jókorát ugrottam, amikor megérintette a vállam, merthogy nem reagáltam. Sűrűn magyarázkodva felnéztem rá - vagy 30 centivel magasabb volt - és aztán gyorsan beszélgetésbe is elegyedtünk. Míg nem azt láttam, hogy vet egy kissé rémült pillantást hátra, amire az én tekintetem meg kérdőbe váltott. Elkezdett nekem vadul egsztikulálni, mintha azt akarná, hogy vegyek észre valmit, én pedig mindenhova néztem, de már csak arra lettem figyelmes, hogy kishíán hátraestem volna, ha nincs mögöttem a fal, ugyanis két oldalról "támadott"... Jasmine két kislánya!
A srác annyira harsány hangon kezdett kacagni, hogy azt még száz bohóc produkciója által kiváltott hatás sem tudta volna megtetézni. Sötéten néztem rá, olyan "Most mit röhögsz?" pillantással, de sok nem kellett nekem sem, hogy vele együtt nevessek.
- Hát. Birkózásban elsők vagytok. - Mosolyogtam le a kicsikre, akiknek csak úgy csillogott a szemük a jókedvtől. - De nem hiszem, hogy anyukátok támogatná a szakmátokat. - Újra nevetni kezdtem, ahogy elképzeltem Jasmine-t a szőnyeg szélén drukkolni, ahogy bíztatja a lányokat. Te jó ég, milyen elvetemült vagyok! Közben észrevettem azemlített anyukát, aki épp ekkor nézett felénk. |
Aztán visszaballagtam a színpadra és ekkor láttam meg a két drágámat,na meg hát Jamest.Mondták,hogy bejönnek.A kicsik a színpad felé futottak,erre persze én is megindultam feléjük.Jó volt őket átölelni,hiszen nagyon kevés idő az amit néha együtt töltünk.Vagy a stúdióban vagyok vagy a színpadon próbálok.Megfogtam a kicsi kezüket,aztán még Jamest gyorsan megcsókoltam és elindultam a színpadra.-Na ezt látja a mamai,esténként,amikor nem tud hazamenni!-mondtam és láttam,ahogy felragyog a kicsi szemük.A táncosok visszajöttek próbálni,a kicsik elfutottak,én pedig Jameshez sétáltam.Átöleltem és szívem hevesen dobogni kezdett.Igaz,ami igaz most szerelmes voltam.Keveset is láttam,hiszen a gyerekekkel van nagyon sokat,csak esténként találkozunk.Fantasztikus érzés volt újra átölelni.Aztán szemébe néztem,és akkor pimaszul rám mosolygott.Az a csibész mosoly...ahhw.-Most mennem kell-megcsókoltam,majd megpöcköltem a hasát.És vissza ugráltam a színpadra.Közben megláttam Mariet és gyerekeim akik lógtak rajta.Jajj már megint rosszalkodnak. |
Hihetetlen volt. Néztem, ahogy Jasmine a fotelhez siet, közben küldtem felé egy röpke mosolyt jelezve, hogy megértettem az üzenetet. Aztán szinte pattanásig feszült idegekkel koncentráltam arra a pillanatra, amikor be kellett, hogy lépjek. Az első pár hang után tudtam, hogy minden rendben lesz, s miközben szinte már ösztönből folytattam a szólamot, szemem végig követte az énekesnő útját. Hát eszméletlen volt, amit csinált, és a hangja is tiszta maradt közben. Egy szót nem tudok franciául, de azt hiszem, nem is kellett értenem a szöveget ahhoz, hogy legalább a hangulatát átadja. Még innen nézve is fergeteges volt, el sem tudtam képzelni, milyen lehet mindez a közönség soraiból. Ahogy folytattuk a próbát, szinte nem is vettem észre, hogy repül az idő, csak egyszerűen mindenki élvezte, amit csinál, és ezért lett olyan összhang a dologban, mint amilyet vártak tőlünk, legalábbis reméltem, hogy megütötte azt a szintet. Azt hittem az elején, majd, ha csatlakozom a csapathoz, talán kívülállónak fogom érezni magam, de nem így történt. És nem tudtam, ezt minek köszönhetem.
Amikor bejelentették, hogy szünet, kissé megkönnyebbültem. Nem, mintha elegem lett volna a dologból, de azért jó volt erőt venni a második felvonás előtt, két óra pedig erre bőven elég lesz. Halvány mosollyal hagytam hát ott a színpadot, együtt a többiekkel. |
Miután láttam,hogy Marie összeszedte magát,oda kacsintottam,csak,hogy tudja,hogy ez az egész csak formalitás.Aztán a kezembe vettem a dallistát és láttam,hogy francia dalokkal kezdünk,méghozzá a pörgősebbekkel.A mikrofont a kezembe vettem és fellépcsőztem a helyemre és leültem a nekem előkészített bársony fotelbe.A show így kezdődött.Aztán elindult a koncert intrója,a hegedű vadul megszólalt,ahogy kellet neki,a dob izgatottságot váltott ki mindenkiből,és elindult az első szám,ami még a rockosabb korszkomból volt.Az első refrénnél már a kanapén álltam és táncoltam a 15 cm-eses magassarkúmban,majd elindultam az alsó szintre,ahol a táncosaim vártak már.A koreográfia is lement és a szám csúcspontján elemelkedtem a földtől és a néző tér felett tettem köröket.Ez már megszokott volt a koncertjeimen.Aztán a szám végére vissza tértam a színpadra,ahol már egy mikrofon állvány várt.A próba tovább folytatódott.Aztán a 12-13 dal táján mondtam azt,hogy szünet.-Rendben akkor most mindenki kap szabad két órát!-mondtam majd tapsolni kezdetem,amire persze a többiek is csatlakoztak.Gyorsan vízért siettem a színpad mögé mert már erősen kiszáradtam. |
Rövidesen összeszedtem magam, és engedélyeztem magamnak egy röpke körbepillantást. A múltkorihoz képest, amikor láttam a terveket, ez még így sokkal lélegzetelállítóbb volt, hogy élőben, egyben csodálhatta meg mindenki az egészet, aki itt volt. Egyszerűen színtiszta profizmusra vallott a tervezőt illetően, és aki ismerte, az tudta, hogy a precizitása tényleg az egekbe szökő. Bár én nem tartoztam a régi ismeretségi köreibe, ezt már a saját szememmel láthattam, hogy a pontosság neki mindennél fontosabb. Ahogy nekem is az volt. Ezért is érintett elég kellemetlenül hogy ténylegesen sikerült elkésnem, főleg, hogy még a szememre is vetették, már nem, mintha reménykedtem volna benne, hogy megúszom.
- Tudom, elnézést. - Biccentettem, mikor haragosan rámnézett, de áltam a pillantását, nem sütöttem le a szemeimet. Tisztában voltam mindig is, ha hibáztam, és nem féltem azt nyíltan beismerni. Hálás pillantással bólintottam az útbaigazítást hallva, s miután az utasításokat követve tekintetem a kérdéses helyre villant, szerencsére gyorsan elkészültem mindennel, s csakhamar csatlakoztam a többiekhez, akik már mind a helyükön voltak. Teljesen nyugodtan vártam, felőlem kezdhettük, s látszólag ezt gondolta mindenki más is, mivel a teremben hamarosan csend lett. Kíváncsi voltam nagyon, milyen lesz. És izgatott voltam. De nem mutattam, az arcom csak komolyságot tükrözött, hiszen ez a próba meglehetősen fontos volt. Pillantásom, biztos ami biztos, a kottán tartottam, tudtam, hogy legkevésbé sem engedhetem meg magamnak, hogy hibázzak. A maximalizmusom pedig elég volt ahhoz, hogy eszembe juttassa ezt akkor is, ha én esetleg magamtól elfelejteném, de ez nem volt valószínű. |
A hangszerek,a táncosok és díszlet.Minden annyira fantasztikus volt,hogy okkal vagy oknélkül,nem tudom,de boldog voltam.Persze a külvilág fele szokásosan csak azt mutattam,hogy még még ennyi nem biztos,hogy elég.A színpad hatalmas volt,hatalmas lépcsőkkel,emelvényekkel,videófalakkal.Az utolsó Államokbéli turném is ilyen volt.Aztán megláttam Mariet a vörös hajú hegedűs lányt.Késett.És mivel már ő is az alkalmazottam...-Marie!Késtél!-mondtam haragosan.És közben az érdekes szobású ruhámat igazgattam,ami inkább már egy bodyra hasonlított.Fekete köves mikrofonomat levettem az állványról és beleszóltam.-Siess,mert kezdenénk a próbát!Remélem képben vagy a dalokkal!-mondtam,majd levegő vétel után tovább folytattam-ott van a dallista,meg a kották.Az ott a helyed!-mutattam az egyik emelvényre,ami bár tény és való,hogy apró volt,azért igen csak takaros,és hát volt ott persze minden neki.Víz,törölkező és egy elegáns lépcső vezette fel erre az emelvényre a zenészt.Szóval szó mi szó,rettentően takaros volt.De hát,igen mégis csak én terveztem...az egész díszletet,koncertet és dallistát is.. |
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor a kissé hideg, és szeles időből végül beléptem a stúdió melegebb, és sokkal rokonszenvesebb légkörébe. Talán már folynia kellett volna rólam a víznek, mivel annyira izgultam a próba miatt, mint már nagyon rég bármi oknál fogva nem, de mégsem történt meg, szerencsére. Ugyanolyan hangtalanul, mint máskor végigsiettem a folyosón, a koncertteremig meg sem álltam. Kicsit megtorpantam az ajtóban, és hallgatóztam, nem zavarok-e meg valami fontos próbát, vagy egyebet. De, mivel semmi olyat nem hallottam kiszűrődni a teremből, ami rosszat eredményezett volna, ezért hallkan lenyomtam a kilincset, majd beléptem a terembe. Gyorsan szétnéztem, és köszöntem a bent lévőknek, mivel már jópáran ott voltak. Lepakoltam gyorsan a cuccaim, aztán elsiettem megérdeklődni, hogy mi a mai program. |
A helyi koncertek itt zajlanak,ebben a 9.500 fő befogadó képes,bársony székes teremben,aminek az akusztikája talán még jobb is mint a Staples Centeré. |
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
