|
Témaindító hozzászólás
|
2013.01.12. 19:38 - |
 A helyi koncertek itt zajlanak,ebben a 9.500 fő befogadó képes,bársony székes teremben,aminek az akusztikája talán még jobb is mint a Staples Centeré. |
[57-38] [37-18] [17-1]
- te jó ég, Lou - sóhajtottam fel. Annyira fárastó tudott lenni. Pár másodpercre a plafonra emeltem a szemeim, mielőtt visszanéztem volna rá. - Abban az időszakban nem vagyok valami jó társaság. Jó, néha van olyan, hogy én sem tudok aludni, vagy sokáig fent vagyok valami miatt, de ennyire nem vagyok éjjeli bagoly típus - csóváltam a fejem, aztán a következő megjegyzésére elnevettem magam, azok a bizonyos automaták. - Kedves vagy, hogy vészhelyzetben rám gondolsz. Akkor persze, szólhatsz - valamiért olyan volt az egész, mintha egy kisgyereket próbálnék megnyugtatni, hogy nincsenek szörnyek az ágya alatt. Komolyan, Lou néha vagy tíz évet fiatalodott. De feldobott ez a fajta stílus és tényleg hálás voltam neki, hogy eljött. Kíváncsi voltam, meddig tervez maradni, mert biztos, hogy nem bírná ki végig a második felvonást a hiperaktivitásával. |
 -Nem tudom, gondoltam, felhívlak és szexchatelünk. -vigyorogtam rá boldogan. Már csak az arckifejezéséért is megéri időnként ilyesmiket szólni. Van, aki komolyan veszi, és az általában nagyon vicces szokott lenni. -Na jó, igazából csak baráti csevejre gondoltam, pedig olyankor aztán mindig megjön az ihletem mindenféléhez. -avattam be a részletekbe is. Ilyenkor szoktam dalszöveget írni, meg ilyenek. Van, mikor emiatt alszom kábé két órát, és akkor nappal majdnem hogy fáradt vagyok. Szerencsére viszont mindig rendelkezésemre áll egy kis kávé, vagy ha nem, akkor hozatok valakivel a stúdióba. Mert igen, ott vannak az automaták és a bacik, amik nem igazán tesznek jót az emberrel. -De ha vészhelyzet van, ugye azért szólhatok? |
Csak vállat vontam, de tényleg érdekelt volna, kitől szerezte meg, mert nem adogatom olyan bőkezűen. Bár nem hittem, hogy egy túl jó sikersztori lenne, ha már elhallgatja, nem ismertem Lout annyira jól, de ezt már megtanultam a közelében.
- Hozzám meg a gitár nem passzolna, azt hiszem - vettem át tőle a hangszert. Azért sajnáltam, hogy nem lett róla hegedűs képem, mókás lett volna, az egyszer biztos. Ezek után olyan hirtelen váltott témát, hogy kellett egy kis idő, míg felfogtam, miről is van szó, kicsit belassultam a próba alatt, azt hiszem. Mikor végre sikerült helyre tenni a fejemben a dolgokat, megrökönyödve néztem rá. - Igen, mint minden normális ember. És nagyon mérges tudok lenni, ha felkeltenek, kivéve, ha vészhelyzet van. Hidd el, a tesóim már megpróbáltak, nem köszöntem meg nekik - emlékeztem vissza borzonga pár alkalomra, amikor a bátyáim megvicceltek. - De miért kérdezed? - érdeklődtem ennek ellenére. |
-Uhh, hosszú történet. -legyintettem a telefonos dologra. Hát csak nem fogom én itt most bevallani, hogy lefizettem érte valakit? Nem az én stílusom a lányok számának elkérése, meg amúgy is így sokkal egyszerűbb volt. És persze csak arra kell, hogy random időkben fel tudjam majd hívni, ha unatkozom. -Szerintem nem passzol hozzám ez az izé. -ráztam meg a fejem, és vissza passzoltam neki a hegedűjét. Tényleg maradok a gitárnál. -Szerintem tényleg nem volt rossz. Majd lehet, hogy beülök a koncertre is. -említettem meg, aztán még eszembe jutott valami a telefonszámmal kapcsolatban, úgyhogy azonnal hozzátettem: -Te alszol hajnali kettő és négy között? -Tudtam, hogy mint mindenki, akivel beszélgetek, szereti a hirtelen témaváltásokat. Általában ilyenkor szoktam mászkálni a lakásban ide-oda, úgyhogy nagy valószínűséggel ilyenkor fogom felhívni. |
- Nem mondtam egy szóval sem, hogy van más is. Na, de, a családom, de azt hiszem, ők más lapra tartoznak. És a húgom kivételével itt sincsenek - Mea is itt volt a próbán, körülnéztem, hátha megpillantom, de úgy tűnt, már kiment. Visszafordultam Lou felé, elképedve a következő megjegyzésén. - Tényleg? Honnan? - tudakoltam meglepetten, mert erre tényleg nem számítottam. Végül is nem jutott eszembe haragudni, csak nem adja tovább, meg amúgy is, olyan Lousan közölte. Úgyhogy mit kellett volna tennem? Ehelyett inkább figyeltem, ahogy az ölébe veszi a hegedűt. Érdekes látványt nyújtott így.
- Azt nagyon megköszönném - feleltem mosolyogva, majd tűnődő arcot vágtam. - Úgy csinálnék most rólad egy képet - folytattam nevetve, mert gyanítottam, hogy nem fogom sűrűn így látni. Ekkor jutott csak eszembe, hogy véleményezte a próbát is. - Hát, köszi, személy szeritn jól is éreztem magam, csak néha túl sok az instrukció - mondtam. - A tavaszi koncert miatt tényleg elég sokakat vonz, aztán viszik a híreket meg az esetleges bakikat mindenfelé. A rosszmájú emberek ide is eljutnak - nem érdekelt, ki hallja meg, teljesen normál hangerőn beszéltem, akik szeretik rossz színben feltűntetni a dolgokat, azokat úgysem érdekli. |
Megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor végre elindultak lefelé a színpadról. Maire-re vigyorogtam, mikor leült mellém. -Egy filmnézőtárs? Mások is vannak, Maire Moore? Ezt azért nem gondoltam volna. -csóváltam meg a fejem csalódottan. -Jók voltatok. Megvan a telefonszámod. -Ezt csak így mellékesen tettem hozzá, nem voltam benne biztos, hogy örülne neki. Miután alaposan végigmértem, elvettem az ölőből a hegedűjét. Nem nagyon értettem a vonós hangszerekhez, sokkal inkább gitárpárti voltam. -Nyugi, nem nyírom ki. Remélhetőleg. -Megpróbáltam megpengetni egy húrt, ahogy amúgy a gitáron szoktam. Érdekesen szólt, az biztos. -Tényleg beülnek "páran". -utaltam vissza a korábbi beszélgetésünkre. |
A próba elején megfogadtam, hogy majd megszámolom, hány dalt végzünk ki és hányszor, de végül feladtam, eleinte annyiszor állítottak meg minket és magyarázták el, hogy ezt így képzelik, azt meg amúgy, sőt volt olyan, hogy valamelyik szólammal nem volt elégedett a karmester és csak őket tette helyre, mi meg figyeltünk. Azt biztosan tudtam, hogy még ennyi év után is veszettül ki tudják fárasztani a próbák az embert. Fél szemem a kottán tartva megkockáztattam egy pillantást az ajtó felé, amin, mintha Lout láttam volna besétálni, de nem mertem volna megesküdni rá. Ha lett volna szabad kezem, biztosan integetek, de így nem igazán tudtam jelezni neki, hogy észrevettem, ha egyáltalán ő volt az. Visszafordítottam a teljes figyelmem a próbára, amikor pedig az aktuális dal véget ért, végre kijelentették, hogy szünet van. Az egész terem azonnal olyan lett, mint egy méhkas, mindenki igyekezett kicsit kilógni a friss levegőre. Nagyon meleg volt itt bent, de kint is, már reggel is szokatlanul, azóta pedig szerintem csak feljebb kúszott a hőmérő. Jómagam is felálltam a helyemről, körülnéztem, hova pakolhatnám le a hangszert, míg nem folytatjuk, de hirtelen nem találtam jó helyet, úgyhogy arra gondoltam, majd maximum visszaviszem az öltözőkhöz, ahol ki szoktunk pakolni ilyenkor. Addig is egy kezembe fogtam a vonóval egyetemben és lesiettem a színpadról, hogy megkeressem Lout, ha tényleg itt van. Az egyik hátsóbb sorban meg is pillantottam.
- Nocsak, egy filmnézőtárs - huppantam le a mellette lévő székre nagy sóhajjal, kényelmesebb volt, mint a fentiek, hangszerem pedig az ölembe fektettem. - akkor jól láttam, hogy bejöttél. Mi újság? - kérdeztem társalgási hangnemben, komolyan örültem, hogy tényleg itt van. |
Fél napba, tíz dollárba és egy kegyes hazugságba került, mire megszereztem Maire telefonszámát. Az itteniek betegesen titoktartóak, vagy csak borszatóan tisztelik a személyiségi jogokat, nem tudom. Minden esetre ezek után a frissen megszerzett infó miatt büszkén indultam el megkeresni a próbát, ahol elvileg iylenkor sokan vannak. Nagyon sokan. Ellgótam a stúdió időm felét, hogy eljöhessek, erre csak tök messze volt ülőhely a színpadtól. Persze így is megismertem Mairet az ottani kétszázkilencvenhat emberből, de sokkal jobban szerettem volna közelebbről figyelni, mit csinál. Hallani viszont hallottam, és bár nem vagyok jártas az ilyen típusú zenében, meg tudtam állapítani, hogy veszett jók. Érdekes volt ilyet élőben látni, mert általában én csak kisebb háttérzenekarokkal dolgozom együtt. Előkaptam a mobilom, hogy lőjjek róluk egy fotót, mielőtt abbahagynák. És uhh, remélem, ez hamar bekövetkezik mert itt elég meleg kezd lenni. |
Tudtam, hogy kemény nap lesz a mai. A stúdió nagyzenekara a koncertteremben gyűlt össze és itt kezdtük meg a próbát reggel nyolckor. Volt abban valami jó, ha ennyire sokan zenéltek együtt, nem hiába szerettem ezt csinálni és nem feltétlen klasszikus verzióban, hanem pop műfajban is, jobban mondva azok szimfonikus változatában. A stúdió tervezett egy tavasz végi nagykoncertet, ahova már szerencsére megvolt, kitől milyen számokat várhatunk és azoknak az átírt verzióit próbáltuk, amiket nemrég kaptunk meg áthangszerelve. Jó volt új kottákat látni és akár általam is ismert dallamokat más formációban játszani, tényleg élveztem. Elég régóta dolgoztunk már, én pedig nem igazán figyeltem másra, csak a hangszeremre, a kottára meg a karmesterre és ahogy ígértem Lou-nak, néha az ajtó felé pillantottam, hátha tényleg betoppan, de eddig még nem láttam. Azért reméltem, hamarosan tartunk egy kis szünetet, két órája már biztosan csináltuk a dolgunkat, úgyhogy jól jött volna. |
Mikor láttam hogy ő is sír, én sem fogtam vissza magam, a könnyeinken át néztünk egymásra, majd felsóhajtottam. -Igen. Hihetetlen volt. Egyszerűen fantasztikus voltál. Maire, ez gyönyörű volt. Dícsértem mosolyogva, könnyes arcal. Kíváncsi voltam Jasminenek mi a véleménye, és el is terveztem, hogy megkérdezem tőlle, amint lehetőségem lesz rá. -Fel van véve az egész. Jelentettem ki, még mindíg mosolyogva, mivel ő nem tudta, hogy összebeszéltem a technikusokkal, mivel már akkor sejtettem, hogy ez egy csodás, és felejthetetlen alkalom lesz, mikor még el sem kezzdtük, mindkettőnk számára. Majd könnyes szemmel néztem rá, még mindíg ott álltunk egymás mellett, én még túlságosan a koncert hatása alatt voltam, hogy bármit is csináljak, így csak néztem tovább. |
Mikor ismét beléptem az öltözőbe, arcomon sugárzó mosoly játszott. Láttam Mea-t felém közeledni, ezért gyorsan letettem a hangszerem a közeli asztalra a vonóval együtt, nehogy kettőnk közé szoruljon, s szorosan átöleltem én is húgomat. - Köszönöm. - Mondtam, és meg sem próbáltam visszafogni magam, a meghatottság könnyei peregtek végig az arcomon. - Édes istenem. - Mondtam. - Ez hihetetlen volt, tényleg. Veled együtt. - Nevettem fel, de még mindig sírtam közben, Mea ezen biztos jócskán meglepődött. Úgy látszik, most nagyjából ellentétesen viselkedtünk. Fel sem tudtam fogni, mi történt. A tömeg lassacskán hangzavart produkált kint, szabályosan felzúgott. Kíváncsi lettem volna egyenként az emberek véleményére, gondoltam, Jasmine-t mindenképp megkérdezem, legkésőbb a meglepetésvendég koncertjén. |
Sugárzó arcal jöttem le a szímpadról, és csak bólintottam egyet Mairenek, mikor rám nézett. -Menyj, és káprásztasd el őket megint! Mondtam, és halkan felnevettem. Mikor kiment, és elkezdett játszani leesett az állam. Még a vonóval a kezemben álltam egyhelyben, és csak figyeltem. Majd mikor vége lett a darabnak, egy könnycsepp is végigfolyt az arcomon, de eltettem a hangszert, és meghatottan vártam nővérem. Mikor bejött nem mondtam semmit, egy pillantást vetettem rá, és rohanvást a nyakába ugrottam. -Gyönyörű volt! Mondtam neki, majd zavartan letöröltem az arcomról azt a pár könnycseppet. -Hihetetlen voltál. Mondtam még mindíg mosolyogva. |
A közös produkció nem is sikerühetett volna jobban. Látszolag Mea is nagyon jól érezte magát, ahogy én is. És hibátlanul megcsináltuk. Látszólag a közönségnek is nagyon tetszet, mert ismét tapsoltak, mi pedig meghajoltunk. Húgom ezt követő szavai majdnem, hogy meg is sirattak, de egy meghatott mosolyig mentem csak el. Majd még egy kis hajlongás, aztán bementünk hátra. Hallkan felnevettem, hallottam, hogy a közönség még visszahívna. Tudtam, hogy mit kell most tennem, így először Mea-ra néztem, majd visszasétáltam a függönyhöz, végül kiléptem a színre még egyszer. A zene megszólalt, én pedig úgy búcsúztam a közönségtől, ahogy még nem láttak. A koncerten szinte végig klasszikusok, és egész ismert számok feldolgozásai szóltak, ez viszont az ír zenei műfaj egy képviselője volt, ha már szóbakerült a szülővárosom. Persze a tánc sem maradt el, a végén pedig lazán - miközben még játszottam - könnyedén legurtottam a színpad első lépcsőfokára, ott fejeztem be a darabot, majd mosolyogvam eghajoltam, köszönetet mondtam a közönségnek, szép napot kívántam, s végül visszatértem az öltözőbe Mea-hoz. |
Hamar elment az a négy szám, szinte észre se vettem, majd hallottam, ahogy nővérem felkomferál maga mellé, és így széles mosollyal mentem ki mellé. Mikor a hangszer is a helyére került elkezdtük játszani a darabot. Hihetetlen érzés volt. Az izgalom teljesen eltűnt, csak a darabra koncentráltam, aminek meg is lett az eredménye. Most is, mint mindíg összhangban voltunk, egyszer még össze is mosolyogtunk egy könnyebb résznél. Majd végig a közönséget néztem, és lassan vége lett a darabnak. Egymás mellé álltunk középre, és meghajoltunk, majd Maire, végül én is megköszöntem a lehetőséget. -Mikor elindultam ide, hogy meglepjem nővérem, még nem is tudtam, hogy koncertje lesz. Két éve nem láttam, és most itt álhatok vele egy szímpadon. Hihetetlen volt. Köszönöm mindenkinek, aki valahogy hozzájárult ehhez! Mondtam széles mosollyal, majd még párszor meghajoltunk, majd bementünk. A taps még mindíg hangzott, és gyanítottam, hogy ráadást szeretnének, de nővéremre hagytam, hogy dönt. |
Az a maradék négy szám is elment gyorsan, ami a fináléig hátra volt. Már én is nagyon vártam. Befejeztem épp egy pörgős dalt, megvártam ataps végét, majd besétáltam a színpad közepére, hisz közben a koreográfia elszólított onnan, és beszélni kezdtem.
- Alig pár nappal ezelőtt sétáltam a parkban, leültem az egyik padra, és csak gondolkodta.m Amíg meg nem szólított valaki. Felnéztem rá, és magam sem hittem el, akit láttam. Ott állt a húgom két hatalmas bőrönddel, egy hátizsákkal a hátán, plusz egy csellóval, és csak mosolygott. Az volt az első gondolatom, hogy ez lehetetlen. Nem is sejtettem, hogy meg fog látogatni. De utána persze a meglepetés helyét átvette az öröm. És, ha már én meglepődtem, szeretném, ha egy kicsit az itt lévők is átélnék azt, amit én átéltem akkor, de nem ugyanebben a szituációban. Akkor a testvérem megtette azt, amit én elég lehetetlennek tartottam abban az időszakban, csak fogta magát, és kiutazott Dublin-tól egészen idáig. Hát, ha megtette ezt egyszer, megteszi mégegyszer, csak most nem egyedül. A lehetetlen szituáció után most következzék tehát a lehetlen duett. Fogadják szeretettel a színpadon Meara Moore-t! - A fénypászma most odébb csúszott, s megvilágította a függöny mögül előlépő húgomat. Eközben a cselló már a helyére került, s amint jelezte, hogy kész van, belekezdtünk az említett című darabba. Ez volt a csúcspontja az egész koncertnek, mert tényleg virtuozitást kívánt mindkettőnk részéről.
(Itt van, hallgassátok meg): http://www.youtube.com/watch?v=NseBdxfHk5k |
Csak úgy repült az idő, ahogy a koncertet hallgattam. Néha jókat mosolyogtam a vicces történeteken, volt ameiket még én sem hallottam. Nemhiába maradt ki két év teljesen, egymás életéből, ígyhát figyelmesen hallgattam. volt persze, ameik régebbi volt, na, akkor sem bántam, legalább nosztalgiáztam kicsit. Elgondolkoztam, hogy Jasmine vajon itt van e, de biztosan ott volt valahol, a sorok között, mivel aztmondta benéz. Mikor észbe kaptam, már csak négy szám volt hátra a fináléig, így ismét hatalmába kerített az izgalom. Elkezdtem készülődni, mármint lelkiekben, és közben tovább figyeltem a művésznő alakítását, ami továbbra is csodás volt. Már most tudtam, hogy utána az egekig fogom dícsérni, amit persze meg is érdemelt, de addig még hátravolt a közös szereplésünk is. Így tovább ültem mosolyogva, és mostmár átléptem az idegeskedésből oda, hogy egyenesen vártam, hogy játszhassak. Igen, ez voltam én a jobbik esetben. Volt amikor az utolsó pillanatig képes voltam stresszelni, de volt amikor már nagyon közel volt az adott pillanat elkezdtem várni az egészet, ami persze nem volt gond. Így hát türelmesen vártam, és ültem tovább, persze közben továbbra is a koncertet hallgattam. |
 Gyorsan beugrottam Mairék koncertjére,de közben már megérkezett a meglepetés vendég.Persze abban a 20 percben amíg bent voltam próbáltam figyelni,de amiko hívtak felpattantam és az ajtóhoz futottam.Ott állt maga Rihanna a szupersztár.Hihetetlen volt.-Jó napot,örülök,hogy megsimerhetem!-nyujtottam a kezemet a velem egy magasságba lévő nőnek.Alaposan felvolt öltözve,haját az arcába söpörte,de túl felismerhető volt így is.Mivel még rengeteg ideje volt,gondoltam megkérdezem,hogy nem akarja-e megnézni a koncertet.
 Beértünk a Pink Studióhoz,rögtön Jasmine Jagaciak a szuperénekesnő fogadott.-Szia!Én is örülök!-mosolyodtam el.Közben éppen egy klasszikus koncert ment,így gondoltam,hogy a házigazda megkérdezi,hogy nem akarok-e maradni.Persze igent mondtam,hiszen egy meghívást nem illik visszautasítani.Az utolsó sorba ültünk,hogy ne legyek annyira feltűnő.Szerencsére a stúdióba nem tudtak bejönni a paparazzik. |
Mondanom sem kell, hihetetlenül éreztem magam. Fantasztikus volt. Mikor vége lett a dalnak, megvártam, míg a tapsvihar elcsendesül.
- Szép napot, Los Angeles! - Üdvözöltem a közönséget, és meg kellett állapítsam, hogy tényleg sokan eljöttek. Még pár dologgal megtoldottam a beszédet, aztán felkonferáltam a következő dalt, ami egygyönyörű lírai alkotás feldolgozása volt. Igen, elég vegyes volt a műsor, volt ebben minden, s a számok jöttek egymás után. A koreográfia is szépen ki volt találva, ahogy minden más, és szerencsére eddig nem hibáztam sehol. Két dal között olykor elmeséltem egy-egy humoros, vagy épp tanulságos történetet, ami épp kapcsolódott a koncerthez, és megesett velem, a közönséget nem egyszer sikerült megnevettetnem, és persze én sem bírtam nélküle. Egyszóval fantasztikusan alakult, s a show fele már el is telt. |
Vetettem még egy bíztató pillantást nővéremre, majd hátrébb húzódtam, és leültem egy székre, majd onnan figyeltem az eseményeket. Egyszerűen fantasztikusan ki volt találva az egész, és gyönyörűen játszott, így nem is csodálkoztam, mekkora tapsvihart kapott, amibe természetesen én is becsatlakoztam. Iszonyat sokan lehettek, és ez nem volt valami nyugtató körülmény mivel még mindíg teljesen izgatott voltam. Majd elkezdődött a következő szám, így ismét arra figyeltem, ami megint csak szépen alakult, a technikusok, na meg Maire is nagyon kitettek magukért. Reménykedtem benne, hogy ez nekem is menni fog majd, ha itt az ideje. |
- Húh. - Sóhajtottam fel, aztán elsiettem a hangszerért, amit a vállamra emeltem, s vonót fogtam, úgy mentem vissza húgomhoz. - Oké. - Mondtam mosolyogva. Aztán pillantással jeleztem a technikusnak, aki egy kamerán keresztül látott be a színpad elválasztott részére, hogy mehet a menet. Mivel most én is végig alapról dolgoztam. A zene elindult, és a dal sejtelmes elejétől még engem is kirázott a hideg. Az intro az a jómagam műve volt, bár ritkán ültem le darbot írni, de az épp egy megihletett pillanatomban sikerült. Erről még Mea sem tudott. Mikor elkezdtem, még mindig a fügöny mögött álltam, s a színpad sötétbe borult, ahogy az egész terem is. Majd, ahogy a dal ívelni kezdett, lassan aszínpad széleit kezdte bevilágítani a derengő fény. Végül egy adott pillanatban lassan kiléptem az elhúzott függöny mögül, s ahogy besétáltam a színpad közepére a fehér fény megvilágított, én pedig csak folytattam a dalt, ami most már teljesen kibontakozott. A szemkontaktust folyamatosan tartottam a közönséggel, és a mosolygást sem állhattam meg. Hihetetlen érzés volt. Minden izgalmam elszállt, most már csak a feladatomra koncentráltam. |
[57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
